Akár egy méhkaptár

Bögös András, Németh Zoltán és Zilahi Péter olyan alkotóházat tervezett Zebegényre, mely akár egy méhkaptár, keretrendszert ad használóinak, melynek keretei változtathatóak, és saját rétegeket is hagyhatnak rajta. Tervükért a bizottság megosztott 2. díjban részesítette őket. 

Építészeti alapkoncepció

A pályázat kiírása különös kérdést tesz fel: „vajon a hagyományos települések belső magjában milyen építészeti magatartás, milyen viselkedés az, amely össze tudja kötni a múlt és a jövő világát”? Meglátásunk szerint a múltat és a jövőt egyszerűen a jelen köti össze, nem pedig valamiféle építészeti habitus. Következésképp olyan építészi magatartásra van szükség, amely korunk közösségeinek viselkedésmódját helyezi előtérbe ahelyett, hogy önmaga szeretne jövőt definiálni. Így célunk olyan építészet alkalmazása volt, amely nyitottságával tiszteletben tartja korunk dinamikusan változó igényeit, ugyanakkor a lehető legjobban szolgálja a mindenkori közösséget és annak épülését. Feladatunkat ezért egy méhkaptár működési elvéhez hasonlítottuk: létrehozni egy keretrendszert, amely keretei egyrészt változtathatóak, másrészt a használók saját rétegeket hagyhatnak rajta.

A terek definiálásánál fontosnak tartottuk, hogy minél több térköz jöjjön létre, mert meglátásunk szerint ezek a maradék, vagy nyitott terek azok, amelyek képesek befogadni az alkotó közösséget. Ezentúl a hagyományos, mai szóval talán kézművesnek mondható szerkezetek kortárs megfogalmazására törekedtünk. Így a hagyományos vázas-sövényfalat rétegeire bontottuk és ezen rétegeket feleltettük meg az alkotóház funkcióinak.

Nyitva hagyott építészet

Fontosnak gondoljuk, hogy ma az építészetről, mint nyitott folyamatról gondolkodjunk. Különösen fontos ez akkor, amikor egy alkotó közösségnek tervezünk helyet, amely közösségben nagyon erősen munkál a „művészet-akarás”.

A nyitottságot két különböző módon definiáltuk: térben és felületen. A téri nyitottság szükségessége az alkotó ember igényeinek folyamatos változásából adódik. Olyan rendszert kerestünk, amely képes arra, hogy befogadja az igényeknek megfelelő funkcióváltozásokat. A vázas szerkezet e tekintetben a legideálisabb, hiszen számos platformot képes befogadni, ugyanakkor szinte végtelen variációban képes kiterjedni.

A felületen értelmezett nyitottság, egy befejezetlen helyzetből adódik: a vázas sövényfalak tapasztás nélküli állapota egy szép, strukturált ornamentikát mutat. Ez a fajta struktúra nem csak a sártapasztás befogadására alkalmas, hanem adott esetben a képzőművészeti alkotások befogadására is. Emiatt a funkciókat lezáró falazatot „letoltuk” a sövényfalról, amely így kifordított kiállító felületként tud működni, valamint olyan átmeneti terek jönnek létre, amelyek az épületek használhatóságát nagyban segítik.

Közösség-építés

Az alkotóház tervezésekor megkerülhetetlen annak a közösségnek az értelmezése, amely a házat használni fogja. Egyrészt ez a közösség állandóan változó, hiszen az ide érkező alkotó-csoportok újabb és újabb gondolatokat fognak a házba hozni. Másrészt a házat mindenképpen Zebegény lakosságának is tervezni kell. Ezek alapján látható, hogy az épület nem működtethető tisztán intézményi alapon, a közösségek önazonosságát is magán kell hordoznia. A közösség építésének szellemi folyamata jól leképezhető a kalákaépítések folyamatával. Célunk volt olyan építészeti eszközrendszerrel dolgozni, amely a laikus, ámde alkotó társaságok számára kézzelfogható. A faszerkezetek ácskötései, a sövényfal fonatainak elkészítése, a szalma egymásra helyezése majd tapasztása mind-mind olyan építési folyamatok, amelyek képesek közösséget kovácsolni az addig egyénekből álló csoportosulásból. Így tervünk szerint már a ház megépülésekor létrejön az a közeg, amely a házat magáénak érzi és belakja.

Szerkezeti koncepció

Alapvető célunk volt olyan tartószerkezeti rendszerrel dolgozni, amely logikájából fakadóan lehetőséget teremt egyrészt a terek szabad alakítására, másrészt hagyományos technikákkal kialakítható. Emiatt favázas rendszert terveztünk. A vázas rendszer közé bekerült a sövényfal, amely a hagyományos építésben egy önmagában is míves, strukturált ornamentikával rendelkező felület. Ez az a réteg, amely képes volt befogadni a vályogot, mint térelhatároló anyagot. Azonban tervünk szerint a fonat felhelyezésével az építési folyamatot a házak külsején befejezzük, ezzel a teljes téri rendszert nyitva hagyva. Az alkotótábor esetében a sövényfal az itt elkészülő munkák befogadására alkalmas, nem pedig az építési folyamat befejezését szolgálja. A harmadik elem a terek lehatárolását adó szalma falazat. A szalma egyrészt megfelelő a jelen állapotban szükségesnek vélt funkciók lehatárolására, ugyanakkor kellően egyszerű építési mód ahhoz, hogy költséghatékonyan átalakítható legyen a ház.







P8 Műhely