Közélet, hírek

Átadták a 2017-es MÉK-MÉSZ Diplomadíjakat

2017.10.04. 10:14

Több mint 110 pályázó közül választották ki az idei MÉK-MÉSZ Diplomadíj győzteseit. A tavalyi alacsony részvétel után örömteli a kétszer annyi anyag, mint ahogy az is, hogy a sok munka mellett a hallgatók vállalják a pályázatok benyújtását és a megmérettetést.

Az esemény elején dr. Hajnóczi Péter a MÉK elnöke, majd Krizsán András DLA a MÉSZ elnöke, Reicher Péter a Graphisoft Magyarország vezetője, és Kalo Emese a zsűri elnöke köszöntötte a megjelenteket.

A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázatra az idén 113 terv érkezett. Örülünk ennek a nagy számnak, még soha nem bírált a zsűri 100 fölötti tervet, és tavaly különösen alacsony volt a részvétel, csak 58 terv érkezett. Akkor azt hittük, hogy ennek oka a rengeteg munka, és talán a frissen végzett építészek egy része már annyit dolgozik, hogy ideje sem jut a pályázati anyag összeállítására. Jó, hogy rácáfolt erre az idei év, hisz munka most is rengeteg van, a diplomadíjra mégis majdnem kétszer annyi friss diplomázó pályázott. Köszönjük nekik, hogy vállalva ezt a megmérettetést benyújtották munkájukat.


A beérkezett terveket négy téma szerint csoportosítottuk, építészet - műemlékvédelem együtt, belsőépítészet, terület- és településtervezés, valamint táj- és kertépítészet. Egy-egy témakört külön szakértő zsűri bírált.


MÉK-MÉSZ Diplomadíj Bizottság 2017. zsűrije:

  • Építészet: Kalo Emese elnök, Nagy Gábor, Nagy Csaba (MÉSZ), Sajtos Gábor, Turi Attila
  • Belsőépítészeti Tagozat: O. Ecker Judit, Láng Judit, Kovács Zoltán, Schinagl Gábor
  • Terület- és településrendezés: S. Vasi Ildikó, Schwarczuk Ágnes, Gajdos István
  • Táj és kertépítészet: Schuchmann Péter, M. Szilágyi Kinga, Bardóczi Sándor, Sándor Tamás, Szloszjár György
  • Műemlékvédelem: Vukov Konstantin, Nagy Gábor
  • Szakmai titkár: Ulrich Tamás


Sajnálatos, hogy az elmúlt évekhez képest a benyújtott településrendezési, városépítészeti munkák számának jelentős csökkenése tapasztalható. Az ez évben diplomázók közül csak a Szent István Egyetemen végzett hallgatók nyújtottak be diplomatervet településtervezési témában. A benyújtott munkák alapján a zsűri úgy döntött, hogy nem adja ki az 2017. évi Településtervezési diplomadíjat, azonban rangsorolás nélkül két diplomamunkát dicséretesnek minősít.


A 2017. évi MÉK-MÉSZ diplomadíj díjazottjai, bemutatjuk azokat, akik a sok értékes diplomamunka között valamiben kiemelkedőt alkottak, és felhívták a zsűri figyelmét tervükre:


Táj és kertépítészet

Hajnal Lilla
Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar Kert- és Szabadtértervezési Tanszék
A diplomaterv témája: Bp. II. Pasarét, Akadémia Park szabadtérépítészeti terve

 

Belsőépítészet

Aleksić Júlia
Metropolitan Egyetem, Kommunikációs és Művészeti Kar, Belsőépítész Környezettervező Művész Mesterszak
A diplomaterv témája: Bp. XIII. ker. Meder utca Étterem és konyhakert (MEDER)

 

Műemlékvédelem témában diplomadíjat kap:

Rentka László
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
A diplomaterv témája: Székesfehérvár, Malom Zeneház

 

Építészet (rangsor nélkül 4 fiatal kolléga részesült a díjban)

Brezina Zsolt
Debreceni Egyetem, Műszaki Kar, Építészmérnöki Tanszék
A diplomaterv témája: Bükk-fennsík, Három-kő csúcs, Három-kő Turistaház

Gárdos Fanni
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Építőművész Kar, Építészeti intézet
A diplomaterv témája: Bp. Diós árok - Rőzse utca, MAG gyerekotthon

Györgyi Hanga
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Építőművész Kar, Építészeti intézet
A diplomaterv témája: Heves, Tér mint nevelési eszköz: börtön

Kristóf Imola
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Lakóépülettervezési Tanszék
A diplomaterv témája: Győr, Kossuth L. utca 27-29. Foglalkoztató ház

 

Építészet – Graphisoft által támogatott fődíj (ArchiCad 21) 


Nagy Mercédesz Erika
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék
A diplomaterv témája: Veresegyház, Tájlabor és Ökoturisztikai Központ


A benyújtott pályamunkák minőségén, igényességén fellelkesülve a kamarai tagozatok 4 tervet dicsérő oklevélben és könyvjutalomban részesítettek:


Terület- és településrendezés


Fóthi Annamária
Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Településépítészeti Tanszék
A diplomaterv témája: Fóti történelmi városközpont fejlesztése

Sánta Judit
Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Településépítészeti Tanszék
A diplomaterv témája: Bp. Nyugati pályaudvar és Szabolcs utca tömbrehabilitáció terve


Belsőépítészet


Kaczián Tibor
Metropolitan Egyetem, Kommunikációs és Művészeti Kar, Belsőépítész Környezettervező Művész Mesterszak
A diplomaterv témája: Bp. Népfürdő utca Hang Művek

 

Táj- és kertépítészet


Kiss Barbara Anna
Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Kert és Szabadtértervezési Tanszék
A diplomaterv témája: Bp. József Attila lakótelep szabadtereinek fejlesztési terve

 

Minden díjazottnak szívből gratulálunk, és hasonlóan szép tervezési feladatokat kívánunk! 

Kalo Emese, Ulrich Tamás