Nézőpontok/Vélemény

Budapest városfejlesztési stratégia megvalósítása az üzleti szféra bevonásával

2013.06.20. 12:37

Budapest rendelkezik hosszú távú városfejlesztési koncepcióval, Dunát érintő stratégiával és készülőben van a főváros településszerkezeti terve – mindez kiváló alapanyag, de a londoni székhelyű Urban Land Institute (ULI) konferencia szakértői szerint a tervekből addig nem lesz valóság, amíg Budapestnek nincsen megfelelő finanszírozási és jogi rendszere mindezek megvalósítására. 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) támogatja a javaslatot, amely szerint Európa számos nagyvárosához hasonlóan nálunk is szükség lenne egy fejlesztési ügynökségre, amely a főváros projektjeinek levezénylését fogná össze, valamint felajánlották az együttműködésüket a fővárossal annak érdekében, hogy a tervek a gyakorlatban is megvalósulhassanak.

A londoni székhelyű Urban Land Institute (ULI) Europe sok év előkészülete után a héten végre megtartotta első magyarországi városstratégiai konferenciáját. A Budapest és Duna elnevezésű rendezvényt a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda és a Duna Fővárosa Egyesület szervezte meg, többek között az IFK szakmai részvételével és támogatásával.

Mi kell ahhoz, hogy Budapest ne jusson Róma, Lisszabon, Berlin, Moszkva vagy Athén sorsára, amelyek megrekedtek a fejlődésben és nem tudtok valódi 21. századi, modern nagyvárosokká válni? - ezen kérdés mentén zajlott a konferencia első napja.

Az ULI szakértői rávilágítottak arra, hogy Budapest nagyszerű víziókkal, tervekkel – elég csak a nem rég elfogadott Budapest 2030 stratégiára gondolni – és lehetőségekkel adottságokkal rendelkezik, de problémásnak látják mindezek megvalósítását. Nem világos, hogy a terveket és az egyes részprojekteket ki és hogyan fogja megvalósítani; milyen pénzügyi keret mentén, milyen jogszabályi háttérrel és döntéshozói hatáskörökkel. Budapestnek jelenleg nincsen olyan működő pénzügyi és beruházási rendszere, amely összefogná, és lépésről lépésre megvalósítaná a már elfogadott Budapest 2030 koncepciót, a Duna Stratégiát és a jövőre tervezett Településfejlesztési, valamint településszerkezeti terveket.

Az ULI szerint elengedhetetlen a tervek, stratégiák összehangolása, az új fejlesztéseket, projekteket támogató városfinanszírozási rendszer kialakítása, valamint a főváros, az állam, magánszférával, beleértve a fejlesztőkkel történő folyamatos párbeszéd intézményesítése. Emellett fontosnak tartják, hogy a helyben keletkező jövedelmeket visszaforgassa a város a hosszú távú fejlődéshez és létrejöjjön egy fejlesztési ügynökség, amely a szakértőkkel közösen koordinálja a projektek megvalósítását.

A fejlesztők a városért
A konferencia gyakorlati szempontok mentén is megvizsgálta Budapest városfejlesztési lehetőségeit; az IFK képviselői a fejlesztők, befektetők véleményét ismertették és vitatták meg az ULI szakértőivel.

Az IFK tagjai egyetértettek abban, hogy a nemrég elfogadott városfejlesztési koncepció hiánypótló szerepet tölt be és az eddigi legjobb elképzelés. amit a főváros letett az asztalra. Kiemelték, hogy a koncepció jelenlegi állapotában egy kiváló kiindulási anyag, de a kérdés az, ki fogja ez megvalósítani és kap-e hozzá elégséges felhatalmazást és pénzügyi forrást? A Budapest 2030-ban szereplő 17 pont szerintük a gyakorlatban akkor lesz megvalósítható, ha a megfelelő jogi és pénzügyi keretrendszer is rendelkezésre áll.

„Magyarország legnagyobb fejlesztőit tömörítő egyesülete, az IFK ezennel is felajánlja az együttműködését a Stratégia gyakorlati megvalósításában, a külföldi tőke mozgósításában és a nemzetközi befektetők, globális vállalatok Magyarországra irányuló figyelmének felkeltésében" – emelte ki Kocsány János, az IFK alelnöke.

A fejlesztők felhívták a figyelmet a főváros és az üzleti szféra közötti párbeszéd hiányosságára, amely sok esetben hátráltatja a fejlesztési koncepciók hatékony megvalósítását. Úgy vélik, hogy egy egyablakos kommunikáció a főváros és az egyes kerületek, valamint a fejlesztők között, illetve egy központi fejlesztési ügynökség nagyban megkönnyítené az együttműködést és a projektek hatékony kivitelezését.

Kiemelték a környezetvédelem fontosságát; a Duna folyamatos szennyezése ellen tett lépések hiányára hívták fel a főváros figyelmét, valamint óvá intettek a túlzott centralizációtól; úgy vélik, a Duna parti telkek beépítésének egységes kezelése előnyös, ugyanakkor hosszú távon veszélyt is jelenthet a helyi érdekek figyelmen kívül hagyása.

Megemlítették azt is, hogy Budapest az elmúlt évben és várhatóan idén sem képviselteti magát a világ két legnagyobb ingatlan befektetői vásárán; a MIPIM-en és Expo Realon; ez rossz üzenet hordozhat a befektetők számára és akár kihathat a már meglévő üzleti kapcsolatokra is.


Az ULI ingatlanfejlesztési tanácsadásban a világ legátfogóbb méretű független nonprofit szervezete, amely nagyléptékű és hosszú távú ingatlanhasznosítási, urbanisztikai koncepciók kialakításában nyújt szakmai tanácsadást. A szervezet most Budapest számára ajánlotta fel segítségét a város hosszú távú fejlesztési lehetőségeinek és stratégiai módszertanának kialakításában. A hétfő-kedden megtartott interaktív szakmai esemény és párbeszéd fő fókusza az európai léptékű Duna Stratégia és a Főváros folyóparti területeinek urbanisztikai és építészeti programjai voltak.