A Szezonális örökség soron következő részében a Balaton északi és déli partjának egy-egy rejtettebb, kalandos történetű üdülőhelyét, az alternatív kulturális helyszínként ismert kisörspusztai telepet és a spontán kialakult, de később intézményesült csisztapusztai fürdőhelyet ismerhetjük meg.
„A Káli-medence közösségi életén belül megfigyelhető egy árnyalatnyi tagolódás, mégpedig Salföld és Kisörspuszta között. Míg a salföldiek értékrendjét, életmódját, ünnepeit inkább a vallási spiritualizmus, illetve a lokális és nemzeti értékekből kikristályosodó mentalitás határozza meg, addig a kisörspusztai dzsesszfesztivál és az olimpia populárisabb, nyitottabb, „alternatívabb" karakterrel rendelkezik"[1]
Havasréti József: A Káli-medence művészetszociológiái térképe, 2002.
„A fürdő környékét teleépítették apró házakkal. Egyikre sincs építési engedély. Azok, amelyek megfelelnek az építésügyi szabályoknak, továbbra is megmaradhatnak. De a házak közül sokat le kell majd bontani, ha a fürdő jövőjét tartják szem előtt. Ehhez még annyit, jelenleg sincsen rendezési terv a fürdő környékére."[2]
Mészáros Attila: Pocsolya volt, híre lett. Elpusztul-e Csisztapuszta? Magyar Hírlap 1978. 05. 10.
A Balaton-part hátterében folyó különböző bányászati és ipari tevékenységek nem várt hatása, hogy a termelés peremterületein spontán üdülőhelyek is megtelepedtek. A Szezonális örökség sorozat előző epizódjában a bazaltbányászat okozta tájsebeket és ipari emlékeket mutattuk be, korábban pedig Fűzfőgyártelep munkás lakótelepét ismertettük. A bányászat és az ipar ugyanakkor nemcsak a munkáskolóniáknak, hanem az alternatív közösségek üdülésének is teret nyitott: mind az északi, mind a déli part hétterében különleges telepeket fedezhetünk fel. A Káli-medencében, Kisörspusztán, a homokbánya árnyékában a későszocializmus évtizedeiben egy sajátos kommuna alakult ki, a Fonyód mögötti Nagy-Berekben pedig Csisztapusztán az olaj kitermelése utáni kutatás járt nem várt következménnyel: a próbafúrások során feltörő termálvíz körül apró házakkal sűrűn beépült telep alakult ki.
Kisörspuszta
Salföld szomszédságában még ma is működik a homokbánya, bár a kitermelést várhatóan a következő években fokozatosan befejezik. A bányászat nyomán mesterséges tavak alakultak ki, ahol a külvilágtól elvonulva egy sajátos közösség telepedet meg a hetvenes években – az ellenkultúra jegyében. A Balaton-felvidéket, Kapolcs környékét és a Káli-medencét ekkor kezdték el felfedezni a nagyvárosnak hátat fordító művészek és alternatív alkotói csoportok. Tevékenységükről Havasréti József A Káli-medence művészetszociológiái térképe című tanulmánya tudósít:
„Ellenkultúra és életmódkísérlet. Az első években a Káli-medencében letelepülők életét a kommunisztikus életmód jellemezte; a kommuna esetükben a „radikális értékválasztás" sajátos működési terepe volt. A hetvenes években több kommunának tekinthető közösség született és működött Magyarországon - ezek többnyire szorosan összekapcsolódtak a korszak művészeti, illetve ellenzéki politikai törekvéseivel. Példaként említhető a Bálint István és Halász Péter által vezetett Kassák Stúdió nevű színházi csoport, a Galántai György által bérelt balatonboglári kápolna körül szerveződő közösség vagy az Orfeo színházi csoportosulás körül kialakuló kommuna jellegű közösség. A kommuna mint életforma ebben az időben egyszerre jelentette egy szűk körű kulturális-művészeti nyilvánosság megteremtését, ahol a résztvevők magánélete és nyilvános kulturális produkciója között gyakran elmosódott a határvonal, másrészt egy közösségi alapokon nyugvó, gyakran szexuális szabadossággal együtt járó életforma vagy családmodell érvényesítését is. E csoportok autonómiára törekvése, a rendszertől idegen esztétikai és morális normakészlete a hatalom számára elfogadhatatlan volt." [3]
Kisörspuszta hivatalosan ma Ábrahámhegyhez tartozik. A bányatavak közti földnyelveken ma már konszolidálódott a telep: a zsákutcára felfűzött házsoron a környék népi építészeti motívumait reflektáló házakat, nyaralókat, saját kézzel épített hétvégi házakat találunk. A hetvenes években kialakult telep az egykori Kisörspuszta helység nyomain telepedett meg. A települést korábban Bugybereknek nevezték és a „bebíróknak" nevezett telepesek kezdték el felújítani a pusztuló parasztházakat. Az eltérő korszakokban élő közösségek közt az egykori temető mellett álló omladozó harangláb teremtett kapcsolatot, amely mára szintén megújult.[4]
A bányatavak partján megtelepedők több szempontból is elkülönültek a környék más „bebíró" csoportjaitól. „A Káli-medence közösségi életén belül megfigyelhető egy árnyalatnyi tagolódás, mégpedig Salföld és Kisörspuszta között. Míg a salföldiek értékrendjét, életmódját, ünnepeit inkább a vallási spiritualizmus illetve a lokális és nemzeti értékekből kikristályosodó mentalitás határozza meg, addig a kisörspusztai dzsesszfesztivál és az olimpia populárisabb, nyitottabb, „alternatívabb" karakterrel rendelkezik."[5]
A dzsesszfesztivál és az olimpia évről évre egyre ismertebbé vált, és számos kísérőrendezvény kapcsolódott a programhoz: avantgárd kiállítások, zenei kísérletek és improvizatív színpadi elemek is megjelentek. Salföldön Somogyi Győző grafikus művész, korábbi katolikus pap telepedett meg és szintén számos rendszerkritikus találkozót szervezett. „Ezért nem véletlen, hogy a hatalom a Salföldön és Kisörspusztán kibontakozó kommunatörekvéseket is gyanakodva szemlélte. A visszaemlékezések szerint Somogyi Győző salföldi házában és birtokán olykor százötvenen is aludtak, és a hangosan ünneplő és zenélő, hosszú hajú, szakállas „hippi"-közönséget bizalmatlanul figyelte mind a helyi lakosság, mind a rendőrség."[6] Az olimpia és dzsesszfesztivál mára híressé vált, és számos turistát, vendéget vonz a telepre.
A bánya ma még üzemel, de utóhasznosításáról a telepen felnövő Dresch Anna diplomatervében fogalmazta meg vízióját. A MOME Építészeti Intézetében 2023-ban készített diplomamunkájában a táj autentikus értelmezésének problémájával foglalkozott és egy olyan hasznosítási lehetőséget keresett az üzem épületei számára, amelyek nem a Balaton-felvidéki tájat lassan felemésztő turizmust segíti. Épp ezért tanulmányában rámutatott a mesterséges bányatavak ökológiára gyakorolt negatív hatásaira és a rekultiváció feladataira:
„A mestermunka helyszíne Kisörspuszta, mely a falut körülvevő homokbányának köszönhetően egyfajta underground zárványként létezik, és nem illeszkedik az utóbbi tíz év gasztroturisztikai trendjeibe. A bánya közelgő bezárása azonban fenyegetettséget jelenthet a faluközösségre. A bánya által létrehozott tájseb fajszegény állapotot eredményezett a területen. A mostanra magántulajdonba került óriási bányatavak talajvíz-elszívó hatása pedig a környező legelőerületek kiszáradását okozza. Ennek megakadályozása érdekében az átlagosan 8 méter mély bányatavak részleges feltöltésére van szükség, melyhez a meddőhányók biztosítják a talajanyagot. A tavak függőleges partvonalainak lankásításával vizes élőhelyek kialakítására, és a korábban a bánya által visszatöltött területeken megjelent nádasok kezelésére és fenntartására teszek javaslatot. A Burnót-patak partvonalain megjelent invazív akác irtását, a párolgás mértékének csökkentése érdekében a tavak partvonalán őshonos fák telepítését javaslom. A rézsűk stabilizálása mélyre gyökerező fajok telepítésével érhető el."[7]
A legeltetés visszatérése szükségessé tenné a helyi húsipar fejlesztését is, ezért tervében a bánya hátramadó épületeit mezőgazdasági céllal újrahasznosítva egy „vágópont" kialakítására tett javaslatot.
Csisztapuszta
Kisörspusztával kvázi egy vonalban, a Balaton déli partján, szintén ipari tevékenység nyomán alakult ki egy kevésbé ismert üdülőtelep. Bár ma már gyógyvize miatt ismert Csisztagyógyfürdő, az ötvenes években olaj után kutatva végeztek itt próbafúrásokat, ami során olaj helyett 42 fokos, kéntartalmú termálvizet találtak.
A Fonyód mögött fekvő, egykoron a Balaton vízháztartásának a tartalékterületét adó Nagy-Bereket a huszadik század első felében fokozatosan lecsapolták, majd a második világháborút követően indult el a területen a mezőgazdasági tevékenység. A balatonfenyvesről induló keskenynyomközű gazdasági vasúthálózat ekkoriban az egyetlen közlekedési lehetőséget jelentette a berekben.
Az ötvenes évek első felében kezdtek el olaj után kutatni a területen, és bár megfelelő mennyiségű olajat nem találtak, helyette 1955-ben 42 fokos termálvíz tört fel 600 méteres mélységből. A hidrokarbonátos, kénes termálvíz ásványi anyagokban és szénsavban gazdag volt és elsősorban a reuma bántalmakra szolgált gyógyhatással.
„Maradandó nyomot hagytak hát maguk után az olajkutatók. Amikor elmentek, még csak egy nagyobb pocsolya maradt utánuk, ahova a környékbeli — a pusztán lakó és a buzsárki — gyerekek jártak hancúrozni, s időnként az idősebbek is óvatosan beleereszkedtek a kellemesen meleg vízbe. Ebből a pocsolyából nőtt ki a csisztapusztai fürdő, s lényegében a sok gond is."[8]
A gyógyvíz köré hamar betonmedencéket építettek, és évről évre egyre több reumás beteg kereste fel a spontán kialakult fürdőhelyet. A hetvenes évektől már kis hétvégiházakat is építettek, ekkor alakult ki a csisztapusztai üdülőtelep. A hetvenes években már a napi sajtóban is tudósítás jelent meg a spontán mód kialakult telepről: „A Lengyeltóti Községi Közös Tanács 1977. április 2-án vette át a fürdő kezelését — a hírnévvel, a gondokkal együtt. Így az ő kötelességük most már tisztázni: valójában milyen víz folyik a kútból és főleg: mennyi? Merthogy a víz minősítése még nem történt meg, s a vízhozam is tisztázatlan. És van még vizsgálni való. A fürdő környékét teleépítették apró házakkal. Egyikre sincs építési engedély. Azok, amelyek megfelelnek az építésügyi szabályoknak, továbbra is megmaradhatnak. De a házak közül sokat le kell majd bontani, ha a fürdő jövőjét tartják szem előtt. Ehhez még annyit jelenleg sincsen rendezési terv a fürdő környékére."[9]
A fürdő forgalma ugyanakkor a tudósítás szerint jelentősen nőtt, a bevétele már ezekben az években elérte a 600 ezer forintot. Épp ezért merült fel a kérdés, miért nem fejlesztik a bevételből a környéket, miért nem rendezik az infrastruktúra hiányait. A nyolcvanas években még nem volt megoldott a vízellátás, a közművesítés és megfelelő vendégforgalmi parkoló sem állt rendelkezésre. A termálvíz minőségével is probléma volt, mivel a felszínre jutó víz olajos volt, ezért a szűrését meg kellett oldani.
A nyolcvanas években már a külföldi vendégek is elkezdték felfedezni a gyógyhatású fürdőhelyet.
„A parkolóban autó hátán autó, a magyar rendszámúak után a legnépesebb a DDR, majd a „D" országjelzésű. De volt ott Toyota „B" és Rover „Ch" jelzéssel is. Nem akármilyen fürdő lehet Csisztapuszta! - gondolom. A kocsikon ujjnyi porréteg, mert akár Fonyód, akár Buzsák felől jön valaki, kilométereket kell megtennie egy földúton. Múlt héten meleg volt, a fonyódi hegyről egy határozott porcsík mutatta az utat, toronyiránt Csisztapusztára."[10]
A három szabadtéri medencével rendelkező fürdő ekkor már napi 700 vendéget fogadott, ugyanakkor a megfelelő kiépítettség hiányából adódóan higiéniai problémák adódtak és a KÖJÁLL a bezárással fenyegetett. „Az állandó vízcsere ellenére sem elégedett a KÖJÁLL, aki éppen csak engedélyezi a fürdő működését. Pedig két konténeres W.C. is van nem messze a medencéktől, s zuhanyozni is lehetne, mielőtt valaki elmerül az opálos vízben. […] Az egyik medence valamikor az olajkeresők ülepítőmedencéje volt, a többi sem az az igazi, de ez a gyógyulást keresőket nem izgatja."[11]
Végül csak a kilencvenes években valósult meg a vízvezeték kiépítése; ekkoriban 48 családi ház és 265 üdülőingatlan állt a telepen, ezek közül viszont 59 német állampolgárok tulajdonában állt, ami jól mutatja a spontán kialakuló üdülőtelep nemzetközi jellegét. A multikulturális helyzetben rejlő financiális lehetőségeket a buzsáki önkormányzat is felismerte és a külföldi tulajdonosok részvételét is kérte a közös teherviselésben. „A képviselő-testület döntése nyomán harmincezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást kérnek portánként, jövőre két részletben fizetve. A nyugdíjasoknak méltányosságból 15 hónapos haladékot szavaztak meg."[12]
A kétezres évektől fokozatosan fejlődött a telep, megújult a fürdő, kiépült a parkoló és a csatornahálózat. Igaz, közben a balatonfenyvesi kisvasút közlekedése gazdaságilag ellehetetlenült. Bár a fürdőhöz gőzvontatású nosztalgiavonat is közlekedett, 2002-ben leállították a Csisztapusztára vezető szárnyvonalon a forgalmat. A fürdőhely fejlesztése az utóbbi években nagyobb lendületet kapott, a fürdőt megújították, a korábban megszűntetett, a berekben sokáig egyedüli közlekedést biztosító kisvasút mellékvonalát 2021-ben újraindították, valamint új vasútállomást és látogatóközpontot építettek ki.
A kisörspusztai és csisztapusztai telepek a közösségi térfoglalás alternatív útjait mutatják. Az északi és déli part háttérzónájában spontán kialakuló beépítések fejlesztési koncepciók és rendezési tervek nélkül, a „bebírók" és a telepesek saját kezű építőmunkája által formálódtak. Az ipari táj sérülésein megtelepedve a rekreációt szolgáló üdülőhelyek alakultak ki.
Wettstein Domonkos
[1] Havasréti József: A Káli-medence művészetszociológiái térképe. In: Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. Budapest, 2002.
[2] Mészáros Attila: Pocsolya volt, híre lett. Elpusztul-e Csisztapuszta? Magyar Hírlap 11 (1978) 108. p. 9. (1978. 05. 10.)
[3] Havasréti József: A Káli-medence művészetszociológiái térképe. In: Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. Budapest, 2002.
[4] Jedzinák Krisztina: Kitüntetett pontok. A kultuszhelyektől a turisztikai látványosságig. In: Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. (Budapest, 2002)
[5] Havasréti József: A Káli-medence művészetszociológiái térképe. In: Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. Budapest, 2002.
[6] Havasréti József: A Káli-medence művészetszociológiái térképe. In: Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. Budapest, 2002.
[7] Dresch Anna: Káli Kis Üzem, Diplomamunka, MOME Építészeti Intézet, 2023. https://www.epiteszforum.hu/kali-kis-uzem--dresch-anna-diplomamunkaja
[8] Mészáros Attila: Pocsolya volt, hire lett. Elpusztul-e Csisztapuszta? Magyar Hirlap 11 (1978) 108. p. 9. (1978. 05. 10.)
[9] Mészáros Attila: Pocsolya volt, hire lett. Elpusztul-e Csisztapuszta? Magyar Hirlap 11 (1978) 108. p. 9. (1978. 05. 10.)
[10] B.L.: Csisztapuszta gondban van. A gyógyító vizűstrandfürdő. Dunántúli Napló 39 (1982) 189. p. 3. (1982. 07. 12.)
[11] B.L.: Csisztapuszta gondban van. A gyógyító vizűstrandfürdő. Dunántúli Napló 39 (1982) 189. p. 3. (1982. 07. 12.)
[12] Gáldonyi Magdolna: Vízvezetéket kap Csisztapuszta. Osztrák esély Buzsáknak. Somogyi Hírlap 6 (1995) 274. p. 3. (1995. 11. 22.)
Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.
Irodalom:
Fejős Zoltán - Szijártó Zsolt (szerk.): Egy tér alakváltozásai. Esettanulmányok a Káli-medencéről - Tabula könyvek 4. (Budapest, 2002)
Dresch Anna: Káli Kis Üzem, Diplomamunka, MOME Építészeti Intézet, 2023. https://www.epiteszforum.hu/kali-kis-uzem--dresch-anna-diplomamunkaja
A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
A tanulmány ismeretterjesztő céllal a szerző az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj program keretében készített kutatását használja fel.
Szerk.: Winkler Márk