Alkotóház Balatonalmádiban - Tomay Tamás által tervezett épületátalakítás keramikus lánya számára
Az Alkotóház Tomay Tamás legutóbbi megvalósult épület átalakítása, ami jelen formájában, kiegészítő funkcióként, az ide érkező rezidens programban résztvevő alkotóknak szálláshelyet is biztosít. Gyulovics István írása.
Balatonalmádi központjában állt egy sárga homlokzati színezésű, 1926-ra elkészült épület a Nyiri Mária által tervezett, 1976-os építésű buszpályaudvar mögött. Az eredetileg panziónak épült házat a Balaton körüli fejlesztések első hullámában még szezonális használatra szánták, így fűtéssel az átalakításig nem is rendelkezett. Ez a ház a huszadik század első évtizedeire jellemző üdülőturizmus igényeire válasz. Formálásában – mind alaprajzi szervezésben, mind tömegalakításban – szimmetria jellemzi, a korszak nagy hegyi-, vagy tóparti szállóinak formai kialakítását idézi. A szuterénben raktározás és konyha, a földszinten ebédlő, szobák és iroda helyezkedtek el. Az emeleten három nagyobb- és két kisebb szoba kapott helyet. A középső szoba kiegészül az ebédlő feletti terasszal. Az additív elemként megjelenő gondnoki lakás és tároló feltételezhetően bővítésként, egy későbbi építési fázisban valósult meg. A monumentalitás kölcsönzött építészeti jegyei nagyobbnak mutatják a házat.
Ritka eset az, amikor a megbízó, a használó és a tervező egy család. Az Alkotóháznak a tervező lánya, Tomay Katalin iparművész a gazdája. Magát az épületet pedig Tomay Tamás fia találta: olyan épületet keresett az Alkotóház számára, ami két, nagyméretű kemencét képes befogadni. Az átalakítás alapvető célja tehát az volt, hogy két gázüzemű kemencét lehessen elhelyezni az épületben, amelyek a pincében kaptak helyet. Az anyagmozgatás és a folyton szaporodó tárgyak ugyanakkor szükségessé tették a pince bővítését és ennek „melléktermékeként" létrejött magasföldszinti terasz pótolja az addig hiányzó kertkapcsolatot. Ezzel a terasz kiegészítéssel a ház végre elnyeri a vendégfogadás és közösségi tér utolsó attribútumát is.
A hátsó kert felé eső homlokzaton a gondnoki lakás kiegészítésekét fedett-nyitott tároló és munkafelület került kialakításra. Ennek a lefedése nem mondható szokványosnak: ez az egyetlen „könnyű" eleme az Alkotóháznak, minden egyéb szerkezete őszintén tükrözi a nehézségi erő szabályait. Építészetileg számomra ez a rejtőzködő előtető az, ami a legtöbbet foglalkoztatott. Tomay az egyébként is additív elemekkel tűzdelt házat egy olyan bővítménnyel látja el, ami másnak mutatja magát. Elkerülendő, hogy az előtetőkre jellemző könnyűszerkezeti megoldás láthatóvá váljon, a tervező itt az acél rácsostartót vakolt építőlemez mögé rejti. Így a tekintélyes előtető könnyű szerkezete tömörnek látszik. Részlettelenül, szerényen bújik meg a hátsó homlokzaton: a fedett-nyitott tér kifelé csupán tömör homlokzattal rendelkező vakolt sáv.
Finom kontrasztokra épít ez a ház, a tervező a meglévő és az új elemek egyensúlyi állapotát keresi. Az alagsori bővítés és a földszinti új nyílások keret nélküli üvegfelületei diszkrét határozottsággal hirdetik, hogy egy kortárs bővítés elemei. Az eredetileg tömör bütü homlokzatok a háznak az egy nézőpontúságát emelték ki. Ezt megőrzendő, az eredeti tervezői szándék szerint az ide kerülő ablakok homokfúvottak lettek volna, de használat felülírta ezt, mondván a kert látványa fontosabb az építészeti elveknél.
A ház vezérszintjére a külső előlépcsőn jutunk fel. Belépve nagyméretű közösségi tér fogad. Ez a színtere a workshopoknak is. A földszint négy műhely szobájához közös vizesblokk tartozik. Az emeleten további öt szoba került kialakításra. Elsőre szokatlannak tűnhet egy szállásépület esetében, hogy nem tartozik a szobákhoz dedikált vizesblokk. Jelen esetben ez határozott megbízói szándék volt, hogy ezzel is hangsúlyozza az épület kollektív, alkotóház jellegét. A belső lépcső tengelyében elhelyezkedő konyha és étkezőhelyiség az emeleti terasszal egészül ki.
A szinte teljesen szimmetrikus főhomlokzati szerkesztést egyedül a magasföldszintre vezető külső lépcső bontotta meg az egykori panzión. Tomay Tamás a pince bővítésével újabb homlokzatokkal egészíti ki a házat. Ezeken a felületeken – mint a többi kortárs bővítés elemeinél – külső síkra kerülő, keret nélküli nyílások engedik be a természetes fényt. A pince piros tokszerkezetű nyílászáróinak rafinált fix és nyíló szárnya visszaköszön a tervező korábbi, Daru utcai házáról. A magasföldszint központi terének utcai nyílászárója alacsonyabb parapetet kapott. Így jobban megnyílik a buszpályaudvar felé ez a központi tér. A nyílászárók tokszerkezete a földszinti és emeleti szinteken a homlokzatvakolatéval megegyező sárga tónusú felületképzést kapták.
Ezt, a ház testéhez hasonuló színezést néhány pozícióban a nyíló szárnyak zöldje, pirosa és kékje variálja szépen. A tokszerkezetek a ház karakteres homlokzatképző elemei, Tomay az eredeti nyílászárók vastag, aránytalan szerkezetét egységesen vékonyabbra cserélte, egy sokkal elegánsabb képet kialakítva a házon. Az alagsori bővítésről kell még szóljunk: a kék homlokzati vakolaton apró jelként ismétlődnek a térvilágítás gondosan választott acél armatúrái. Ezek az álló háromszögek formai kapcsolatban állnak a teraszra felvezető rámpa és az alagsori bejárathoz vezető rámpa fekvő, vörös háromszög korlátaival. Megannyi végiggondolt részlet az ami Tomay Tamás házait egyedülállóvá teszik. Ez a gazdag eszköztár az, ami miatt a kereső szem mindig talál valami nézegetni valót, valamit amin gondolkodni lehet.
Gyulovics István
szerk: Somogyi Krisztina
