Bauhaus Árnyjátékok – Moholy-Nagy nyomán

A Negatív Varieté árnyékszínházi produkció 2010-ben született, majd 2011-ben mutatták be a gyermekeknek szóló Fényakrobaták című előadást. Mindkét darab ihlető forrásául Moholy-Nagy László munkássága, fotogram művészete és 1922-ben írt, soha meg nem valósított filmforgatókönyve, "A nagyváros dinamikája" szolgált. Ertsey Attila kritikája.

A nagyváros dinamikája; Fényakrobaták – a Negatív Varieté előadásai

Az egyik egy Moholy-Nagy torzó. Egy dadaista, befejezetlen nyersanyag. Ezt nem lehetett egy az egyben ma színpadra tenni. Szépvölgyi Viktória, az alkotó, alapként használta, és a provokatív, nyersen emészthetetlen alapanyagból egy kerek művet hozott létre. A másik – a Fényakrobaták – ugyanezen darab feldolgozása gyermekek számára.

Szégyen ide, szégyen oda, utálok színházba járni. Utálom a kőszínházak intellektuális helybenjárását. A klasszikusok némileg kivételek, de hiányzik az eleven, aktuális művészet. Az ma is a periférián található. Pintér Béla, a mozgásszínházak, ott történik valami. A többi időpocsékolás.
Még valami: utálok múzeumba járni. Ugyanezért. Persze járok néha, a klasszikusok kedvéért. De ha az ember elmegy Bécsbe, a Museum Quartierbe, ott vasárnap tömegeket lát. Családokat, akik boldogan fogyasztják a művészetet. Esznek, isznak, szép albumokat vásárolnak, kávéznak. Mi a múzeum szó eredeti jelentése? A hely, ahol a múzsákkal lehet találkozni. A mai múzeum nem ilyen. Ott megmutatnak kész műveket, melyek alkotói jó esetben találkoztak múzsákkal.

A múzeum tehát ma konzerv, nem más.
És mi a művészet?
Lényege a katarzis, az átváltoztatás. „Változtasd meg élted!”
Hát a művészet fent ábrázolt fogyasztása során minden, csak ez nem történik meg. Akkor meg minek az egész? Hazamegyünk, jóllakottan. És amikor ránkszakad a világ, válság, éhséglázadások, menekültáradat, nyomor, devizahitel, halál, meglepődünk, sőt megsértődünk. Nem erről volt szó. Valami megzavarja zavartalan fogyasztásunkat.

Na, és itt a kivétel. A periférián, ugye.

Fény lények, fény lényeg, lebilincselő sziluett-játék, testek ritmusos, egymásba oldódó hömpölygése a negatív VARIETÉ. Mozgásba öltözött fotográfia és dinamikus építészet.  Mire vágyik a tűzcsap? Miről fantáziál a telefonfülke? Egy este, mikor megmozdul a mozdulatlan, táncra kél a holt anyag. Geometria keretezte kreativitás a színpadon, ahol szívdobbanásra lüktet a fotószalag. Épít az épület? Ép ami épp? Épp ami ép? Hol a határ? Bebörtönzött szabadságunk, élet skatulyákba zárt kényszereink. Moholy-Nagy László alig ismert művének régóta várt megfilmesítése a vászon mögött. Hétköznapi torz tükreink, sebesség és külvárosi kutyák – „élő fényképek”-ből komponált árnyjáték, melynek alapja Moholy-Nagy László "A nagyváros dinamikája" című filmforgatókönyve. Demcsák Ottó, a Győri Balett egyik alapítója és Réti Anna kortárs táncosműfaji határokat eltörlő koreográfiájához, Szépvölgyi Viktória értő rendezéséhez, a Zagar zenekar vezetője, Zságer Balázs készített hang-kollázsokat illetve komponált minimál elektro-szimfónikus zenét. Először Magyarországon, színpadon az eddig rejtett téma. Analóg fénykísérlet és interaktív záró etüd, formabontó sziluett formatan. Van-e élet a lakás előtt? A lámpaoszlop rávilágít az igazságra! Útlevél a Bauhausba, 8 test elvarázsolt nyelvén. (részlet a Negatív Varieté honlapról)

A darab – A nagyváros dinamikája - időutazás, de nem a múltba. A jelen gyökereihez. A Bauhaus geneziséhez utazunk.

Mindennél elevenebb megidézése annak, ami gyökere sok mindennek, ami beépült gondolkodásunkba, környezetünkbe. Amit tudattalanul másolunk, használunk, ami már túl van saját manierizmusán, a posztmodernen is. Kirándulás saját tudatalattinkba.

Minden jelenséggel szemben ez az egyedüli helyes és lehetséges megközelítési mód. Visszamenni a genezishez, elevenné téve azt. Ha azt megértjük, megértjük belőle a mát.

A darabról nem írok, mert nem érdemes. Látni kell. A felvezetés elegendő támpont.

A gyermekelőadásról – Fényakrobaták - írok, mert arra valószínű, hogy a művelt közönség nem megy el, gondolván: nem vagyunk már gyerekek. Ha így van, elég baj. Én elmentem.

A gyermekelőadás ugyanebből a nyersanyagból egészen másfele indul el, és itt is komplett egészet alkot, mi több, műfajt teremt.
A darab varázslatos élmény: új távlatot nyit meg.

Az előadás misztériuma a kétdimenziós világ és a mi világunk közti átjárás. Ez szinte ugyanaz, mint amiről a Mátrix, a Harry Potter, a Narnia krónikái, stb. szól, de egészen más úton és eszközökkel.

Az előadás elvezeti a befogadásra kész nézőt a fantázia, a képzelet kitágításához, amit egy technikai eszközökkel elért, túlfinomult virtuális képi világ éppen hogy megöl. A Mátrix, de még a Gyűrűk Ura megfilmesítése is lényegében az önmaga által felvetett kérdésekre ad öngólt. Míg a Gyűrűk Urát olvasva a fantáziánk dolgozik, a kész és tökéletes illúzió képi világa megöli a fantáziát. A 3D engem már kifejezetten idegesít. A szagos mozi egyenesen röhejes. Az árnyjátékban viszont ott az a lehetőség, ami a fantázia világa felé vezet, és ami felé a gyermekek még nyitottak, a felnőtteknek pedig gyógyításra van szüksége. Mert félkész és tökéletlen. Ezért ad lehetőséget, hogy a néző aktivitása felébredjen és kiegészítse, tökéletessé tegye.
Az első, mágikus lépést megtette a rendező: a főszereplő, nagyfejű báb-barátunk átjött a mi világunkba. Már ez is óriási élmény. De a szerző még tovább ment, nem egy, de két lépéssel: átlép a gyerekekkel a másik világba, fizikailag, és hangjukat is átviszi odaátra. A gyerekek felmehetnek a színpadra, bemehetnek a vászon mögé, átléphetik saját árnyékukat. Döbbenetes ötlet. És működik.

Varázslatos élmény. Ezen a nyomvonalon kezdődik a történet. Itt születik egy új, önálló műfaj, gyermekeknek és felnőtteknek. Álom az álomban.
A rendező, aki maga is belép a szereplők közé, kedvesen és szeretettel, bizalommal fordul a gyerekek felé, ezt ők megérzik és belemennek a játékba. Átlépnek Vele a túloldalra. De ennek az átlépésnek nem szabad leleplezésnek lennie, nem szabad az illúziót lerombolni. Ez egy nagyon érzékeny határvonal, amin billeg a játékos, de ezt a határhelyzetet tudatosítva már tud egyensúlyozni, mint egy kötéltáncos. Analóg ez a kérdés azzal, hogy a Jézuska hozza-e az ajándékot, vagy sem, illetve a gólya hozza-e a gyereket. Az ilyen típusú kérdések megjelennek, mert törvényszerű, hogy megjelenjenek. Akkor szoktak a túlművelt felnőttek súlyos hibát elkövetni, mikor jól megmagyarázzák a gyermekeknek, hogy hát nem a Jézuska, hanem apa és anya hozza az ajándékot, nem a húsvéti nyuszi hozza a tojást, nem a Mikulás tölti meg a csizmát, és nem a gólya hozza a kistestvért, hanem anya és apa először meztelenül birkózik egyet, majd kilenc hónap múlva a mama pocakjából kijön a kistestvér. Bravó. Ezzel porig romboltuk a gyermek varázslatos látását, művészi fantáziáját. A gyermekeknek akkor, amikor még fogékonyak a fantáziára, érzékenyek az érzékfeletti világra, akkor a lelki alkatuknak megfelelő módon, az igazságot kell mondani. És mi az igazság az elmondott példákban? Fenn kell tartani az ünnep misztériumát, titokzatosságát. A gyermek nem láthatja, amikor a karácsonyfát díszítjük, mert azt az angyalok díszítik. Mi itt az igazság? Az igazság az érzékfeletti világ valósága, amit ügyetlen segédeszközökkel próbálunk megjeleníteni, de ez elég, és a gyermek fantáziája kiegészíti azt.
A gólya képe a gyermeki lélek földre érkezéséről alkotott mítikus, de igaz kép. Hazugság, ha mi, a földi világba vakult felnőttek, akik már nem látunk át odaátra, azt hazudjuk, hogy a gyermek születése csak fizikai, testi történés, a gyereket mi „csináljuk”. Nagy túrót. Asszisztálunk hozzá legfeljebb, jól-rosszul.
Tehát nem kell elmagyarázni a gyerekeknek, hogy közelebb kell állni a fényforráshoz, akkor óriás leszel, és a többi, nem az értelmükhöz kell szólni, hanem a képzeletükhöz. Az alkalmazott eszközök mind varázseszközök, amik ahhoz kellenek, hogy átléphessünk a nagyfejű bábu országába, és visszajöhessünk onnan. De mi van, ha nem jól használjuk az eszközöket, és a varázslatba hiba csúszik? Barátunk nem tud visszamenni, vagy netán mi szorulunk be a két dimenzióba?

A Projektor, a Lencse, a Vászon, a Fény, a Sötétség a mágia eszközei. Zseniális dolgokat művel az alkotó. Az, hogy amíg van fény, létezünk, amint nincs, megszűnünk, egy mély titok. Ez tényleg így van. Mindannyian ébredtünk már éjjel úgy, hogy vaksötét volt, és nem tudtuk, hol vagyunk. A sötétségben a tér megszűnik. Ekkor az ember pánikba esik, persze elkezd tapogatózni, aztán lassan rájön, hogy hol is van, megtalálja a villanykapcsolót, és a rémület elszáll. De mi van, ha nem lesz többé fény? A sötétség a fény hiánya, vagy önálló minőség? Miért félünk a sötétben?

Én szeretnék ezen az úton továbbmenni, felfedezni azt a csodálatos világot, amit a darab megnyitott előttünk.

Ez, kérem, művészet. Sőt, több. Mágia.
Köszönet a mágusnak: Szépvölgyi Vikinek.

Ertsey Attila

"2011-ben a Sziget Fesztiválon, 2012-ben a Sofia Dance Week nemzetközi kortárs tánc fesztiválon és néhány magyarországi kőszínházban láthatta az előadásokat a közönség. 2013. február 22-én, pénteken 20.00-tól a Negatív Varieté, február 23-án, szombaton 15.00-tól a Fényakrobaták című előadás látható az Átrium Film-Színházban." Szépvölgyi Viktória

NEGATIVE VARIETÉ silhouette performance / inspired by László Moholy-Nagy

 

TEDxDanubia 2011 - Negative Variete

Az első Moholy-Nagy Lászlóhoz kapcsolódó Bauhaus színpadi előadást gyermekeknek