Közélet, hírek

A Nyugatinál épül a kormányzati negyed

2006.12.01. 13:11

A Nyugati pályaudvarnál épül meg az új kormányzati negyed - döntött a kormány a  balatonőszödi ülésén.

A Nyugati pályaudvarnál épül meg az új kormányzati negyed - döntött a kabinet balatonőszödi ülésén.

Az új kormányzati negyed felépülésével olcsóbb és hatékonyabb lesz az igazgatás, benne a minisztériumok működése - hangsúlyozta a kancelláriaminiszter.

Szilvásy György közölte: az előzetes tervek szerint a beruházás összes költsége mintegy 50 milliárd forint lesz. A kormány nyílt nemzetközi pályázatot ír ki. A tervezés körülbelül egy évet vesz igénybe. Az új épületegyüttesbe 2009 májusa után költözhetne be az összes minisztérium, kivéve a Miniszterelnöki Hivatalt. A kormányzati negyedben így 5500-an dolgoznának. A MeH a jelenlegi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületébe költözik. 2009-től itt dolgozik majd a miniszterelnök is.

A fővárosi önkormányzat csütörtöki ülésén a közgyűlési képviselők a három lehetséges helyszínből szintén a Nyugati pályaudvart és környékét tartották a legjobbnak. Az indokok között az egyik legfontosabb az volt, hogy a projekt az egész városrész megújulását eredményezhetné. Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta: a 28 hektáros beruházással új városközpont épül, aminek meghatározó eleme lesz a kormányzati negyed.