Programok

CAADencia az építészetben - Nemzetközi konferencia és workshop

2016.06.15. 09:44

Kiemelkedő szakmai jelentőségű nemzetközi konferenciát és workshopot tart június 16-án és 17-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara, amelynek célja az informatikai alapú tervezés különböző alkalmazási területeinek széles körű áttekintése és megvitatása. 

Több mint 20 országból közel 80 elismert szakember küldte be előadási javaslatát, amelyből az általunk felkért nemzetközi zsűri végül 36 innovatív témát választott ki, amely a két nap alatt bemutatásra és szakmai megbeszélésre kerül.” – mondta dr. Szoboszlai Mihály, a szervezőbizottság elnöke. „Hiszem, hogy az építészet jövőjét az informatikai alapú tervezési megközelítés folyamatos és tudatos fejlesztése jelenti. Célunk olyan nemzetközi diskurzus kialakítása, amely teret ad a legújabb hazai és nemzetközi irányok közös feldolgozására és a felhasználási lehetőségek megfogalmazására.

A magyar építészet eddig is élen járt az innovatív tervezési technológiákban, hiszen több mint 30 éve a budapesti központú GRAPHISOFT fejlesztette ki a világ egyik első modell alapú építészeti tervezőszoftverét, amely hamarosan átalakította az egész tervezési folyamatot.

A CAADencia az építészetben workshop és konferencia időpontja 2016. június 16-17., helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épülete. A rendezvény fő támogatója a GRAPHISOFT.

A CAADencia konferencia nyitó- és záróelőadásai ingyenesen látogathatóak, a részvétellel Építész Kamarai pontok szerezhetőek. A nyitó- és zárókonferencia a Ustreamen keresztül élő videostreamen követhető. A konferencia kiemelt előadói Reinhard König, az ETH Zürich professzora, Branko Kolarevic, a Calgary Egyetem professzora, valamint Yajima Kazumi, a Kajima japán építőipari óriásvállalat BIM részlegének vezetője.



Nemzetközi konferencia és workshop

Jelentkezés a konferencia [nyitó és záró] nyilvános előadás részére
(ingyenes, angol nyelvű)

Nyitóelőadás: 2016. június 16. 9:00-10:00
Záróelőadás: 2016. június 17. 17:30-18:30

Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar
"K" épület, 2. emelet 10.

Építész Kamarai kreditpont: 0,5-0,5 pont/előadás
Konferencia honlap 

A rendezvény teljes programján is részt lehet venni, külön a workshop napon (június 16-án, csütörtökön) és külön a konferencia napon (június 17-én, pénteken).

Workshop nap június 16. csütörtök, 9:00-17:00

4 féle, egésznapos workshop:
- Algoritmikus tervezés BIM-ben [ARCHICAD]
- BIM használat, ütközésvizsgálat [Revit]
- OpenBIM a gyakorlatban [ARCHICAD]
- GDL a napi munkában [ARCHICAD]

Konferencia nap, június 17. péntek, 8:00-18:30

- Előadók, különböző témákban tartott szekció előadásokkal, több mint 15 országból
http://www.caadence.bme.hu/sessions-agenda

A teljes programra a rendezvény regisztrációs oldalán kell regisztrálni, a részvétel önköltséges (konferencia ebédet, kávészüneti fogyasztást is tartalmaz).
http://caadence.bme.hu/form/registration-form_hu

Építész Kamarai pontértékek: 2 pont az első napi workshop és 0,5-0,5 pont a második napi nyitó- és záróelőadás és +1 pont a második napi szekcióelőadásokon való részvétel