Közélet, hírek

Build social - Magyarországon is!

2016.03.24. 10:47

Március 23-án nyílt meg a Fugában a Think global, build social! Builders/Építők című kiállítás, mely Frankfurt és Bécs után érkezett Magyarországra. A kiállításon 12 hazai projekt is helyet kapott, így a Pritzker-díjas Alejandro Aravena chilei épületei mellett többek között a magyarok által épített Csoma szobája is bemutatkozik. 

A kiállítást Andres Lepik, a Think Global, Build Social! kurátora, Michael Müller-Verweyen a budapesti Goethe Intézet igazgatója, és Pozsár Péter a hazai kiállítás kurátora, a Hello Wood alapítója nyitotta meg. Andres Lepik kurátor munkájának köszönhetően 2010. október 3-án nyílt a New York-i MoMA-ban az első olyan kiállítás, mely a jelenkori szociálisan érzékeny vagy szolidáris építészet kiemelkedő projektjeit és alkotóit mutatta be. 2014-ben hasonló tartalommal, de új címmel nyitott tárlatot immár Németországban, a frankfurti Építészeti Múzeumban, mely Bécs után hazánkba érkezett - és a Goethe Intézetnek köszönhetően további országokba eljut. Lepik beszédében elmondta, hogy a kiállítás nemzetközi terjedése nagy öröm számára, célja, hogy minél szélesebb közönséghez eljusson, ne csak építészek ismerjék meg a projekteken keresztül bemuatott megoldásokat. 

A nemzetközi szakasz 15, 2000 után elkészült épületet mutat be, 5 kategória mentén: anyag (helyileg rendelkezésre álló anyagok használata), participáció (lakosság bekapcsolása a kezdeményezése), lakhatás (megoldás a lakóterek hiányára), "design and build" programok (építész hallgatók építkezése) és kultúra (városi terek, melyek a lokális kultúra kialakulását segítik), s mind olyan, melyeknek valós lokális hatásuk volt/van.   





Egy kis segítség is nagy változásokhoz vezethet, legyen az egy tál étel, vagy egy kisebb gesztus. A lényeg, hogy mindenki hozzájárulhat a társadalmi és közösségi célokhoz - vezette be a kiállítást Pozsár Péter. 

A kiállítás a budapesti Goethe Institut és a Hello Wood szervezésében, a MOME és a Fuga közreműködésével valósult meg. 

A Think global, build social! április 11-ig tekinthető meg. 

 

 

A kiállított magyar projektek az ország minden területéről érkeztek, ezek közül kettő külföldön valósult meg: a Himaláján és Kambodzsában. 

Markóci közösségi ház / Holczer Veronika
Valkonyai pajtaszínház / Kemes Balázs, Varga Imre Zoltán, Láris Barnabás
Monori biobrikett szárító / Fazekas Katalin, Fejérdy Péter, Kemes Balázs, Oroszlány Miklós
Bogyoszlói piac / Tátrai Ádám, Stein Júlia
Lenkeprojekt / MOME ecoLAB
Pletykapad, Sárkányteregő, Tigris / Hello Wood Workshop `12
BAGázs / Reflekt Studio
Komposztáló árnyékszék / Borbás Péter
Csoma szobája / Irimiás Balázs
Górészínház / Debreceni Alkotó Műhely
Arkt művészeti ellátó / Fábián Gábor, Fajcsák Dénes







Horváth Réka Lilla