Épülettervek/Középület

Diósgyőri stadion

2016.03.01. 15:00

Erősen kinyúló, markáns tető, a lelátó tetején körbefutó mellvéd, könnyűfém burkolat, és vasbeton elemekből összeállított lelátó jellemzik a 15.000 férőhelyes diósgyőri stadiont. A terveket Pottyondy Péter és stúdiója készítette a KÖZTI Zrt.-nél. 

A kormányrendelettel kiemelt projektnek minősített, a stadionépítési program részét képező feladat tervezése kezdetén hat különböző tervváltozatot mutatott be a tervező csapat a Megrendelőnek, az Egyesületnek, a Városnak és a Szurkolók képviselőinek. 

A tervváltozatok megvitatása után elfogadott koncepcióterv alapján született meg a bontási és építési engedélyezési terv, majd a szükséges engedélyek megszerzése után a kiviteli terv, ami a most bemutatott tervek alapját képezi.


A vázlattervi megfontolások után a Megrendelő, illetve Miskolc Megyei jogú Város vezetése a meglévő stadion teljes bontása mellett döntött, azzal a megkötéssel, hogy annak több, újrafelhasználható elemét az új stadion építése idején a hazai labdarúgó csapatnak ideiglenesen otthont adó MVSC pályán újra felépítik. A tervezés idején a tervezők együttműködtek a miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület munkatársaival, akik ajánlást állítottak össze a mai stadion területén még fellelhető tanútárgyak megőrzésére, a stadion tervezett múzeumában, közösségi tereiben való elhelyezésére, bemutatására. A meglévő, városi fogalommá vált „Gombán" – a volt pénztár épületen - kívül a jelenleg meglévő összes épületet, építményt, műtárgyat, burkolatot lebontják annak érdekében, hogy a tervezett új stadion elhelyezése a rendelkezésre álló szűkös területen belül optimális lehessen, illetve hogy az új épület 100%-osan kielégítse az UEFA és az MLSZ érvényes előírásait, megfelelhessen a megpályázott olimpia támasztotta igényeknek is.

A stadion előtt húzódó városi főútvonal - Andrássy u. - felé rövid oldalával forduló stadion előtt egy elfogyó lépcsőkkel, padokkal tagolt tér fogadja a stadionba érkezőket. A másik három oldalon hazai, a vendég és a VIP szurkolók, valamint a média elválasztott parkolói övezik az alig kevesebb, mint 17.500 m2 beépített területű, 15.000 férőhelyes épületegyüttest. A parkolók és a stadion között vegyes használatú gyalogos sétány húzódik.

A stadion markáns tetővel fedett tömege egy ezüst kupa formáját idézi. A tervezett stadion karaterét a lelátó aljára, és a nagy kiülésű tető alsó síkjára rögzített könnyűfém burkolat adja. Ezzel a megoldással két karakteres elemre (lelátó kehely, tető) bomlik a tömeg. A nagy tömegalkotó elemek és köztük lévő „árnyék fugák" könnyed, lebegő stadionképet adnak. A lelátóhoz csatlakozó város- és vendégoldali, földszintes épület és a négyszintes főépület kifelé döntött pofafalaiból induló keretezés szálcement burkolatú felülete erősíti a lelátó szétnyíló, kehelyszerű tömeghatását.

Az erősen kinyúló tető látványát a lelátó felső széléből konzolosan kinyúló ferde világító karok tagolják. A világítás egyenes folytatása a lelátó alatti körüljáró világításának, így esti világításban fénnyel íródik ki a stadion szétnyíló struktúrája. A lelátó tetején körbefutó mellvédről nagy teljesítményű lámpák világítják meg az enyhén csillogó, könnyűfém burkolatot, amitől a tető hatalmas fényvetőként viselkedik.

A tervezett stadion lényege, központi eleme az új építésű, fűtött, alagcsövezett, automata locsoló berendezéssel ellátott 105x68 m területű természetes füves labdarúgó pálya. 


 

A pályát nagy teherbírású beton aljzatra fektetett műfüves sáv veszi körül. A műfüves sávot, a sportfű veszélyeztetése nélkül tudják használni a karbantartó, és - a multifunkcionalitás jegyében – a rendezvényeket kiszolgáló nehéz járművek.

A füves pályát négy oldalon azonos raszterrel körbefutó, egységesített előregyártott vasbeton elemekből összeállított lelátó veszi körül, melyre 15.000 db vandálbiztos, felhajtható stadionszék kerül. A lelátó négy sarkán 45o-os lesarkítással fordul át a lépcsős nézőtér. Legfelső szintjét a szurkolói találkozásoknak teret adó körüljáró zárja. A kerekesszékkel élők és a mozgásukban bármilyen okból korlátozottak számára megfelelően kialakított, külön lelátórész épül.

Körben, a lelátó alatt azonos ritmusban férfi-női mosdók és büfé pultok váltogatják egymást, míg a sarkokra akadálymentes mosdók, baba-mama szobák, elsősegély helyek és pályaraktárak kerültek.

Az előregyártott vasbeton pilonokra állított, acél tartószerkezetű pillangó lelátó tetőt 15.200 m2 felületen acél trapézlemez és 2.350 m2 felületen víztiszta polikarbonát trapézlemez borítja. A hosszoldali tető pálya felőli acél főtartóinak végén álló, 6,2 m magas acél kandeláberek és a főtartók aljára rögzített keretek hordják a pálya és a lelátó világítását biztosító halogén lámpatesteket. A 8,4x6 m felületű digitális eredményjelző táblák az észak-nyugati és dél-keleti sarkokban, az acél főtartók végére függesztettek.




 

A lelátó tető délre lejtő részén elhelyezhető 400 m2 össz. területű napelem felület, ami a stadion elektromos ellátására segíthet rá.

A stadionokat kiszolgáló funkciók klasszikus esetben egy épülettömegben kerülnek a pálya mellé. Esetünkben a tájolást, a helyszín adottságait, és a funkcionális elvárásokat figyelembe véve a három önálló egységre bontás volt a jó megoldás.

A városi tömegközlekedési kapcsolatok felé fordul a fogadó épület, amiben a hét minden napján a csapat szurkolóit szolgáló pénztárak, söröző, ajándékbolt és az egyesület sport múzeuma kapott helyet.

A stadion túlsó rövid oldalán, a stadionnal együtt megépülő új Vendég utcára szervezve épül a vendégcsapat szurkolóit kiszolgáló épület, melybe a stadiont ellátó elektromos központ valamint a pályafenntartó berendezések raktárai is elférnek.

A négyszintes főépület a stadionszerkesztés szabályai szerint a stadion nyugati oldalán kapott helyet. A főépület kialakításának egyik meghatározó szempontja a sportolók, a VIP szurkolók, a média munkatársak és a stadiont üzemeltetők forgalmának mindenkori szétválasztása, illetve az eseti találkozások lehetővé tétele volt. A másik az volt, hogy a helyiségek többféle célra legyenek használhatóak attól függően, hogy UEFA, MLSZ sportrendezvényt, családi vagy más eseményt fogadnak. A stadion multifunkcionalitása fenntarthatóságának alapja.



 

Az épületrész földszintjén a csapatok öltözői és az azokhoz tartozó bírói, orvosi és más kiegészítő helyiségek vannak. A vertikális forgalom a szinteket átriumszerűen összekapcsoló főlépcsőn és lifteken zajlik. Az első emelet a vendéglátás szintje, ahol a mobil falakkal osztható rendezvénytér a pályára nyíló, nagy fogyasztó terasszal egészül ki. A második emeleten van a 20 db sky-box a hozzájuk tartozó társalgóval. Erre a szintre kerültek még irodák és az eseményfelügyelet helyiségei mellett a média stúdiók is. A főépület legfelső – lényegében járható tető – szintjén van mód a mindenkor szükséges számú közvetítő állás és sajtó munkahely kiépítésére, a kamerák elhelyezésére.

A tervezett stadionban kétféle anyaghasználat dominál. A kereskedelmi és bérbe adható területeken igényes, innovatív anyagok jellemzőek, illetve a hazai csapatot, a mindenkori szponzorokat idéző színek, felületek jelennek meg. A közönségforgalmi területeken a vandálbiztosság és a könnyű karbantarthatóság a fő anyagválasztási szempont.

A belső burkolatoknál igényes helyeken visszatér a belsőépítész által megtervezett módon alkalmazott könnyűfém anyag szelídebb felületű változata és a látszó vasbeton. A belső tér felületein a kiemelés fő eleme a piros szín, és annak komponált alkalmazása.


Ma egy stadion üzemeltetése összetett feladat, hiszen nem csupán egy labdarúgó stadiont kell szakszerűen működtetni, hanem azt a lehető leggazdaságosabb fenntarthatóság érdekében „el is kell adni". Miskolcon, Diósgyőrben, ahol a labdarúgáshoz tartozás a helyi identitás része, erre jó remény van.
 

Pottyondy Péter