Programok

Art Capital 2018: Az Édenkert nyomában - képzőművészeti fesztivál

2018.06.05. 14:41

Az Art Capital idei témája az ember természethez való viszonya, az elveszett Paradicsom utáni vágy: a kert ideája - olvasható Gulyás Gábor kurátor beharangozójában, mely az 2018-as szentendrei összművészeti fesztivált konferálja fel. A június 9. és 24. között várható rendezvényen számos kiállítás, filmvetítés, konferencia és színházi előadás várja az érdeklődőket a magyar képzőművészet fővárosában. 

Huszonnégy tematikus kiállítás egy mindössze három kilométer átmérőjű körben, 52 művész, 136 program várja a közönséget Szentendre belvárosában. Ahogyan tavaly és tavalyelőtt, a projektet ezúttal is egy képzőművész nyitja meg: a Képtárban kiállító, dél-afrikai származású Mohau Modisakeng. A hazai alkotók mellett – többek között – Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Svájcból, Belgiumból, Spanyolországból, Romániából, Hollandiából, Macedóniából, Olaszországból és az USA-ból is érkeznek művészek a Duna-pari kisvárosba. Látható lesz többek közt Yoko Ono"Yes, You!" kiállítása és Žarko Baseski tárlata.


 

A képzőművészet mellett ezúttal is gazdag irodalmi programot kínál a fesztivál – Závada Péter, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Nádasdy Ádám és Térey János is önálló felolvasó-estet tart, Nádas Péternek pedig köztéri fotókiállítása nyílik a városban.

Ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a film. Ingyenes vetítések lesznek egy dunai hajón felállított hatalmas ledfalon: Ruben Östlund, Wim Wenders, Julian Riberio Salgado, Jim Jarmusch és Michael Haneke új filmjei mellett Pálfi György "Final cut" című művét és Bódy Gábor klasszikusát is, a Nárcisz és Psychét, valamint a Psyché és Nárciszt is bemutatják.

A június 9-i megnyitó egyik különlegessége Gergye Krisztián nagyszabású térinstallációja és performansza lesz a Duna-parton. Természetesen ezúttal is lesznek koncertek, színházi előadások, tárlatvezetések, gyerekfoglalkozások
és konferenciák.

Részletes program a honlapon.

(A vezetőkép Mohau Modisakeng: Átkelő c. munkája)

Időpont: 2018. június 9. és 24. közt
Helyszín: Szentendre