„Budapest Szíve – Városháza Fórum” tervpályázat 2008

a bírálatból kizárt pályamű: 3H építésziroda
építészet: Csillag Katalin, Gunther Zsolt vezető tervezők; munkatársak: Gáspár Orsolya, Bartha András Márk, Nagy Ádám, Balogh Emese, Holló Mátyás, Pataj Orsolya, Apáti Glória, Örley Balázs

a bírálatból kizárt pályamű:
3H építésziroda
építészet:
Csillag Katalin
Gunther Zsolt vezető tervezők;
munkatársak:
Gáspár Orsolya
Bartha András Márk
Nagy Ádám
Balogh Emese
Holló Mátyás
Pataj Orsolya
Apáti Glória
Örley Balázs
szakági tervezők:
Borsós Ferenc közlekedéstervező,
Hernyák Emese műemlékvédelmi tervező,
Börzsei Tamás tartószerkezeti tervező,
Szigyártó Gábor épületgépész-mérnöki tervező,
Papp Péter épületvillamossági tervező,
látványtervek: B-virtual Kft.
makett: Limes model Kft.

műszaki leírás (részlet)

A „Budapest-jelleg”
Ahhoz, hogy „Budapest szíve” építészeti arculata megragadható legyen, meg kell érteni a magát helyet, a hely jellegét, várostörténeti, város-evolúciós kontextusának lényegét. Legyen az „genius loci”, „megélt hely” vagy „megjelölt hely”... Budapest a varázsos kelet, a racionális nyugat, az emocionális dél és a hidegfejű észak metszéspontjában található. Ez a megállapítás közhely, azonban mint minden közhelynek, ennek is van komoly valóságtartalma. Ha Budapest jellegét közelebbről megvizsgáljuk, a sokrétűségen kívül egy elvont értelemben is messze mutató szóval írhatjuk le a város képét: tolerancia. Ez az elv teremti meg a város stilisztikai sokrétűségét, és a meglévő értékek mellett az újak szerves beépülését és egységesülését – legyenek azok az épületekből, az itt lakókból fakadóak. Budapest jellegét vizsgálva nem hagyhatjuk figyelmen kívül az épületeken, városstruktúrán túl a humán városantropológiát, ami az itt lakók habitusával foglalkozik.
Az európai gyökerű korstílusok és városrendezési elvek érvényesülése mellett egy, elsősorban az épületek felszínét, bőrét érintő olyan érzékiség tapasztalható meg, mely a kiegyezés utáni budapesti építészetet unikálissá teszi Európában. A városi terek nem igazán uralkodók, sokkal inkább az enteriőrök karakteresek. Az épületbelsők erőssége a házak udvaraiban is fellelhető. A belsők potenciálja egy – részben letűnt - polgári életet tesz láthatóvá, mely inkább introvertált mint extrovertált. Ez a hangulat sugárzik ki az utcák, terek világára is. Az épületek egy szofisztikált, mérsékelten ragyogó hangulatot árasztanak magukból, a felületi díszítések, a barnás, aranyos, vöröses színek különös egyvelege mindig is inspirálólag hatott az ideérkezőkre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az orientalitás helyenként elemi erővel töri át a klasszikus építészeti magatartás felszínét.

A belvárosi struktúra
Tehát Budapestet egyfajta irracionális báj lengi be, melynek lenyomatai a város fejlődésén is megtapasztalhatóak. A középkori belváros kisléptékű beépítésébe került bele az Invalidus Palota, melynek helykiválasztása körül hosszú polémia bontakozott ki. A végül Martinelli Antal tervei által befejezett nagyszabású épülettest kiteljesülését a területet ferdén átszelő pesti városfal hiúsította meg, mely a tervezett négyudvaros együttesből kettő udvar kialakítását tette lehetővé. Így is megjelent Pest városszövetében az első megastruktúra, mely működése a „város a városban” alapelvet követte, ezáltal Boullé és Ledoux forradalmi építészetének előfutáraként is tekinthető. A létrejött torzó már akkoriban tükrözte azt a befejezetlenséget megcélzó gondolkodásmódot, mely azóta is sajátja a budapesti városfejlődésnek.
A nőtt belvárosi struktúrát a korabeli külvárosok tervezett és kevésbé tervezett korpuszai (Hild, Andrássy, zsidónegyed, később Madách sugárút kezdete) övezik. A beépítések sokfélesége mellett ismét szembetűnő az az árnyalatnyi, egységesítő szándék, mely alapvetően az épületek felületén érzékelhető. (...)

Mit üzen a 21. századi budapesti városháza?
Az új évezred középületeinek tervezésénél nem kerülhetjük meg annak végiggondolását, milyen demokratikus folyamatok eredményeképpen alakul ki az a közmegegyezés, ami alapján a városlakók többsége sajátjának érzi az új épületet. Különösen kényes a kérdés akkor, ha egy demokratikus berendezkedés magának épít reprezentáció illetve adminisztráció céljából. Vajon a reprezentáció a hatalom felesleges pompájaként, vagy inkább a városlakók egészséges büszkeségeként szűrődik le a várost használók fejében? Hogy ne az előbbi, hanem az utóbbi domináljon, fontosnak tartottuk néhány kérdés tisztázását.
Közösségi terek. Ha a városházát tágabb horizonton szemléljük, nem kerülhetjük el a főtér és városháza kapcsolatának vizsgálatát. A főtér és a mellette található közfunkciók kapcsolata a történeti korokban változó jellegű. Továbbiakban a kettőt közösségi tereknek nevezem, függetlenül attól, hogy zártak (fedettek) vagy nyitottak (fedetlenek). Közismert, hogy ezt a témát a görögök fogalmazták meg először az agora toposzával. Az ókori tér szerepe az információk megszerzésének és megosztásának tere, a blogolás helye volt, amolyan „intranet” a poliszon belül. Az agora transzparenciája, átjárhatósága a római fórum zártságával szemben egyértelmű. A határok lezárása, a hatalom izolációja az újkorban folytatódott (pl. Firenze). A városháza, a közintézmények áthatolhatatlan korpuszként húzódtak meg a tér szélén, sőt, alkalmanként fennhéjázóan behatoltak a főtér zónájába. Maga a tér pedig csupán attól élt, hogy a felületén történtek az események (piac, mutatványosok, kivégzések stb.). Az agora¬elvhez való visszatérés a 20. század második felében kezdődött meg, amikor a városháza ismét átjárhatóvá vált: a városi tér és a városháza szimbiózisba került egymással. Erre jó példa az innsbrucki városháza, ahol a reprezentatív, adminisztratív funkciók mellett megjelentek a piaci szereplők is, ezáltal egy modern,demokratikus agora alakult ki. És ezzel a kör bezárult. Szerintünk a 20. század végi agora az autó izoláló, társadalom-pusztító, individualizáló hatásának kompenzációjaként született meg. Már nem feltétlenül közösségi a tér, amint a zsúfolt Liszt Ferenc téren egyidejűleg ebédelő és beszélgető emberek sem alkotnak közösséget. Mindezen kételyek dacára a fenti gondolatmenet révén jobbnak tartjuk a fórummal szemben az agora kifejezést, hiszen a szó jobban fejezi ki azt a nyitottságot, melyet épületünk képvisel.
A nyitott városháza. Az innsbrucki városháza példája plasztikusan mutatja az elmozdulást az eddigi, csak igazgatással rendelkező monofunkcionális városházáktól a multifunkcionális városháza irányába. A „nyitott városháza” nemcsak korlátozottan átjárható, hanem vonzerővel is bír az őt övező ill. penetráló szórakoztató, kulturális és kereskedelmi funkciók miatt.
A közvetített demokráciakép. Tovább vizsgálódva a városháza által közvetített üzenettel kapcsolatban fontos szót említeni a demokráciaképről, melyet tervünk nem felületesen, hanem strukturálisan tartalmaz. Azzal, hogy a városháza reprezentatív része a Martinelli-szárnyban („történeti érték”) marad, az adminisztráció egy hatékony épülettel birtokba veheti a Károly körutat és az új városi főteret („helyi érték”). További gesztus a hatalom gyakorlói részéről, hogy a történeti oldalszárnyakat részben átadják a piac szereplőinek (bérirodák), és a kultúrának (kiállítás, kulturintézetek, kápolna részleges használata).

A humán oldal
A tervezés folyamán az embert állítottuk a középpontba. A városházi szövet kelet-nyugati megnyitása az ún. szivárgó átjárási lehetőségekkel, az alsó szint részleges visszaárkádosítása, az új főtér reprezentatív, ugyanakkor osztott kialakítása vonzó, hívogató üzenet az őt használó emberek számára. A terv az építészeti értékek létrehozása mellett a humán oldalra is fókuszál. Projektünk egyik taktikai eleme az, hogy a társadalmi beágyazottság és ezáltal a hosszú távú fenntarthatóság érdekében párbeszédet provokáljunk a városlakókkal. A párbeszéd során azonban kiderül, hogy tervünk elemei meghittek, ismerősek számukra.
A fenntarthatóság kérdését a projekt több síkon értelmezi: egyrészt kezeljük a város működését, a terek használhatóságát, a gyalogos, a kerékpáros és tömegközlekedés elősegítését, másrészt foglalkozunk a szűken vett fenntartható, energiatudatos építészettel. Tehát a fenntarthatóság kérdését a társadalom – gazdaság – környezet hármasságán keresztül értelmezzük.