Egy barátságos idegen a KÉK-ben
Sokan sokféle jelzővel illeték már a grazi Kunsthaust. A legismertebb talán, a „friendly alien”, azaz barátságos idegen, ahogy Peter Cook és Colin Fournier londoni építészek nevezik biomorfikus épületüket. Ahogy Adam Budak fogalmazott, „bátor és rizikós dolog volt a Kunshaus megépítése. 2003-ban, amikor felépült, Graz újra felkerült a térképre.”
Nem hiszem, hogy sokan vannak azok, akik most a KÉK-es estén ismerték meg a Kunsthaust. Ettől függetlenül dugig megtelt a Nefelejcs utcai építészeti központ.
Az apropót, amiért Adam Budak Budapestre látogatott, nem más adta, mint hogy a Manifesta 7 jövőre megrendezésre kerülő fesztiválnak Budek a főkurátora. A 2008-as Manifestának dél-Tirol és Trento ad majd otthont. A képzőművészeti vándor biennále 2008-as fő koncepciója, hogy a kortárs képzőművészetnek azt a metszetét helyezi előtérbe, amely az építészethez való viszonyunk sajátosságait járja körül.
Budak előadásában hosszasan és részletesen mutatta be a Kunsthaus megszületését, fogadtatását, jelenlegi helyzetét. Ízelítőt kaphattunk a mostanában bemutatásra kerülő kiállításokból, projectekből.
A Kunsthausról, mint a világűrből Grazba érkező idegen eljöveteléről készült kisfilmmel kezdődött az este. A film rövid és humoros magyarázatot ad a furcsa, amorf épületre, mely megszületése óta megosztja mind az építészeti szakmát, mind a közönséget. A kisfilm biztosra megy és mintha a kritikusok malmára hajtaná a vizet: egy idegen, a város arculatába egyáltalán nem passzoló valami, mondjuk ufó lepottyan közénk, és jól tudjuk, elkergetni nem lehet, bármennyire is viszolygunk tőle. Mi mást tehetünk tehát minthogy megbarátkozunk vele és a gondolattal, hogy most már mindörökké itt lesz közöttünk, ezzel a teljesen ijesztő és szokatlan külsejével.
Nagyon ügyesen ki lett találva például az, hogy az épület felülnézetből igazán szokatlan. Az épület jellegzetességét a buborék alakú felső rész adja, amely egyszerre organikus és geometrikus. Ebből a buboréktestből henger alakú csonkok, nyílások merednek az ég felé, észak felé tájolva. Csonkok vagy ormányok, vagy ki tudja mik, személy szerint engem a szív vénáira emlékeztetnek. A csonkok egyben világítónyílás szerepét töltik be, ezeken keresztül kap természetes fényt a kiállítóterem. A dudorodó tető többrétegű borítást kapott. A kékes, akrilüveg felületű Kunsthaus földszintje átlátszó üvegfalú, itt kapott helyett az étterem és a kávézó, amely nagyon gyorsan a város részévé vált. Ugyanitt található még egy rendezvényterem, egy shop és az előcsarnok, melyből egy mozgójárda vezet fel a két hatalmas kiállítószintre. Az épület, folyóra néző oldalán helyezkedik el az alátámasztott, üvegfelületű terasz, a „tű“, melyről az épület alatt elterülő grazi Óvárost láthatjuk. A Kunsthaus homlokzatába összesen 925 hagyományos, kör alakú, 40 wattos fénycsövet építettek be. Így a múzeum felszíne, homlokzata egy hatalmas, képernyő-felületként működik. A rendszeresen váltakozó, erre a helyre tervezett műalkotások és kapcsolódó információk jeleníthetők meg ezen a felületen, mellyel tulajdonképpen kitágították a múzeum kiállítóterét.
Ahogy Adam Budak fogalmazott: „Bátor és rizikós dolog volt a Kunshaus megépítése. 2003-ban, amikor felépült a Kunsthaus, Graz újra felkerült a térképre.” Megszületésére közel húsz évet kellett várni, végül 2003-ban, amikor Graz lett Európa Kulturális Fővárosa, mint fő attrakció fel is épült. Az alapgondolat szerint, a Kunsthaus mint egyfajta híd, a grazi Óváros történelmi épületei közé beágyazódva, mint összekötő elem hivatott szolgálni a kapcsolatot múlt és jövő között. Szokatlan formája pedig azt is szimbolizálja, hogy milyennek kéne lennie egy a nemzetközi kortárs kiállításoknak teret adó, modern múzeumnak.
szöveg: Biczó Gabriella
fotók: Kresalek Dávid
