Épülettervek/Középület

ARX Portugal: Regionális vérbank, Oporto

2004.10.07. 11:43



Építészek: José Paulo Mateus, Nuno Miguel Mateus

A portói vérbank épülete a program szerint egyszerre látja el a regionális vérgyűjtés és elemzés, valamint a három alkotóelemre bontás funkcióját. Az ezekből készülő mintákat később szétosztják a kórházak és a gyógyszerészeti intézmények között. Ez a tipológia új és alig bejáratott, és a fertőzések veszélye miatt elég komplex megoldásokat tesz szükségessé. A folyamatos tudományos és technológiai fejlődés állandó változtatásokat igényel, ezért az épület belső kialakítása instabil, hiszen várhatóan gyakori átalakítások történnek majd benne.

A ház programja egy lineáris folyamatra épül (ti. a vér elemekre bontásának folyamatára). Ennek megfelelően alkalmasabbnak tűnt a szomszédos, jellemzően magas beépítésekkel szemben egy alacsony és folyamatelvű konstrukció megalkotása. Az épület alaprajza poligonális szerkesztési elvet követ. Egy városi tömb szívében helyezkedik el, két utca felé is megnyílva. A szomszédság meglehetősen kaotikus: a ház a környező húsz telek hátsó udvarainak környezetébe épült.

Az épület, mint egyfajta vonalstruktúra, irányultságával a szerkesztés poligonális geometriáját tárja fel. Az ebből adódó mozgalmasságot a különböző, a környezet hatásaiból adódó hangsúlyos pontok ellensúlyozzák: a főbejárat felé a járdaszinttől elemelt, a szomszédos park felé néző homlokzat átjárhatósága az ellenkező oldalon a valamikori farm kerítésében kialakított szervízbejárattal áll párbeszédben. Így a ház a technológiai megoldások meghatározó, rendszerező mátrixának és a helyszín szubjektív adottságainak a találkozási felülete mentén alakult ki.

A szerkezeti és anyaghasználati megoldások nyersek (helyi gránit lábazat, acél burkolat, ipari üveg) és használatukban nem válik el egyértelműen a belső és a külső struktúra. A nyíláskiosztások függetlenek a mögöttes tartalomtól, lehetővé téve a változatos belső kialakítást.

A nyílások a laboratóriumi megvilágítás körülményeinek megteremtése mellett az épület környezetének a látványát is megkomponálják, megszűrik, a rendezetlen környezetet egyfajta abszrakt rendszerbe állítva. A gránit lapokból, kavicsból és aszfaltból álló kert a telek határainak kijelölése mellett a kúszónövények számára is ideális, romantikus terepet teremt � az évszakok változásával a vörös árnyalataiban pompázó kert a szürke háttér előtt a ház funkcióját is hangsúlyozza majd.


 

Építészek: José Paulo Mateus, Nuno Miguel Mateus
Építész munkatársak: Paulo Rocha, Stefano Riva, Marco Roque Antunes, Isabel Silva
Fotó: Fernando e Sérgio Guerra
Kert- és tájtervezés: Global, Arquitectura Paisagista Lda.
Statika: Tal Projecto, Projectos, Estudos e Serviços de Engenharia Lda.
Elektromos berendezések és telekommunikáció: AT, Serviços de Engenharia Electrontécnica e Electrónica Lda.
Gépészet: Aquadomus, Consultores Lda., PEN, Projectos de Engenharia Lda.
Pályázat: 1998 - 1. helyezés
Tervezés: 1998-99
Kivitelezés: 2002-04
Alapterület: 4000 m2
Költség: 5.000.000 � / 1.000.000.000 escudo
Megbízó: Instituto Portugues do Sangue/ Országos Vérellátó Intézet
Generálkivitelező: Edifer
Helyszín: Porto