Épületek/Lakóépület

Az építőkockától a családi házig

2019.07.21. 08:36

A harmadik kerületben, kertvárosi övezetben található a HARCH design and build csapata által tervezett és kivitelezett, szabadon álló családi ház. Nem hivalkodón, de mégis kitűnik a környezetéből, ami főként tömegformálásának és az ebből fakadó részletgazdagságának köszönhető.

A tervezés során fontos szempont volt, hogy maga az épület kompakt legyen, de ne tömbszerű, ne váljon egy két szintes, magastetős hasábbá. Erre az a megoldás született, hogy az emeleti téglatest elfordításával létrehoztak egy olyan tömeget, ami két különböző arcával egyszerre zár és nyit a külvilág és a belső, intim kert felé. Ezt a két arcot erősítik a homlokzati nyílászárók elhelyezése és méretei. Míg a kert felé nagyobb üvegezett felületekkel nyit, addig az utcai homlokzat egy keskeny ablakával sokkal zárkózottabb képet mutat.


Az utcafrontról megközelíthető fedett-nyitott kocsibeálló a tömeg építőkocka jellegű mozgatásának az eredménye. Az üveg bejárati ajtó ezen a részen szinte behatárolhatatlannak tűnik a bejáró szintjétől, így az emeleti tömb még inkább lebegni látszik.


Az antracit lábazat vizuálisan segíti a tömegformálást, a vetett árnyékok mellett a sötét felület mindinkább kiemeli az elforgatott és kimozdított formákat. Vezeti a tekintetet és hangsúlyossá teszi az összeképet.


A félnyereg tetős épület kontrasztos színeivel, eltérő, mégis összefüggő homlokzataival, és ügyesen kialakított nyílászáróival letisztult összképet mutat.

A ház alaprajzát vizsgálva észrevesszük, hogy szerencsére a tömegjáték nem ment az alaprajzi elrendezés kárára. Nincsenek kihasználatlan, rosszul pozícionált terek, a helyiségek jól kapcsolódnak, funkcionálisan egy jól működő rendszert alkotnak.



A földszinten található nagy nappali-étkező-konyha, ami a családi élet fontos közösségi tere. A kert és a ház vizuális kapcsolata nagy üvegfelülettel jön létre, ezzel bővítve a teret még inkább a zöld irányába. A nappaliból lebegő lépcső vezet az emelti szobákhoz, ami látványával visszautal a ház könnyedségére. A jól elhelyezett egyedi felülvilágítók annyi fényt engednek be, hogy a közlekedés világos, tágas térben marad.



Az emeleti alaprajz szintén logikus elrendezésű. A lakószobákat a különböző kiszolgáló funkciók veszik körül mégsem szorulnak be, hiszen mindegyik szoba nyit az emeleti tetőterasz felé. Érdekesség még a nagy hálószobával részben egy térben lévő fürdő, ami nagy ablakfelületeivel szintén az udvar felé fordul, így egészen más megvilágításba helyezi a fürdőszobai hangulatot. 


A részleteit megvizsgálva és az egészet tekintve is egy jól átgondolt, logikus rendszerű ház született, ami formálásában felidézi az építőkocka játékosságát.

Krizsó Bernadett