Beyond Budapest: a nyolcadik kerület kicsit másképp

A Beyond Budapest izgalmas szocio-kulturális kaland, interaktív városi séta, ahol közösséget formálnak a megjelentekből, van játék, szociális szeminárium és mindenkinek legalább egy története Józsefvárosról. Mert a felfedező túra célpontja nem a Parlament vagy a Halászbástya, hanem a nyócker. Biczó Gabriella élménybeszámolója.

A nyolcadik kerületről mindenkinek van véleménye, leginkább súlyos előítéletektől terhelt. Ahogy Baglyas Gyuri, a Beyond Budapest egyik fele honlapjukon fogalmaz: „A budapesti VIII. kerület a város szívében dobog. A magyarokban többnyire olyan asszociációkat hív elő, mint a ’gettó’, ’maffia’, ’cigányok’. De a nyolcadik kerület nem erről szól. A magyarok előítéleteik fogságába estek. Meglehet, hogy a világháborúk után Budapest egyik legósdibb, legszegényebb negyedeként konzerválódott, de ez nem jelenti azt, hogy gettó lenne, és pláne nem jelenti, hogy ne fejlődne rohamléptekben, napjainkban.”

A két fiatal, akik 2008-ban elnyerték az év legígéretesebb fiatal vállalkozása díjat, véletlenül csöppentek a nyolcadik kerületbe: albérletet találtak a Kálvária téren, ahol egy évig éltek. „Csomó felfedezést tettünk, rácsodálkoztunk a környék szépségeire, ahogy mindenki más”- meséli Domján Manó, a másik alapító. Az a feeling, hogy hazamész és mindenki kint van az udvaron, játszanak, valaki főz, zajlik az élet - ebbe minket teljesen befogadtak, úgy éreztük, hogy hazaértünk. Ez adta a kezdő ötletet. Volt egy olyan időszak, amikor még barátoknak, ismerősöknek mutogattuk a környéket. Mindenhová próbáltunk bekérezkedni, sokakkal beszélgetni és rengeteget könyvtárazni. A felkészülés a mai napig tart.”

Mindenkinek megvan a maga Budapestje, olyan térképpel, amelyet csak ő ismer, olyan történetekkel, emlékekkel, amelyek kevesek számára hordoznak jelentést. Manónak és Gyurinak pedig megvan a maga Józsefvárosa, amit megmutatnak nekünk.

Sétánk az év utolsó napján, a Nemzeti Múzeum kertjéből indult. Hatan jöttünk el, többen is lettünk volna, mondja Gyuri, de az utolsó pillanatban sokan lemondták a programot. Nem csoda, valószínűleg ez az év leghidegebb napja.

A túra a fényűző Palotanegyedben kezdődik, és a Nagykörút túloldalán fejeződik be, ahol a patinás épületeknek és eleganciának nyoma sincs. Természetesen szembeötlő a szakadék, amely a kerület két része között tátong, nyilvánvaló lenne az összehasonlítás, mégsem ez a cél. A tapasztalás és élményszerzés határozza meg sétánkat. Az élménytúra ugyanis nem elsősorban történeti adalékokra, évszámokra, építészeti korszakokra vagy anekdotákra koncentrál, hanem az interaktivitásra. Megszólalnak a turisták is, mesélnek a maguk nyolcadik kerületéről, ezek a plusz történetek pedig megindítanak egy közös gondolkodást és beépülnek a túrába. Manóék pedig színes történetekkel, játékkal gazdagítják a sétát. Az egész így sokkal élményszerűbb.

A túra elején megtudjuk, hogy Józsefváros 1777-ben született, amikor is Mária Terézia engedélyt adott a régi Pacsirtamező átnevezésére. Az itt élők Szent Józsefről akarták elnevezni a területet, de Mária Teréziához már úgy érkezett a kérvény, mintha fiáról, Józsefről szólna az elnevezés. Az engedélyt a névváltoztatásra megadta.

A Palotanegyedben rengeteg a látnivaló, a Bródy Sándor utcában majdhogynem minden háznál megállhatnánk, és Gyuriék számtalan szórakoztató történettel gazdagítják sétánkat. Elég csak megemlítenünk az Ybl Miklós tervezte régi Képviselőházat, amely ma az Olasz Intézet otthona, a Magyar Rádió épületét vagy a Hild által tervezett Kéményseprő-házat (a megbízó Devecis del Vecchio Márton kéményseprőmester volt, az épület különlegessége, hogy megmaradt az első emeleti utcafrontot díszítő kéményseprő figura).

Személyes kedvencem a Bródy Sándor u. 12. szám alatti Gschwindt-palota építtetőjének, Gschwindt Györgynek a története. Nagyapja, Mihály alapította meg a mai Corvin mozi helyén álló élesztő- és szeszgyárat. György, Bródy Sándor utcai palotájának alaksorában, egy titkos laboratóriumban az örök élet vizének megalkotásán kísérletezett. Családja rettenetesen szégyellte és titkolta György hobbiját. Csak a legközelebbi barátai tudtak megszállottságáról. Egyszer csak levelet kaptak Györgytől, hogy azonnal menjenek, mert megvan az örök élet vize. Útra is keltek, de későn érkeztek. Györgyöt holtan találták laboratóriumában. A történetből nem derül ki, hogy György halálát az örök élet vizének megkóstolása okozta-e, mivel a családtagok annyira szégyellték hóbortját, hogy minden jegyzetét megsemmisítettek, a laboratórium lejáratát pedig befalazták. Gschwindt György egyébként annyira sikeres üzletember volt, hogy a P. Tóth Sándor építőmesterrel terveztetett palotájának alagsorában egy külön termet alakíttatott ki házi hangversenyek számára.

Józsefváros másik részére érkezünk, szerencsére szó sincs gettótúráról. Benézünk M. Szűcs Ilona festőművész műteremházába. Egy oázisba csöppenünk, a kutyagumis, lepusztult utcáról, fügefás, virágos kertbe. Ilonka néni pedig úgy fogad minket, mintha régi ismerősök lennénk. A 110 éve itt álló műteremben olyan alkotók dolgoztak, mint Ferenczy Béni, André Kertész, Martsa István (vendéglátónk, Ilonka néni férje), Maróti Géza, Kós Károly. Ilonka néni pedig mesél, megelevenedik a múlt. Szobája falán Barcsay-metszet, egy-egy André Kertész fotó, Ferenczy Béni balkezes képei. Még órákig elhallgatnánk Ilonka történeteit, de utunk tovább visz, betérünk az önkormányzat által bontásra szánt Roma Parlamentbe, hogy megcsodáljuk a Kölber Dezső által készített freskót.

 

 

Utolsó állomásunk egy muzsikus cigány család otthona. Manó még a séta előtt elmeséli nekem, hogy ez a szociális szeminárium az egyik legizgalmasabb része a túrának. Mindig úgy alakul a beszélgetés, amilyen a csoport. Vannak, akik kicsit feszengnek, mégis csak egy családhoz megyünk, bepillantunk az intim szférájukba. Néha komolyabb, társadalmi problémákat feszegető beszélgetés bontakozik ki, de volt már arra is példa, hogy gasztrotúra lett a látogatásból. Az előítéletek és a sztereotípiák megszüntetése lenne a cél, de többnyire azok jönnek el egy ilyen programra, akik eleve nyitottak. „Van iskolásoknak szervezett csoportunk is” - folytatja Manó. „Náluk érezhető az, hogy kicsit talán másképp mennek haza. A külföldiek pedig a cigány zenét ismerik, és nincsenek előítéleteik.”

A négyórás séta végén Kis Kálmánné, Éva rumos forró teája és isteni beiglije vár. A lakásba tessékeli a csoportot, fantasztikus eklektikusság és vendégszeretet fogad. A beszélgetés bensőséges, sok mindent megtudunk a muzsikus cigányok életéről. A ház ura nincs otthon, hiszen szilveszter napja van, ilyenkor sok a fellépés. Nincs feszengés, mindenki kényelmesen elhelyezkedik a bőr kanapén, vagy a földön. Zenét hallgatunk, és mindenki mindenben egyetért.

Hazafelé egy Animal Cannibals dal jut az eszembe: „It's Joe City. It's a very interesting town. You know, what I mean. Józsefváros!”

Biczó Gabriella