Épülettervek/Középület

Balatonalmádi Egészségügyi Központ - meghívásos tervpályázat eredménye

2008.04.18. 10:35

Minden pályázó igen magas szintű, egyedi építészeti értéket jelenített meg. A pályaművek következetesen végigvitt elgondolás alapján születtek, ez a tudatos tervezés komoly építészeti minőséget eredményezett. Középületeket terveztek, melyek egyértelműen utalnak a korra, a funkcióra, racionálisak és játékosak, elegánsak és adott esetben provokatívak is egyben.
I. helyezett: Földes és Társai Építésziroda Kft.
Bemutatjuk a pályaműveket

részlet a zárójelentésből

Balatonalmádi Város Önkormányzata meghívásos titkos egyszerűsített tervpályázati eljárással kívánta kiválasztani a Balatonalmádi, Petőfi S. u. 2. szám alatti 2129 hrsz-ú ingatlanon létesítendő kistérségi járóbeteg szakellátó központ (továbbiakban egészségügyi központ) megvalósítására alkalmas építészeti megoldásának és építési engedélyének elkészítőjét. Ehhez a fenti pályázati formát választva meghívott három építészt.

A kijelölt Bíráló Bizottság tagjai közösen megállapították, hogy mind a három pályamű a kijelölt határidőig beérkezett, azok csomagolása ép volt.

A tervpályázat egyértelműen eredményes és sikeres volt.

Mit értékelt a Bíráló Bizottság?

A tervezett épület elhelyezését a területen
.
A 3 terv 3 különböző módon helyezte el az épületegyüttest a telken. Ezek közül a Bíráló Bizottság azt a megoldást értékelte, mely a Petőfi S. utca meglévő beépítési módját folytatta, új közterületet hozott létre az épületrészek között. Mindhárom terv megfelelő módon kezelte a közparkot, azon keresztül adva bejáratot a rendelőintézetbe. A tervek a kiírásnak megfelelő mélységben adtak választ a később - II. ütemben – megvalósítható bővítés lehetőségére.

A megadott funkciónak megfelelő alaprajzot
.
Ezt az igényt különböző módon elégítették ki a pályaművek. Mindegyik épületegyüttes 3 szintes, jól elkülönített, az alaprajzi funkciónak megfelelő bejáratokkal. A főbejáratot a Petőfi S. utca felől javasoljuk elhelyezni. A Bíráló Bizottság előnyben részesítette az ügyelet és a gyermekorvosi egység önálló és elkülönített kialakítását, a különböző funkcionális egységek gazdaságos és elkülöníthető alaprajzi struktúráját. A pályaművek nem, vagy csak alig foglalkoztak az épületegyüttes gépészeti helyiségeinek kialakításával.

Az épület megjelenését és építészeti minőségét.
Minden pályázó igen magas szintű, egyedi építészeti értéket jelenített meg. A pályaművek következetesen végigvitt elgondolás alapján születtek, ez a tudatos tervezés komoly építészeti minőséget eredményezett. Középületeket terveztek, melyek egyértelműen utalnak a korra, a funkcióra, racionálisak és játékosak, elegánsak és adott esetben provokatívak is egyben. A Bíráló Bizottság az ország és a város jelen gazdasági helyzetére és társadalmi lelkületére tekintettel a visszafogottabb, kevesebb építészeti elemet felvonultató tervet támogatta.

A tervezett épület gazdaságosságát
.
A beruházás és a későbbi fenntartás várható költségeit a Bíráló Bizottság szem előtt tartotta. Előnyt jelentett az olyan alaprajzi megoldás, mely lehetővé tette különböző fő funkciók és a hozzájuk tartozó közlekedők és kiszolgáló helyiségek külön-külön használhatóságát, lezárhatóságát, ezáltal az üzemeltetési költségek (fűtés, világítás, vagyonvédelem) optimalizálását.

A díjazott pályaművek rangsorolása

I. helyezett: az 1. számú pályamű, Földes és Társai Építésziroda Kft.
II. helyezett: a 2. számú pályamű, Németh Tamás és munkatársai (KÖZTI Zrt. és Tima Stúdió)
III. helyezett: a 3. számú pályamű, Virág Csaba Építésziroda Kft. és Árkád Marillai Szabó Építésziroda Kft.

A Bíráló Bizottság döntése a pályázati kiírás alapján: bruttó 500.000 Ft díjazásban részesül mindhárom pályamű.