Közélet, hírek

Átadták a Holnap városáért Díjakat

2016.11.08. 14:55

November 4-én a Fővárosi Önkormányzat Dísztermében vehették át a városi önkormányzatok és vállalkozások a 2016 Holnap városáért Díjait. A Nemzeti Fenntartható Városdíj része a már 2010-ben elindított City Hungary Programnak, mely helyi közösségek, helyi emberek követendő példáira hívja fel a figyelmet. 

A 2013-ban alapított Nemzeti Fenntartható Városdíj része a már 2010-ben elindított City Hungary Programnak, mely helyi közösségek, helyi emberek követendő példáira hívja fel a figyelmet. Akár kisebb, akár nagyobb a városi település mérete. Hisz nem mindegy hol, hogyan élünk!

A Díj fővédnöke: dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium alapító minisztere.

Dr. Réthelyi Miklós, a Holnap városáért Díj fővédnöke kiemelte:
"Városok és a várossal szorosan együttműködő vállalkozások vezetői jöttek ma össze, szinte az egész országból, hogy együtt ünnepeljük a Holnap városáért 2016 pályázat díjnyerteseit és a velük együtt dolgozó közösségeket.
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnökeként fontosnak tartom itt
és most beszélni az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 2015 szeptemberében
elfogadott igen fontos és jövőnket alapjaiban érintő határozatról.
A Világunk átalakítása című, preambulumból, részletes nyilatkozatból és 17 célkitűzésből álló határozat célkitűzése nem kevesebb, mint a szegénység csökkentése, felszámolása és Földünk megmentése.




A 11. célkitűzés a városoknak jelöl ki feladatokat mint a nyomortelepek felszámolása; a tömegközlekedés bővítése, kiemelt figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre, nőkre, gyermekekre, fogyatékkal élőkre, valamint az idősek szükségleteire; tudatos várostervezés és település-igazgatás az ott lakók bevonásával; a kulturális és természeti örökség megóvása, megvédése; a városok kedvezőtlen környezeti hatásainak csökkentése: levegőminőség, hulladékkezelés; biztonságos, elérhető zöld- és közterületek megteremtése.

Az ENSZ határozat alcímében a manapság sokat emlegetett fenntartható fejlődés fogalom is szerepel. A határozat célkitűzéseinek megvalósításához és a fenntarthatóság elérésére jelentős változásokra van szükség. A változások első lépése, hogy kisebb és nagyobb közösségekben beszélni kezdjenek a ma élő emberek jóléti ideáljáról, azokról a tényezőkről, amelyek – a Föld megmentése mellett – minél több ember számára megteremtenék a jólétet. Ebben a kezdeményezésben a városokra vezető szerep vár. A városokban, különösen a tudatosan kiválóságra törő városokban, az emberek ismerik egymást, ismerik a vezetőket, elfogadott értékek keretezik napjaikat, a bizalom a polgárok féltve őrzött kincse. Kívánom, hogy a díjakat átvevő vezetők érezzék a jövőt biztosító feladatuknak ezt a felszólítást. Gratulálok, és remélem, hogy a Holnap városáért 2016 díjnyertesei, összefogva a többi várossal, településsel, elindítják a Fenntartható Holnap mozgalmat."




Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy bár „különböző kihívásokkal küzdünk, és a megoldásaink, válaszaink is eltérőek lehetnek, valamiben biztosan hasonlítunk: úgy akarjuk megoldani a jelen városának problémáit, hogy valamennyi válaszunk a jövőt is szolgálja egyben. Persze nem szabad mindig csak a gondokról beszélnünk. Az utánunk jövők ugyanis nem csupán az általunk megoldott problémák, hanem az elszalasztott
lehetőségeink alapján is ítélnek majd.”

A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy „lehet és kell is beszélni az okos városokról, Budapest is épp most foglalja keretbe smart city elképzeléseit. Lehet és kell is tenni a fenntartható és élhető városi környezetért. De bárki bármit is mondjon, a legfőbb elvárásunkat a közvetlen környezetünkkel szemben egy szép magyar szóval tudjuk kifejezni: az otthonunk legyen otthonos.”




Szeneczey Balázs elmondta, hogy nem hisz a sémákban, minden városvezetésnek az egyéni megoldásokra kell törekednie. Ahhoz, hogy ezeket megtalálja viszont, nagy segítséget nyújtanak a City Hungary kezdeményezései.
A főpolgármester-helyettes kifejezte reményét, hogy a bemutatott jó példák újabb ötleteket inspirálnak majd.

Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója a következőket foglalta össze: "Harmadik alkalommal hirdette meg a City Hungary a Holnap városáért Díj védjegy használatáért a pályázatot kategóriától függően kis- és nagyvárosi önkormányzatoknak, valamint vállalkozásoknak. Ösztönözni szeretnénk a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre. Hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, minél fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat. S hogy a városukon kívül élők számára is vonzóvá, tiszteletre méltóvá válhatnak!

Mindez elsősorban az adott városban/településen – legyen az kicsi vagy nagy – élőktől függ! Mások nem fogják megoldani helyettünk a helyi problémákat. És másoknak nem lesz fő érdeke, hogy az adott helyi közösség minél sikeresebbé váljon. A cél, hogy minél jobb, élhetőbb hellyé váljon otthonunk, ahol jó élni.

Mindezekhez már egy új gondolkodásmód párosul napjainkban. A fenntartható fejlődés emberléptékűvé válik a magyar városokban, településeken is: a helyi emberek érdekében is történik a magasabb életminőség elérése. Minden helyi közösségnek megvan a maga karaktere, ha tetszik a maga egyénisége. Más-más természeti, gazdasági, kulturális, társadalmi adottsággal rendelkezve más-más módon, más-más formában, részben saját útjukat járva válhatnak minél fenntarthatóbbá, minél élhetőbbé a magyar városok, települések."




Főpartnereink többek között:

  • az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága
  • Fővárosi Önkormányzat
  • Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége
  • Pest Megye Önkormányzata
  • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)


A Bíráló Bizottsági tagjai:

  • dr. Réthelyi Miklós, a Holnap városáért Díj Bíráló Bizottságának az elnöke, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke
  • Lipők Sándor, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke
  • dr. Némethy Sándor, a Göteborgi Egyetem docense
  • Pásztor Erika Katalina, építész, az Építészfórum főszerkesztője
  • Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke
  • dr. Szűcs Ervin, a Weber Shandwick ügyvezető igazgatója



2016 Holnap városáért díjazottjai

Fenntartható városért kategória

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzata
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata


Zöld városért kategória

a) Önkormányzatok
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Gyula Város Önkormányzata
Mórahalom Városi Önkormányzat

b) Cégek
MOL Magyarország (MOL Bubi Program)

Üzlet a városért kategória

Budapest Bank Zrt. (Békéscsabáért Program)

A művészet, a kultúra, az örökség megörzéséért kategória

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Újhartyán Város Önkormányzata