Épülettervek/Tervpályázat

Csépke Tamás elismerésben részesült terve a badacsonyi pályázaton

2022.03.17. 16:15

A bírálóbizottság Csépke Tamás pályaművét építészeti értékei miatt elismerésben részesítette az MMA által kiírt pályázaton. A helyi jellegzetességek figyelembe vétele mellett egy olyan kortárs épület megfogalmazása volt a célja, ami merít a hely és a környezet jellegzetes kulturális identitásából, és mai formában választ ad a programban megfogalmazott igényekre. A munkát most az ő leírásával ismertetjük. 

Tervezési alapgondolatok

A badacsonyi tájképet egyértelműen uraló és meghatározó elem maga a hegy. Ami betüremkedik a Balatonba, és környezete rendező erejévé válik. Az épített elemek, az emberi infrastruktúra is alkalmazkodik ehhez a természeti formához. Az úthálózat koncenctrikusan fut a hegy körül, az épített elemek tengelye pedig jellemzően sugár irányban a kör középpontja felé mutatnak. A másik meghatározó elem a tájat uraló szőlőskertek, dűlők képe, megtűzdelve néhány présházzal és egyéb épülettel. Ebbe a környezetbe illesztendő be a pályázati programban megfogalmazott kulturális és turisztikai központ.



Építészeti koncepció

Az építészeti koncepció kialakítása során a helyi jellegzetességek figyelembe vétele mellett egy olyan kortárs épület megfogalmazása volt a cél, ami szervesen részét képezheti a tájnak. Merít a hely és környezet jellegzetes kulturális identitásából, és mai formában választ ad a programban megfogalmazott igényekre.

Területhasználat

A terület használatára tett javaslatként a látogatóközpont mellett az újratelepített szőlőművelés jelenik meg. A terület nagy méretéből adódóan alkalmas a korábban folytatott mezőgazdasági munkára, ennek bemutatása és testközelből való megismerése szerves programja lehet a látogatóközpontnak.

A délekeleti sarokban található meglévő épület újrahasznosítása javasolt mint mezőgazdasági épület, présház, innen kiszolgálható lenne a terület művelési igénye.

A parkolás és a kerékpárállomás a Muskotály utca irányából biztosított. Ezáltal a szűk Római út mentén nem korlátozza a forgalmat, mégis elérhető közelségben van. A parkolók szintén a Muskotály utca mentén délebbre kerültek, amik egy természetes fasorral leválasztva szinte rejtve biztosítanak helyet az érkezőknek. Gyalogosan, a parkolóból és a kerékpárállomásról a szőlőtáblán keresztül vezetett ösvényen közelíthető meg a látogatóközpont.



Telepítés

Az elhelyezést több tényező határozta meg. A telek nagy kiterjedéséből adódóan több irányból megközelíthető. A választott telepítés igazodik a meglévő szomszédos épületek helyzetéhez, és a Római úthoz is közelebb helyezkedik el, ami fő gyalogos és kerékpáros útvonal a terület turisztikai életében. Egy könnyűszerkezetes fa rámpán szervesen kapcsolódik a telek a Római úthoz, azon belül már a szőlőtőkék között vezető úton közelíthető meg az épület.

Tömegformálás és funkció

A tájképre jellemző, hogy nagy egybefüggő épületegyüttesek nem képezik részét. Emiatt a látogatóközpont programja is több épületegységben került megfogalmazásra, amik egymással laza kapcsolatot alkotnak, mégis összpontosítják a használatot. A több tömegben való megfogalmazás lehetővé teszi az előadótermek és kiállítótermek változatos, akár egymástól függetlenül is működő használatát, és a közöttük lévő fedett-nyitott terek lehetőséget biztosítanak a kültéri-beltéri események megrendezésére.



Anyagok, szerkezetek

Az anyaghasználatot a szőlőművelés inspirálta. A szőlőkarok rakatolása és a présházak puszta strukturalitása az, ami megjelenik az épületeken. A különböző struktúrák felületként való újra értelmezése alkotja a homlokzati felületeket.

A fa mint kortárs építőanyag egyre inkább szerepet kap a fenntarthatóság szempontjából is. A keretállásos szerkezetek határoló falait üveg és szerelt falak alkotják, amik előre gyártva és helyszíni összeszereléssel kerülnek be, ezáltal csökkentve a helyi építési munkálatok szükségességét. A merevítőfalakat és szerkezetek CLT panelből szintén előre gyártva, a helyszínen szerelve kerülhetnek kialakításra. Ezáltal csökkenhet az építési folyamatból adódó terhelés.



Részlet a bírálóbizottság értékeléséből: „A terv alapvető felfedezése, hogy a Keszthelyi-medencét uraló Badacsony jellegzetes csonka-kúpja és a hegy szoknyájára felkúszó karakteres szőlő-dűlők tájképi harmóniája az épített elemeket természetes módon mindig az erős táji geometriához igazították. Mivel a pályázat célja a badacsonyi települések, természetvédelmi területek, megművelt kertek, szakrális emlékek tágabban vett komplex turisztikai fejlesztése, a koncepció jó kiindulási alap. A hegy-forma függőleges tengelye jelöli ki a sugárirányú szerkesztés irányát és a funkcionálisan és tömegben jól tagolt épületcsoport elrendezését. A présházak építészeti karakterét a szőlőkaró-rakások hangulatával párosító együttes külső-, köztes- és belső terek egymásba fonódó rendszerét hozza létre. A környezettel is intenzíven kommunikáló kortárs formálás absztrakt, makett-szerű hatást kelt. A Bírálóbizottság a pályaművet építészeti értékei miatt elismerésben részesítette."

Csépke Tamás





Szerk.: Nemes D. Nikolett