Programok

A védelem határai – a szocialista modernizmus örökségének továbbélése

2020.09.18. 11:01

A RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) következő szakmai estjén Kovács Dániel művészettörténész, az Építészfórum főszerkesztője tart előadást a háború utáni időszak építészeti emlékeinek túlélési esélyeiről. Az előadás 2020. szeptember 21-én 18 órakor a FUGA honlapján, illetve a helyszínen kivetítve követhető.

A háború utáni időszak építészeti emlékei számos kihívással néznek szembe napjainkban. Egyrészt elértek természetes életciklusuk végére, és napjainkban teljesen másféle igényeknek és elvárásoknak kellene megfelelniük, mint építésük idején. Másrészt társadalmi kontextusuk, ennek következtében pedig percepciójuk is megváltozott. Kevés helyen annyira átpolitizáltak a modern építészet védelmének kérdései, mint Közép- és Kelet-Európában, ahol pusztán építésének dátuma miatt értéktelennek lehet ítélni egy, a maga korában akár díjazott épületet. 

Kovács Dániel művészettörténész a téma kutatójaként és a 2021-es Velencei Építészeti Biennále Magyar pavilonjának tervezett kiállítása, az Othernity – Modern építészetünk újrakondicionálása kurátoraként beszél a modern építészet túlélésének esélyeiről.

A járványhelyzet miatt a RÉKE est a hagyományostól eltérően, a meghirdetett időpontban a FUGA honlapján, a https://fuga.org.hu/ oldalon követhető, illetve a helyszínen kivetítve látható. A látogatók 1 kamarai pontot kaphatnak.

Az előadás néhány nappal később látható lesz a http://epuletkutatas.blogspot.com blogon és a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete Facebook-oldalán is.