Programok

Csepel Művek - Nyitott Gyárak Hétvégéje 2020

2020.09.22. 10:10

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében októberben ismét megnyílnak a Csepel Művek kapui. A program keretében 240 hektárnyi, páratlanul gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora válik felfedezhetővé. 

Van egy harminckét futballpályányi területe Budapestnek, amiről bár sokan hallottak, ísmerni kevesen ismerik. Potenciális fejlesztési terület, elhagyott rozsdazóna vagy élő városnegyed? Valószínűleg mindegyik. Weiss Manfréd, vagy egy híres bicikli? A Csepel Művek.

A tavalyi nagysikerű rendezvény után idén a járvány miatt őszre halasztva újra megnyílnak Magyarország talán legnagyobb múltú iparterületének ikonikus kapui. A Csepeli Nyitott Gyárak Hétvégéje október 3-án már második alkalommal kerül megrendezésre. Célja, hogy bepillantást nyújtson a látogatóknak a Csepel Művek mindennapjaiba, az itt tevékenykedő cégek működésébe és hogy felkeltse az érdeklődést a Művek történeti és kulturális öröksége, szolgáltatásai, valamint a területben rejlő lehetőségek iránt.

Budapest déli területei, ideértve Észak-Csepelt is, a következő évtized kiemelt fejlesztési övezetei lesznek. A Déli Városkapu-projekt, az új Duna-híd, a tervezés alatt álló 5-ös metró mind-mind ide koncentrálódnak, ez pedig a Csepel Művek területét is kihívások elé állítja. Vagy felveszi a fonalat és bekapcsolódik a fejlesztési területek sorába, vagy leszakad és barnamezős zárvánnyá válik.

A KÉK is megalkotta saját vízióját a Csepel Művek területére, amely elsősorban a városnyi rozsdaövezet integrálódását helyezi fókuszba. Olyan megoldást kell találni, amely során a cégek továbbra is szabadon működhetnek, sőt lehetőséget kapnak az innovatív fejlődésre, de mindeközben új funkciók és használati formák is megjelennek. Cél, hogy a jelenlegi funkciók és az új szerepkörök együtt létezhessenek ezen a területen, ennek következtében válhat a „Csepel" újra értékes branddé. Ennek fényében az idei rendezvény célkitűzése, azon túl, hogy az emberekkel megismertesse az izgalmas ipari örökséggel rendelkező területet, a párbeszéd és közös gondolkodás elindítása a helyi szereplők, civil szféra és az önkormányzatok között.

A programokat a Művek területén tevékenykedő cégekkel és meghívott budapesti kulturális szereplőkkel közösen dolgozzuk ki. Tervezünk történeti sétát, izgalmas gyár- és üzemlátogatásokat, vetítést, kiállításokat, zenés és szakmai eseményeket, és interaktív történetgyűjtést.

A KÉK hisz abban, hogy jó városi tereket akkor tudunk létrehozni, ha ebben a város használói, a döntéshozók és a szakértők közösen együttműködnek. Ennek fényében várják a szervezők az érdeklődőket október első szombatján. A részletes programok és fontos tudnivalók elérhetők a program honlapján és a Facebook eseménynél.
 
KÖZÖSEN A JÁRVÁNY TERJEDÉSE ELLEN!
A COVID-fertőzések elkerülése érdekében a KÉK rendezvényein kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk használata!

A kezdetben a Shared Cities: Creative Momentum európai kulturális platform támogatásával induló projekt olyan szakmai alkotóműhely és programsorozat volt, aminek célja, hogy feltérképezze és bevont helyi partnerekkel megvitassa a valamikori Csepel Művek területén a privatizációt követően működő több száz cég és vállalkozás közös fejlődési lehetőségeit és a területfejlesztési modelljeit. A projekt elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a résztvevő cégekkel lehetséges-e olyan közös, összefogó arculatot és branding stratégiát kialakítani, amely a Csepel Művek történelmi hagyatékára építve az itt működő cégek hosszú távú, egymást erősítő, innovatív fejlődését támogatja. 

Bár a Shared Cities keretében megvalósult projekt tavaly lezárult, a KÉK továbbviszi a Nyitott Gyárak Hétvégéjét. Nem csak, mint évente megrendezésre kerülő programsorozatot, hanem egy komplex hosszútávú projekt egyik elemeként, amelynek célja az egykori Csepel Művek területén működő cégek, az önkormányzat és a lakosság együttműködésének biztosítása.