Technológia

A világ legnagyobb huszár szobra

2018.09.07. 07:00

12-13 évvel ezelőtt néhány fiatalember ült egy kocsmában. Nem művészek vagy építőipari szakemberek, hanem fémiparban dolgozó férfiak, akik rajonganak a magyar történelemért és huszárhagyományokért. Úgy döntenek, hogy csinálnak egy 12,5 méter magas, 360 tonna tömegű, gigantikus ólomkatonára emlékeztető huszár szobrot, mely akár a legnagyobb ilyen alkotássá válhat a világon. A nagyméretű elképzelést a Mapei betontechnológiájával sikerült életre lehellni.

"Amikor belekerültem a projektbe, nemcsak engem, de az építőipari szakember partnereimet is meglepte az ötlet. Furcsálltuk az elképzelést, és mindannyiunkban kétségek jelentek meg. De az alkotók kis csapata nem adta fel: ők megálmodtak valamit, és véghez is vitték. Földet vettek, területet, ahol a szobor áll, és művészt, illetve szakembereket találtak álmuk megvalósításához. S amit kitaláltak, maradéktalanul meg is valósították. Nem kötöttek kompromisszumokat, nem fogadták el a többé-kevésbé hasonlót, hanem ragaszkodtak ahhoz, amiben hittek." - Dróth Tamás, betontechnológiai szakértékesítő, Mapei Kft.

A Mapei értékesítő kollégája többször jelen volt a kivitelezés helyszínén. Így saját szemével láthatta, hogy a huszárhagyományokért és a magyar történelemért rajongó civilek milyen nagy lelkesedéssel és körültekintéssel találták ki és hozták létre egy híres történelmi csata helyszínén a Miska huszár néven ismertté vált különleges óriást. "Napokon át arról beszélgettek, hogy merre forduljon arccal a szobor. Számukra rendkívül fontos volt, hogy a huszár alak hajszálpontosan arra nézzen, amerről Jellasics seregei érkeztek. S ebből ezek a lelkes emberek egy tapodtat nem engedtek." - mesélte Dróth Tamás.

Vlaszák Mihály beruházó és társai egy óriási katonát álmodtak a Velencei-tó partjára. Hamarosan csatlakozott a projekthez Rohonczy István szobrász, de építőipari szakemberekre is szükség volt. Az alkotók megkeresték Somfalvi Lászlót, az Öko 2002 Kft. ügyvezetőjét.

"Rohonczy István és Vlaszák Mihály kerestek fel azzal, hogy szeretnének készíteni egy Miska huszár nevezetű, az átlagosnál kicsit nagyobb méretű szobrot, és szeretnének egy sablont rendelni a betonszobor kiöntéséhez. Először komplett őrültségnek tartottam az ötletet, de ahogy elkezdtek beszélni róla, és láttam a lelkesedésüket, valahogy felkeltették az én érdeklődésemet is."

A monumentális huszár szobor az M7 autópálya mellett áll Pákozdon, az úgynevezett Bogár halmon. Ez az a hely, ahol a helyi legenda szerint 1848 szeptemberében a csata előtt állt Jellasics horvát bán és császári-királyi táborszernagy. A császári katonatiszt célja a magyar szabadságharc hadainak megsemmisítése volt. S ahogy azt kollégánk elmesélte, a szobrászművész úgy tervezte meg a huszár alakot, hogy az arccal pontosan arra a helyre nézzen, amelyről Jellasics bán serege támadást mért a magyar seregre, s ahol a huszárok sikeresen ellenálltak a támadásnak.


 

Miért zajlott a csata?

1848-49-ben zajlott a magyar szabadságharc a független Magyarország és az önrendelkező állam létrehozásáért. A nagyhatalmak közé ékelődött magyar nép felkelt és megpróbálta a lehetetlent: kivívni a nagyokkal szemben önállóságát. Az egyik legnagyobb csata a szabadságharc idején Pákozd közelében zajlott 1848. szeptember 29-én. A magyar sereget Móga János altábornagy, a császári sereget Jellasics József horvát bán és császári-királyi táborszernagy vezette.

A csatát mindkét oldalról erős taktikai tervezés előzte meg. Nagymértékben köszönhető a harcokban részt vevő magyar huszároknak az, hogy a magyar szabadságharcosok meg tudták magukat védeni és ellenálltak a császári csapatok stratégiájának. Ők vertek vissza egy olyan támadást, amelynek kudarca lehetetlenné tette, hogy Jellasics megvalósítsa taktikai tervét. Jellasics serege visszavonult, a magyar sereg győzött.

Ez az 1848-as győzelem óriási morális és lelki erőt jelentett a későbbi harcokban a magyarok számára, s azóta is a magyar honvédelem egyik jelképeként emlékezünk rá.

Miska huszár megalkotásának története

A szobor a tervezési szakasszal együtt összesen 12 éven át készült.

"Számomra ez a feladat akkor még egy ismeretlen terület volt, folyamatosan újabbnál újabb kihívásokkal kellett szembe néznünk, elsősorban a hatalmas méretek miatt. Először a TBG- Frissbeton Kft. üzemvezetőjét vontam be a munkába, aki már mint jó ismerését hozta magával a Mapei Kft. területi képviselőjét. Egy megállás nélküli együttműködés alakult ki, amelyben a területi képviselő sokkal többet vállalt, mint ami eredeti feladata volt - inkább szívügyének tekintette a Miska huszár kivitelezését. Rendszeresen felhívott és kommunikált velem, hogy meg vagyok-e elégedve a betonnal, konzisztenciával, terüléssel, formakövetéssel és, hogy milyen észrevételeim vannak a betonozás során." - mesélte Somfalvi László.

Az óriás ólomkatona megalkotása a nagy méretek miatt nem mindennapi kihívást jelentett a kivitelezők számára. Először gipszből építették meg a szobrot, majd a gipszforma segítségével egy negatív sablont hoztak létre polisztirolgyöngy adalékszerrel készült könnyűbetonból. A sablon méteres elemekből állt, így viszonylag könnyen összeszerelhető és bontható volt. Ezeket az elemeket a helyszínre szállították, ahol addigra már elkészült a szobor talapzata.

A helyszínen fokozatosan, a szintenként felépített sablonba öntötték tíz szakaszon át a TBG Frissbeton Kft. által kevert öntömörödő betonanyagot, melynek megkötése után eltávolították azt. Egy-egy szint kiöntését követően két-három nap várakozási idő után kezdték meg a következő sablon-emelet kiépítését, majd megismételték ezt a folyamatot.

A Mapei Kft. szakembereit a TBG Frissbeton Kft. gyártója kereste meg, mely cég évek óta a Mapei betonadalékszereit alkalmazza. A szobor kialakításához nagyon jó minőségű öntömörödő betonra volt szükség, mivel nem lehetett vibrálni a könnyű betonból készült sablon sérülése nélkül. Ezenkívül, mivel a huszáralak öntését többszörös szállítással és több munkafázisban oldották meg, az egyik alapvető követelmény volt, hogy a betonösszetételnek végig ugyanolyannak, tehát állandó minőségűnek kellett maradnia.

A betongyártó üzem abban kért segítséget a Mapei Kft-től, hogy a követelményeknek megfelelő receptúra összeállítását segítsék. A betonnak a következő követelményeknek kellett megfelelnie:

  1. Legalább két órás eltarthatóság.
  2. Megfelelő konzisztencia (65-70 cm), hogy a lassan mozgó betonból maradéktalanul és zárvány nélkül ki lehessen tölteni a legbonyolultabb formát is, mint például a huszár figura kardja, vagy a zászló, illetve a süveg.
  3. Természetesen a megfelelő szilárdság.


A megfelelő betonadalékszerek ajánlása, arányaik beállítása és a szükséges termékek értékesítése mellett a Mapei Kft. a PLANICRETE terméket térítésmentesen, terméktámogatásként adta a különleges projekt megvalósításához.

A betonozás folyamata tíz szakaszból állt, melyek során a betonrétegek közé PLANICRETE-es tapadóhíd került. A PLANICRETE alapozót cementtel és vízzel keverték, s az így létrehozott anyagot tölcsér és cső segítségével juttatták be közvetlenül a már meglévő felületre, a rá következő réteg bejuttatása előtt. A rétegeket a friss a frissre-elv betartásával építették ki, megfelelve az előírt és egyeztetett alkalmazás-technológiának.

A kivitelezők és a Mapei szakemberek szakmai egyeztetését követően a DYNAMON SR3 rendkívül erős folyósítószert alkalmazták a megfelelő konzisztenciájú beton eléréséhez. Továbbá a DYNAMON RC 220 szuperfolyósító adalékszert a hosszú eltarthatóság érdekében alkalmazták, ezenfelül azért, hogy semmiképp ne keletkezzenek zsugorodási repedések a beton kötése alatt, MAPEFIBRE NS 18 polipropilén mikroszálat is kevertek a beton anyagába. A megfelelő arányok és mennyiségek beállításában a Mapei betontechnológiai szakemberei is segédkeztek, akik először laborban, majd a gyártóüzemben végeztek próbakeverést, az öntömörödő beton pontos összetételének biztonságos beállításához.

A Mapei termékek magas színvonala és a megfelelő alkalmazás-technika megvalósítása együttesen tette lehetővé, hogy egy igen tartós, kiemelkedő minőségű beton anyagot hozzanak létre, a különleges szobor hosszú távú élettartamának biztosításához.

Miska huszár magassága révén bekerülhet a Guinness rekordok könyvébe, hiszen megelőzi a Vancouver melletti Montgomery-ben található 9 méter 75 cm magas szobrot, amely Andersen híres ólomkatonájának állít emléket.

Mapei