Helyek/Infrastruktúra

Bemutatták a HÉV-vonalak megújításának folyamatát

2020.09.10. 12:40

Megkezdődött a dél-pesti és az észak-budai HÉV-vonalak fejlesztése: a terveknek 2023 végéig kell elkészülniük, a rekonstrukciókat pedig 2027 végéig bonyolítaná le a kormány. A tegnapi sajtótájékoztatón Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta: 2025-ig új, korszerű szerelvényeket is beszereznének a megújuló vonalakra.

A HÉV-vonalakon futó szerelvények átlagéletkora jelenleg 44 év, de akad olyan, amely 1966-ban készült – mondta Fürjes Balázs a HÉV-hálózat tervezésének részleteit bemutató sajtótájékoztatón, amelyet szeptember 9-én tartottak a csepeli HÉV-kocsiszínben. A Kormány a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a tervek elkészültét követően a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg Budapesten és az agglomerációban.  

A tervek szerint a csepeli és a ráckevei HÉV-eket bevezetik a belvárosba, valamint teljesen megújul a szentendrei vonal is. A hosszú távú cél az északi és déli HÉV-vonalak összekötése egy Duna alatti alagúttal – ez lenne az ötös metró. 

A konkrét munka a „H5–H6/H7 vonalak összekötése – az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése" projekt keretében kezdődött meg a Kohéziós Alap, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával. Ennek részeként 13.700.000.000 Ft értékben három, egymáshoz kapcsolódó tervezési szerződést kötöttek meg: 
-    H7 Csepeli és H6 Ráckevei HÉV vonalak korszerűsítése, összekapcsolása és meghosszabbítása a Kálvin térig
-    H5 Szentendrei HÉV vonal korszerűsítése
-    Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének Duna alatti összekötésére és az egész észak-déli városi-elővárosi tengelyre.

A projektek átfogó célja átszállásmentes, vagy kevesebb átszállással járó közösségi közlekedési kapcsolatok biztosítása, új HÉV járművek közlekedéséhez szükséges infrastruktúra tervezése, magasabb szolgáltatási színvonalú közösségi közlekedés megteremtése, a HÉV-vonalakon az utazási sebesség növelésének lehetősége, az esélyegyenlőség biztosítása, az utazási komfort és az utastájékoztatás minőségének javítása, a HÉV vonalak környezetének rendezése, a közvetlen belvárosi kapcsolat létesítése a metróvonalakkal.

A sajtótájékoztatón Fürjes Balázs elmondta: a részletes kiviteli tervek elkészültét követően uniós közbeszerzési eljárásokat írnak ki a kivitelezésre. A pályákkal és a megállókkal együtt az irányítási és az utastájékoztatási rendszer is megújulna. A sajtótájékoztatón mutatták be a HÉV-beruházáshoz készült reklámfilmet is.