Közélet, hírek

Bemutatták Tarr Béla: A londoni férfi című filmjét - a díszleteket Rajk László tervezte

2008.01.30. 11:38

A Magyar Filmszemle alkalmából bemutatott alkotás díszlettervezője Rajk László, munkatársai: Joó Éva és Jovánovics Tamás

A díszlettervezési munkák 2003. nyarán kezdődtek, a díszlet 2005-2007-ben épült Korzikán és Pilisborosjenőn.

 

 

Részlet Cseri Ádám Tarr Bélával készített interjújából, forrás: www.kultuszkiado.hu

"Kultusz: A film egyik látványtervezője (Hranitzky Ágnes és Jean-Pascal Chalard mellett) Rajk László, aki elsősorban építészként ismert, pedig több filmben és színházi produkcióban is dolgozott, látvány, és díszlettervezőként. Mi volt a koncepció a film látványvilágának megalkotása során?

 

 

Tarr Béla: A Laci csinálta a legfontosabb részét a díszletnek. Föl kellett építeni a tornyot, a hajót, a vasútállomást, a síneket, mindent. Ennek a filmnek hallatlanul nagy díszletigénye volt, gyakorlatilag majdnem a költségvetés felét erre fordítottuk. Ez volt a legfontosabb. Ezenkívül ő építette meg a filmben látható kocsmát is, Ági pedig a francia fiúval Maloin lakását készítette el."

 

 

A film díszlettervezője Rajk László, munkatársai: Joó Éva és Jovánovics Tamás

fotó: Jovánovics Tamás

 


Január 29-én kezdetét vette a 39. Magyar Filmszemle Budapesten, és egészen február 5-ig zajlanak a vetítések, szakmai programok, valamint egyéb filmes események a Millenáris Teátrumban, a Palace Mammut termeiben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, valamint a Bem moziban.

 

részletek itt: http://www.szemle.film.hu