Közélet, hírek

A Stúdió 73 nyerte a Jövőtér tervezői pályázatot

2006.01.30. 09:47

A Wienerberger Terca Jövőtér pályázatának pályaművei 2006. január 30-tól február 3-ig megtekinthetők az Építészek Háza Kós Károly termében.

A Wienerberger támogatásával szépülnek a közterek

A Stúdió 73 tervei alapján kaphat új, esztétikus arculatot Orosháza és Dunaszekcső egy-egy köztere, a Wienerberger Terca Jövőtér pályázatán győztes két magyarországi település. A Dunaszekcső számára elkészített pályaművet egymillió forinttal, az Orosházára vonatkozó tervet pedig 800.000 forinttal díjazta a független szakemberekből álló zsűri. A győztes tervezőiroda a további tervekre vonatkozó kizárólagos jogosultságot is nyert, s ennek alapján – az önkormányzattal szerződést kötve – készítheti el a tér engedélyezési tervét.


A Wienerberger Téglaipari zRt. Terca Jövőtér Pályázatát a Magyar Építész Kamara szabályai szerint országos, nyilvános és titkos tervpályázatként hirdették meg 2005 őszén. A pályázatra építészek és tájépítészek adhatták be terveiket. A megmérettetésre összesen 18 érvényes anyag érkezett, amelyből a bíráló bizottság januárban választotta ki a legjobbakat. A zsűri döntése alapján mindkét település közterének szépítésére a Stúdió 73 Bt. tervei bizonyultak a legjobbnak. A pályázat különdíját a Garten Stúdió Bt. kapta.

„A Terca Jövőtér pályázat célja az volt, hogy támogassuk a magyarországi települések közterületeinek fejlődését, a modern, időtálló és esztétikus anyagok megjelenését a közterületeken. A győztes pályázatok magas színvonala bizonyítja, hogy a téglaburkolatok kiválóan illeszkednek a kis és közepes magyar városok, községek építészeti szerkezetéhez” – mondta Tóth Balázs, a Wienerberger termékfejlesztési vezetője, aki maga is részt vett a zsűrizésben.

A pályázat első fordulójában az önkormányzatok pályázhattak egy-egy közterületükkel. A polgármesteri hivatalok nemcsak a burkoláshoz szükséges Terca burkolótéglát és a pályázatot ugyancsak támogató Sopro Hungária Kft. fugázóanyagait kapják meg, hanem – a kiírás értelmében – a megvalósításhoz szükséges terveket is. Mindennek alapján Dunaszekcsőn és Orosházán 2006 végéig adják át a közösségnek az esztétikus, környezettel harmonizáló, új közterületet.

Az összes beérkezett anyagot 2006. január 30-tól február 3-ig az Építészek Háza Kós Károly termében (Budapest, VIII. Ötpacsirta utca 2.) tekinthetik meg az érdeklődők. A pályázati anyagokat bemutatják Orosházán és Dunaszekcsőn, valamint az ország több nagyvárosában is kiállítják a helyi szakemberek számára szervezett építészklubok keretében.

forrás:  Wienerberger Téglaipari zRt. sajtóközlemény


Kapcsolódó oldalak:
Orosháza
- a stúdió 73 terve
Dunaszekcső
- a stúdió 73 terve
- a Garten Studio terve