Befogadó közösségi lakóhelyek
A menekültügy margójára címmel volt látható a FUGA kiállítása, melynek kapcsán Glatz Zsófia foglalta össze gondolatait. Magyarországon valami elkezdődött; a tenni akarás, a társadalmi összefogáson alapuló kezdeményezés, és civil megmozdulások. Két svájci példát is bemutat, melyek lényege az integrálás, az együttélés.
BEFOGADÓ KÖZÖSSÉGI LAKÓHELYEK
- alternatív megoldás egy megválaszolatlan problémára -
“Actively breaking the loving link makes us feel less guilty. It creates the culture of un-care.”
/Sally Weintrobe, Sheffield, 2015 szeptember 10./
“Amikor tudatosan megszakítjuk a gondoskodó lelki kapcsot, kevésbé érezzük magunkat felelősnek. Megteremtjük a nem-törődés közegét.”
Sally Weintrobe, Sheffield, 2015 szeptember 10. (a szerző fordítása)
Ezzel a mondattal egy Sheffield-ben rendezett építészeti konferencián találkoztam, melynek fő témája a “resilience”, azaz az átalakulásra való képesség, a flexibilitás volt. Ebben az esetben a flexibilitás a gyors reagáló képességet jelenti éghajlati-, demográfiai-, gazdasági-, politikai- és szociológiai vonatkozásban, melyeket a körülöttünk lévő folyamatosan és radikálisan változó világ, a gazdasági- és társadalmi válság, illetve az éghajlatváltozás megkövetel. Hogy ezt a flexibilitást elérjük, új eszközökre, termékekre, új szemléletre van szükség.
A ‘nem-törődés közege’: a már említett lelki kapcsot megszakítva, “tisztes” távolból szemlélve a dolgokat elhisszük, hogy nincs közünk az adott problémához. Illetve ha van is, azt gondoljuk, hogy mi egyedül nem tudunk tenni ellene, így inkább nem is foglalkozunk vele. Ellentétpárja a ‘törődés kultúrája’.
Egy fiatal, igazán csak most ébredező demokráciában tanulnunk kell a törődés kultúráját. Tudatosan és öntudatosan kell magunkat emlékeztetni arra, hogy nem várni kell a választ, hanem cselekedni. Mert megtehetjük és mert meg kell tennünk.
Magyarországon most valami új kezdődött el: érezhető a tudatos és öntudatos tenni akarás. A társadalmi összefogáson alapuló kezdeményezések, a civil megmozdulások az elégedetlenség kinyilvánításának új, aktív formái. Az emberek felismerték, hogy ha nem kapják meg a kívánt választ, akkor nekik kell azt megteremteni, közösen. Kezdődött a városi közös kertekkel, közösségi irodákkal, szomszéd ünneppel, az internet adó elleni tüntetéssel és most, a menekült válság kellős közepén is feltalálták magukat és cselekedtek. Példátlan szervezettséggel és tudatossággal, kulturáltan, csendesen.
Ők teremtik meg Magyarországon a törődés kultúráját! “The culture of care!”
A menekülteknek segítő civil szervezetek példát mutattak szervezőképességből, megmutatták, hogyan lehet gyorsan reagálni a szinte naponta változó és egyre nehezebb helyzetekre, hogyan lehet az új technikai lehetőségeket - mint a Facebook, online rendelések, Google drive használata - a mindennapi munkájukban felhasználni. Fantasztikus volt látni, ahogy ezek a szervezetek, önerőből, más civilek segítségével, adományaival milyen emberfeletti munkát végeztek. A Facebook, mint közösségi média használata most mutatta meg igazán, milyen erő rejlik benne: az információk átadása valós időben történik, a kommunikáció folyamatos. Az online üzletek megteremtették a lehetőséget a segítségre azoknak is, akik fizikailag távol vannak a problémától, de tenni akarnak. A Google drive-val mindenkinek naprakész, pontos lista áll rendelkezésére a szükséges élelmiszerekről, ruhákról. A szervezetek folyamatosan monitorozzák magukat, kikérik az emberek véleményét, amit aztán átültetnek a szervezet működésébe és alakítják, javítják azt.
Ez a 21. század. Jó úton vagyunk.
Hogy ennek az útnak milyen további szakaszai lehetnek, csak rajtunk múlik.
A menekült helyzet egyik legnagyobb és válasz nélkül maradt problémája a rászorulók ideiglenes vagy akár hosszútávú elszállásolása volt. Erre a problémára ad lehetséges megoldást egy pár külföldi példa. Olyan integratív, azaz befogadó közösségi lakóhelyekről van szó, ahol - természetesen a szükséges törvényi háttér megteremtése után - megfelelő szabályokkal és feltételekkel biztonságos és méltó helyzetet teremtenek mind a rászorulónak, mind a befogadónak. Ezek a közösségi lakóhelyek lehetnek akár lakásközösségek (itthoni példája a nem rég megalakult Grand Home Budapest) vagy egész közösségi lakóházak, lakóparkok: az angolul co-housing-nak nevezett lakozási formának végtelen szervezeti és lakástipológiai lehetőségei vannak.
Az integratív közösségi lakóhelyek annyiban különböznek az “alap verziótól”, hogy az itt lakók közös megegyezésére a lakóközösség segítséget nyújt arra rászoruló embereknek, családoknak. A segítség különböző méretű, kimenetű lehet: esetleg kifizetik a lakbérüket vagy ahogy az a lakásközösségeknél leginkább “szokás”, befogadnak az egyik szobájukba arra rászorulót, jelen esetben menekült embereket.
A befogadás egyik legnagyobb előnye, hogy elkerülhető vele az intézményesítés, ahonnan kikerülni nehezebb, mint egy új közegben és kultúrában megtalálni a helyünket. Az együttélés során normális, napi rutinban élnek a befogadottak, nem túlgondozó, passzív állapotba szorító ellátásban van részük. A lakótársakon keresztül megtanulják a nyelvet, megismerik a befogadó ország kultúráját, részt vesznek a napi feladatokban, aktívnak, hasznosnak érezhetik magukat, nem lesznek kirekesztve, nem érzik magukat idegennek. A befogadó lakók testközelből ismerik meg a befogadott embert, a kultúráját, a történetét, nem egy arc lesz a sok közül, hanem ember, történetekkel, családdal, érzelmekkel. Kölcsönös kapocs alakul ki közöttük.
A két svájci példa a “Wegeleben” kezdeményezés és az önkormányzat segítséggel létrejött “Gastfamilienprojekt”. Ezek a példák és tanulságaik hasznos útmutatásokkal szolgálhatnak a hasonló magyar kezdeményezéseknek. Bővebb leírásukat lásd a külön lapon.
Az elmúlt időszak megmutatta, hogy az emberek felismerték önnön erejüket, aktívak, nyitottak a közösségi megoldásokra és egyre többen látják a közösség erejében rejlő lehetőségeket. A következő nagy lépés az alulról szerveződő kezdeményezések sorában a közösségi lakozás lesz. A törődés kultúrájában onnan már csak egy lépés a befogadó közösségek megszületése.
Jó úton vagyunk.
Glatz Zsófia - építész
Közösségben Élni társalapító
2015. október 18.
Wegeleben
Az első svájci kezdeményezés lényege, hogy már működő lakásközösségek - németül WG - Wohngemeinschaft - fogadnak be menekült embereket. Nevük a WG és a ‘Wege leben’, azaz megélni az utat szójátékból ered. Ahogy azt a honlapjukon is olvashatjuk, szerintük a legmagasabb akadályok nem az országhatárokon vannak, hanem az emberek fejében. Ők ezeket az akadályokat hivatottak ledönteni. Kezdeményezésük a rászorulókat nem menekülteknek, hanem embereknek hívja. Ernyőszervezetként működnek, amelyhez bármely WG, azaz lakásközösség csatlakozhat. Az eddig csatlakozott közösségek Bern, Zürich és Aargau kantonban találhatóak. Minden befogadottal személyesen beszélgetnek, a befogadó közösség először találkozik velük, utána dönti el mindkét fél, hogy megfelel e neki a másik. Folyamatosan monitorozzák az együtt lakást és ha esetleg nem működne, mentor segít a helyzet megoldásában.
Bővebb információ: wegeleben.ch
Gastfamilienprojekt
A másik svájci kezdeményezés annyiban különbözik az elsőtől, hogy itt nem többnyire fiatalokból álló lakásközösségek, hanem családok, gyerekes szülők fogadnak magukhoz menekülteket. A cél ugyanaz: valós élethelyzetet teremtve segíteni az általuk ‘vendégnek’ hívott emberek sikeres integrációját. A kezdeményezés önkormányzati segítséggel jött létre. A csatlakozni kívánó családok szigorú szűrőn esnek át, az általuk felkínált szobának vagy lakóhelynek meg kell felelnie bizonyos követelményeknek: külön bejáratú szoba, rendes ágy, lehetőség a helyiség perszonalizálására. A projekt sikerességét mutatja, hogy az első Waadt kantonban elkezdett pilot projekt óta csatlakozott Aargau, Bern és Genf kanton is.
Bővebb információ itt.
A cikk eredetileg megjelent a FUGA “A menekültügy margójára” című kiállításán 2015.10.22-11.08 között.
