Design/Belsőépítészet

Boldog békeidők – Belvárosi Kávéházból Matild Café & Cabaret

2022.06.21. 17:56

Mint tavaly beszámoltunk róla, a pesti Klotild Paloták egyike Matild Palace néven újra megnyitotta kapuit és szállodaként működik. A közelmúltban az épületben található, autentikusan felújított, egykori Belvárosi Kávéház is megnyílt, Matild Café & Cabaret néven várja a vendégeket.

A századforduló híres építészpárosa, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett Klotild Paloták Budapest történelmi építészetének fontos elemét képezik. Az UNESCO által is védett, az Erzsébet híd kapuépítményeként is felfogható tornyos házak szecessziós elemekkel vegyülő neobarokk stílusuknak és monumentalitásuknak köszönhetően uralják a Ferenciek tere és a környék képét.

Építésükre a mai Erzsébet híd elődjének kialakításával kapcsolatban került sor, melyről 1893-ban határozott Ferenc József. A környék megnövekedett jelentősége miatt reprezentatív rendezési tervre volt szükség. A hídhoz vezető sugárút két oldalán álló épületek szimmetrikus kialakításának jelentőségét a két telek tulajdonosa, Klotild Mária főhercegné ismerte fel, aki monumentális bérházakat rendelt a Korb és Giergl párostól. Az építészek a rájuk jellemző neobarokk stílusban alkották meg az 1899 és 1901 között kivitelezett épületeket, a belső terekben azonban már a századforduló jellegzetes stílusa, a szecesszió jutott érvényre. Különösen igaz ez a déli, Matildnak keresztelt palota Ferenciek tere felé eső oldalának alsó két szintjét elfoglaló Belvárosi Kávéházra, melynek burjánzó dekorációjában nem csak a klasszicizáló bécsi szecesszió, de a barokkizáló belga Art Nouveau elemeit is felfedezhetjük.

A Belvárosi Kávéház a 20. század első évtizedeire jellemző élénk kávéházi kultúra egyik fontos helye volt, a budapesti pezsgő társadalmi élet részét képezte, és számos művész rendszeresen látogatta. A törzsvendég Krúdy Gyula például itt írta a Szindbád számos történetét. Az eredeti kávéházat közel négy évtizeden át a Rónay vendéglátós-dinasztia vezette, majd igen változatos korszakokat élt meg. Ez volt az egyik legtradicionálisabb kávézó otthona, később működött itt étterem, kaszinó, sőt éjszakai klub is. A változó funkciókhoz természetesen számos átalakítás is társult. (Legextrémebb példaként megemlíthetjük, hogy az 1980-as években beépítettek egy köztes födémet, plusz emeletet kialakítva ezáltal.) A számos átépítés ellenére mégis megmaradtak eredeti részletek, igaz, csak rejtett és burkolt helyeken, ezek azonban jó kiindulópontként szolgáltak a helyreállítás során.

Mint az épület felújításának és szállodává történő átalakításának vezető tervezője, Dajka Péter elmondta, nem csak a korábbi átalakítások eltüntetése jelentett kihívást. A Klotild Paloták nemcsak szépségükről és jól megkomponált városképi elhelyezésükről ismertek, hanem a vasszerkezet korai alkalmazásáról is. Ez a vasszerkezet ugyan kiválóan szolgálta a házat 120 éven keresztül, mára már nem felel meg az előírásoknak. Sőt, ahogy az építésztől megtudtuk, már a kivitelezés idején is „ki volt maxolva", tehát épphogy elég erős volt a hatalmas épület megtartásához. Ezért a szerkezet megerősítésre szorult, az eredeti pillérek az egész házban vasbeton körbeköpenyezést kaptak. Az 1977 óta műemléki védelem alatt álló épület belső tereiben azonban szigorú szabályokhoz kellett igazodni, így a pillérek kialakításában nem lehetett geometriai eltérés.

Néhány centis eltérések azonban keletkeztek, így a kevés épségben megmaradt elem visszahelyezése nehéz feladatnak bizonyult, de ahol csak lehetett, a felújításon dolgozó restaurátorok megoldották. Bár korabeli gipszstukkóból, lambériából és festésből kevés maradt fenn, a felújítás során számos eredeti terv és archív fotó állt rendelkezésre, így a kávéház teljes, leginkább a szecesszióra jellemző virágmotívumokból álló dekorációját sikerült rekonstruálni. Ennek egy fontos eleme a galéria növényornamentikás korlátja, mely a híres mester, Jungfer Gyula műhelyében készült. Ez csodával határos módon túlélte a számos funkcióváltást, csak felújításra szorult, pótlásra nem. Az előírások persze a korlátmagassággal kapcsolatban is sokat változtak az utóbbi 120 évben, 90 cm helyett 110 cm a minimum. Az eredeti korlátot végül egy körbefutó fémlapra erősítve tudták megemelni.

Dajka Péter elmondása szerint a lift kialakítása is nagy kihívás volt. A Klotild Palotákban Budapesten elsőként volt felvonó, ezeket a neves Otis cég gyártotta. Az épület legalsó szintjétől a tetőig (tehát a jelenlegi spától a Dutchess névre keresztelt rooftop bárig) haladó lift, mely a kávézó mindkét szintjét érinti, akkora forgalmat bonyolít le, hogy az eredetileg itt található egy szerkezet nem is elegendő. Két liftre volt szükség, a hely szűke miatt ezek kialakítása azonban különösen nagy körültekintést igényelt.

A munkálatok során számos érdekességre is fény derült. Megtalálták például a Belvárosi Kávéház eredeti süllyeszthető színpadjának hidraulikus szerkezetét, mely ötletet adott egy új, kerek színpad kialakításához. Így a Matild Café & Cabaret nem csak kávézóként működhet, hanem előadások színhelyévé is válhat. Hasonlóan izgalmas szerkezettel rendelkeztek a Ferenciek tere felé néző portálok is, melyek eredetileg mind a pincébe ereszthetők voltak, nyitottá téve ezzel a helyiséget. Ezeket a szerkezeteket azonban több okból sem lehetett helyreállítani. Egyrészt maguk a szerkezetek erősen korrodálódtak az idők folyamán, így nem lehetett őket restaurálni, másrészt az ily módon mozgatható portálok sem hőszigetelés, sem vízzárás terén nem tudnak kielégítően működni. (A korabeli technológiát ismerve valószínűleg az eredetiek sem rendelkeztek jó szigeteléssel.) További érdekesség, hogy a kávézó fölött egykor elhelyezkedő fürdőszobák vízelvezető csövei eredetileg a kávézó képét ma is meghatározó, a téren több ponton áthaladó pillérek homlokoldalán futottak. A félköríves csöveket körberabicolva, dekorálva tették esztétikussá. Mivel a csövek ma máshol futnak, ezek visszaállítására nem volt szükség.

A Matild Café & Cabaret belső terének természetesen nem csak a szépen helyreállított dekoráció képezi fontos részét, hanem a belsőépítészet is, mely az MKV Design alapítójának, Maria Vafiadis-nak munkája. A kiválasztott bútorok és az újonnan beépített elemek mind a századfordulós kávéházi hangulathoz igazodnak, miközben egyértelműen a kortárs design trendeket képviselik. Külön kiemelendő a réz elemekkel és márvánnyal díszített bárpult, a felvonók körül elhelyezett, antikolt tükrök, valamint a pillérek gipszstukkóin elhelyezett üveg lámpabúrák. Ezeknek hála a 300 fő befogadására alkalmas Matild Café & Cabaret képes megidézni a boldog békeidők kávéházi kultúráját és visszarepíteni minket a századfordulóra.

Paár Eszter Szilvia