Közélet, hírek

Bármit, csak Zumthort ne! Múzeumvita Los Angeles-ben

2020.04.30. 08:52

Alternatív terveket mutatott be egy civil kezdeményezés a Los Angeles-i művészeti múzeum, azaz a LACMA bővítésére. A Peter Zumthor tervezte bővítési programot ugyanis, bár bontási munkálatai már megindultak, nagyon sokan ellenzik a városban. A Zumthorra rákontrázók közül a pályázatot megosztva hat iroda, köztük a Coop Himmelb(l)au és a Reiser + Umemoto nyerte.

Peter Zumthor fejlesztései terveit 2013-ban mutatta be a LACMA (Los Angeles County Museum of Art), amely százezer tárgyat meghaladó gyűjteményével az Egyesült Államok nyugati oldalának legfontosabb múzeuma. Legnagyobb épülete Renzo Piano tervei szerint épült, nagyszabású fejlesztésére pedig még a 2000-es évek elején Rem Koolhaas készített koncepciót, magyarán az intézmény nem idegen a külföldi sztárépítészek számára. Miután Koolhaas tervének megvalósítását a 2008-2009-es gazdasági válság meghiúsította, a 2009-ben Pritzker-díjjal elismert Peter Zumthort kérték fel új munkára. Ő a múzeumi campus több, 1970-1980-as évekből származó, önálló és még csak nem is rossz állapotú épületének lebontását javasolta, a helyükre pedig egy, a közút fölött is átlebegő, kétszintes biomorf struktúra felhúzását. A részleteiben az elmúlt hat év alatt kidolgozott terv sajátossága, hogy mind alapterületében, mind a kiállításra használható falak tekintetében a meglévőnél kisebb számokkal dolgozik – azaz a múzeum több százmillió dolláros beruházással össze fog menni, a jelenlegihez képest egyes számítások szerint akár 40%-kal. 

Az első, de talán második pillantásra is meghökkentő terv nagy tiltakozást váltott ki a sajtóban, de a város polgárai között is. Aaron Betsky, a Velencei Építészeti Biennále egykori főkurátora már 2013-ban a terv elvetésére és a meglévő épületek fejlesztésére szólított fel, hét évvel később pedig azzal foglalta össze a változásokat: az eredetileg is rossz terv az időközben lezajlott, az épület magasságát csökkentő átdolgozásokkal csak még rosszabb lett.

A fejlesztést ellenző helyi polgárokat a Greg Goldin, Joseph Giovannini, Evelyn Kalka és Emma Gardner alapított Citizens’ Brigade to Save LACMA nevű civil kezdeményezés fogta össze, amely 2019-ben aláírásgyűjtést kezdeményezett a megvalósítása ellen, közel 12 ezer támogatót gyűjtve össze. Honlapjukon diszfunkcionalitással, túlköltekezéssel, sőt: plagizálással vádolják a neves svájci építészt, mondván, a tervek félreérthetetlen hasonlóságot hordoznak Oscar Niemeyernek a São Pauló-i Ibirapuera Parkban álló épületeivel (ezekről épp a napokban írtunk az Építészfórumon). Jogosan kérik számon a múzeumon azt is, hogy még mindig, a megkezdett bontások ellenére sem publikáltak egyetlen alaprajzot az új épületről, azt viszont már tudni lehet, hogy az új épületből hiányoznak a kurátorok irodái és a könyvtár... 

A projekt átláthatatlansága ellen tiltakozva nemrég újabb akciót szerveztek: LACMA Not LackMA (lefordíthatatlan szóvicc: az angol „lack" szó hiányt jelent – a szerk.) címmel pop-up ötletpályázatot hirdettek Zumthor tervének leváltására. 

Dacára annak, hogy a díjak nem túl nagyok, a megvalósulásra pedig minimális az esély, a Zumthor személye és kultusza elleni protesztként is felfogható ötletpályázat meghatározó irodákat mozgatott meg. A beérkezett 28 munka közül a zsűri hatot díjazott fejenként 1500 dollárral: a Paul Murdoch Architects (Los Angeles), a Coop Himmelb(l)au (Bécs), valamint a TheeAe (Hongkong) teljesen új épületet tervezett, a Barkow Leibinger (Berlin), a Kaya Design (London), illetve a Reiser + Umemoto (New York) pedig a meglévő tömböket használta fel. Emellett kilenc másik pályamunkát 900 dollár értékű kiemeléssel ismertek el. Erről a 15 pályázatról nyilvános szavazást is tartanak a civil szervezet honlapján, május 15-ig.



Michael Govan, a LACMA sokat kritizált igazgatója kitart amellett, hogy az eltűnő épületek megérettek a bontásra, a kisebb múzeummal is jól fognak működni, és megragad minden alkalmat arra is, hogy az új épület körül kialakuló 3,5 hektárnyi új parkra is felhívja a figyelmet. A múzeum fenntartója pedig az ő oldalán áll: a bontások egyelőre zavartalanul folytatódnak, a 750 millió dolláros beruházásból 640 millió fedezete már biztosítottnak látszik. 

Európában kétségtelenül köztiszteletben áll, de Peter Zumthor pályája nem mentes az ellentmondásos beruházásoktól. A legismertebb ezek közül a berlini Topographie des Terrors múzeum története a Gestapo és az SS egykori főhadiszállásának helyén. A tervezésre kiírt pályázatot Zumthor 1993-ban nyerte meg; a kivitelező azonban belebukott a beruházás előre nem látott költségeibe. A megépült részeket évekkel később elbontották; a helyszínen most Ursula Wilms 2010-ben megnyitott épülete áll.