Közélet, hírek

Százéves történetekre épülő fenntarthatóság – A Becontree Estate újratervezése

2021.03.03. 17:22

Idén ünnepli századik évfordulóját a Becontree Estate néven ismert brit szociális telep, melyet a két világháború között, a korszak városépítészeti törekvéseit meghatározó kertváros mozgalom elvei szerint alakítottak ki. Az alkalomhoz kapcsolódóan több attrakcióval, fejlesztéssel, illetve egy pályázattal is készültek a centenáriumi program szervezői, hogy megünnepeljék a terület múltját és közösen tervezzenek meg egy élhetőbb, fenntarthatóbb jövőt.

Amikor az első világháború után megépült, a négy négyzetkilométernyi földterületen fekvő dagenhami Becontree Estate, 26000 otthonnal és 120 000 emberrel a világ eddigi legnagyobb lakótelepeként tartották számon. Száz évvel az első otthon 1921-es elkészülte után jelenleg még mindig körülbelül 85 000 ember él Becontree-ben, és az otthonok harmadát továbbra is szociális lakásként bérlik. A jeles évforduló alkalmából idén több programot indítanak, amelyben a lakók és különböző alkotók is részt vesznek. A Becontree Forever projekthez fűződően azt ígérik, hogy megünnepelik a terület múltját és együtt gondolják újra a jövőjét.

A The Guardian írása szerint Eva Rothschild ír művész tervei alapján a Parsloes Parkban a Becontree Pyramids nevű játszóteret építik fel, amely az ősi építészetre, valamint a népszerű számítógépes játék, a Minecraft és a Lego moduláris formáira fókuszál. Yinka Ilori brit-nigériai tervező egy nem használt játszóteret alakít át a park eredeti rózsaszín flamingói által ihletett szerkezetekkel.

Yinka együttműködik különböző korú és kultúrájú lakosokkal, hogy számukra jól hasznosítható eszközöket készítsen, például csúszdákat, madárlest, totemeket, fészek rakásra alkalmas költőhelyeket a madaraknak, valamint egy kosárlabdapályát. A Studio Morison művész duó terrazzo utcabútorokat csinál a birtok bontási hulladékainak, törmelékeinek, köveinek újrahasznosításával. 

Leonor Antunes, portugál művész együtt dolgozik a lakótelepen élő mesterekkel, hogy modernista emléktáblákat készítsen Becontree múltbeli lakosaira emlékezve. „A Becontree-n nőtt fel Alf Ramsey, Terry Venables, Max Bygraves, Dudley Moore és a canterbury-i volt érsek, George Carey." - írják.

Azt remélik, hogy az újításoknak és a programoknak köszönhetően a településen kívüli munkavállalás miatt erősen felaprózodott közösség tagjai ismét szorosabb kapcsolatba kerülhetnek. Habda Rashid, a Create London vezető kurátora szerint Becontree most sokkal változatosabb, sokszínűbb mint az építésekor. „A Becontree Forever elmesélné az ő és a korábbi lakosok történeteit is" - mondta Rashid.

Becontree Estate századik évfordulóján a Royal Institute of British Architects (RIBA) a Create London, valamint Barking és Dagenham (LBBD) közösen ünnepli Becontree múltját és jövőjét. A 100 évvel ezelőtti kertváros mozgalomhoz kapcsolódva épített Becontree eredetileg bőséges zöld terekkel, "saroktelkekkel" rendelkezett. A 19. század végén egészséges és kényelmes otthonokat terveztek kialakítani a munkásosztály számára, amelyek egyesíthetik a vidéki és a városi élet előnyeit falusi ház jellegű önellátó épületekkel, logikusan kialakított utcahálóval és több zöldövezettel a városok közelében.

A tágas első és hátsó kertek, parkok, terek azokból az időkből maradtak fenn, amikor a termőföldeket az új otthonok kialakítása előtt telkekre osztották fel. Ezeket a saroktelkeket viszont az utóbbi években elhanyagolták. A RIBA felhívásának célja, hogy a résztvevők tegyenek javaslatokat a területek hasznosítására, társadalmi potenciáljuk, biológiai sokféleségük és fenntarthatóságuk erősítésére, hogy a közösség számára értékesebb zöldfelületként funkcionálhassanak.

A versenyt végül a Nimtim Architects koncepciója nyerte a Building Design információi alapján. A Nimtim és Katie Schwab művész együttműködésével születő projekt olyan irodák munkáit múlta felül mint az Okra Studio, a Studio Aki és a Hayhurst and Co., a Resolve Collective, illetve a Studio Gil és a Tisserin Engineers. A javaslat újjáépíti és átszervezi Becontree elhanyagolt saroktelkeit és új "civil terekként" a pihenés, a találkozás és a szórakozás helyszíneként képzeli el a nem használt területeket.

A koncepcióban új útvonalakat terveznek, finomítva a meglévő eredeti hálózatot olyan alternatívákkal, amelyek segítenek összekapcsolni a jelenlegi tereket ezzel is javítva, a közlekedés, mozgás élményét a telepen. Négy saroktelek kereszteződése egy polgári teret hoz létre és minden tér új tevékenységre ösztönöz, más és más funkciókat lát el azzal a céllal, hogy a lakosok ismét birtokba vegyék őket.  A terveket a telep formavilága, színei és anyagfelhasználása ihlette, miközben az emberekre és történeteikre is kiemelt figyelmet fordítottak.

A felhívásban is fontos szempontként megfogalmazott biológiai sokféleségre fókuszálva a projekt támogatná a terület eredeti ökoszisztémájának helyreállítását, ezáltal egy "vadabb", természetesebb közteret létrehozva, amely sokkal kisebb, mint a nagy önkormányzati parkok, de mégis társadalmibb, mint a szomszédos előkertek.