„A minimalizmus nem a minimumról, hanem a lényegről szól” - interjú Ricardo Bak Gordon portugál építésszel

Gunther Zsolt a közelmúltban Portugáliában járt és találkozott Ricardo Bak Gordon építésszel, akivel az irodája megalakulásáról, az aktuális munkáiról, a színeket előtérbe helyező építészeti gondolkodásmódjáról, a portugál minimalizmusról és a válságot lehetőségként kezelő túlélési stratégiákról beszélgetett - számos megszívlelendő tanáccsal és követendő példával szolgálva a magyar alkotók számára is.

Gunther Zsolt: Mesélj a kezdetekről! Hogyan alakult meg az iroda?

Ricardo Bak Gordon: A történet úgy kezdődött, hogy a Portugál Építészkamara épületére kiírt pályázaton tervünk dicséretben részesült. Ez nagy szenzációt keltett, hiszen jól ismert építészek között, előkelő helyen végeztünk. A második nagy lökést az adta, amikor megnyertük a Brazil Nagykövetség épületére kiírt pályázatot. Tervünkben a reprezentatív tereket és a nagykövet életterét egy belső udvar (páció) köré rendeztük el, amely egy kissé kellemesebbé tette a száraz brazil éghajlat elviselését.

2007-ig kis léptékű munkákon dolgoztunk. Ekkor a kormány felújítási programot hirdetett a forradalom után 30 évvel épült középiskolák számára. Ezek az intézmények pavilonokból állnak, amelyeket össze kellett kapcsolni, valamint mellé néhány kiegészítő funkciót is elhelyezni a telkekre. Ezek a munkák nagyon gyorsan zajlottak, ezért nem volt pályázat, viszont építészek százainak rengeteg munkája volt akkoriban. Mi öt iskolát fejeztünk be idáig. Most Paulo Mendes da Rocha brazil építésszel dolgozunk együtt egy új kocsimúzeum tervein, Belém rangos helyszínén.

G. Zs.: Az a benyomásom, hogy nagyon következetes módon használod a színeket az épületeidben. Például a Garcia da Orta középiskola bővítésénél a sötét narancs, vagy Óbidós-ba tervezett lakóépületnél a halványkék és -zöld árnyalataira gondolok.

R. B. G.: Úgy gondolom, a színek olyan dolgok, amiket nem lehet csak úgy mellékesen kezelni. Az építészet része, sőt mi több, a leghangsúlyosabb építőeleme. A színek elősegítik az építészeti koncepció érvényesülését. Óbidós egyike Portugália legfestőibb településeinek. Itt az általunk tervezett épület színhasználata érdekes módon a falu összes épületére utal. Az árnyékolók feltűnnek és el is tűnnek az ablakok mögött, a homlokzatok fehér vakolata azonban mindenütt jelen van. A ház zöld és kék árnyalataival a falu színbeli összhangjára, egyensúlyára utal. A portói iskola esetében az új fedett külső terek az intézmény központi helyének számítanak. Ezt a többlet-jelentést a szín mutatja meg, ezeknek a tereknek van egyfajta szolid vöröses „izzásuk”, ahogyan közelítünk feléjük. Az iskola többi része fehér és fekete. Az egész rekonstrukció a lehető legolcsóbb eszközökkel valósult meg.

G. Zs.: Hogyan fogadták a színt a megrendelők?

R. B. G.: A szín kérdése mindenki számára problémát jelent. Minden érintettnek megvan róla a saját véleménye. Végül nem született egyetértés a szín ügyében és az építész döntött. Van ebben valami bensőségesség.

G. Zs.: Építészek nagy generációjához tartozol, akik példaképként állnak előtted. Milyen a kapcsolatod velük?

R. B. G.: Egyetlen építész van, aki „megrengette itt a világot” – a neve Alvaro Síza. Ő annyira különleges, hogy mellette az összes többi építész - mondhatjuk így - egy másik kategóriába tartozik. Síza nagyon távol van az emberektől, míg Eduardo Souto de Moura - aki tavaly Pritzker-díjat kapott - egyszerűen egy közülünk. Ezt az építész-nemzedéket érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni, mert munkáik mindnyájunk számára ösztönzést jelenthetnek. Siza hozta létre Portugáliában az építészet tiszteletét és elősegítette számtalan jó portugál építész képzését, akiknek jelenleg nincsen megbízásuk. Portugáliában évente 2000 új építész végez.

G. Zs.: Hogyan vészelitek át a válságot az irodában?

R. B. G.: Úgy tekintünk a válságra, mint egy lehetőségre. Külföldről próbálunk megbízásokat szerezni – például Angolából, Mozambikból és Brazíliából. Brazíliával nagyon hamar kapcsolatba kerültem. Mindig is érdekelt a brazil modernizmus – szinte a semmiből teremtettek csodálatos építészetet. A legnagyobb eredményeket érik el, a lehető legkevesebb eszköz segítségével. Ez mindnyájunk számára leckét adhat a válság idején. Legutóbb egy Mozambik fővárosába, Maputo-ba kiírt pályázatot nyertünk meg. Hét, egyenként 35 szintes tornyot terveztünk a tengerpartra, a korábbi ipari vásár területére, a tornyokkal egy új városi tengely hozva létre. Remélem, ez a munka folytatódni fog.

G. Zs.: Épületeidben nagyvonalúan alakítod ki a tereket. Hogyan véded meg az elképzeléseid a megbízók felé?

R. B. G.: Úgy gondolom, sok tennivalója van az építész társadalomnak. Meg kell tanulnunk kommunikálni, megindokolni a véleményünket és meggyőzni a megrendelőt. A nagyvonalú térhasználat ezeknek az eredménye. Az építésznek kell minden erőfeszítést megtennie a tervezés és az építés folyamán, akár a megbízóval tárgyal, akár a hatóságokkal, akár a kivitelezővel. Mindehhez szenvedélyre van szükség. Itt az irodában mindannyian ugyanazzal a lelkesedéssel vetjük bele magunkat a különböző projektekbe, az építészetbe.

A valós élet és a valódi emberek számára szeretnék építészetet teremteni. A tereink esszenciálisak, amely nagyon jellemző erre a területre és az itt élőkre. Felmerülhet a kérdés, vajon mi a különbség a spanyol és a portugál építészet között? Az előző sokkal inkább „megtervezett”, míg az utóbbi sokkal inkább a lényegre törekszik. Nekünk itt Portugáliában kisebbek a lehetőségeink a műszaki és anyagi eszközök terén. Ezért arra kényszerülünk, hogy a problémákat korlátok közé szorítva, sokkal lényegretörőbb módon oldjuk meg. A fehér vakolat tipikus a portugál építészetben. Miért? Mert a munkaerőnk nagyon olcsó, a hagyományos építészeti módszerek dominálnak. Portugáliában alig lehet látni szerelt/előregyártott szerkezeteket.

Ez a megközelítés egyszerű, de alaposan kidolgozott részleteket eredményez. El kell ismernem, nagyra értékelem az ún. minimalista részletek mögött rejlő óriási munkát. Ha ezt ilyen szemszögből szemléljük, akkor a minimalizmus nem a minimumról, hanem az esszencializmusról, a lényegről szól.

G. Zs.: Hogyan viszonyulsz a díszítéshez a hagyományos, történelmi portugál építészetben? Távolságot tartasz tőle, vagy inkább inspirációt jelent számodra?

R. B. G.: A múltban a dekoráció volt a kényelem- és a hangulatteremtés közvetítője. Ma sem rekeszteném ki a díszítést az építészetből, de úgy gondolom, nekünk másként kell hangulatot létrehoznunk. Tereket, fényeket és anyagokat használunk, amelyeknek elegendő ereje van kényelmet és hangulatot teremtenie az épületeinkben. Manapság a belsőépítészetnek kell foglalkoznia a dekorációval, de az már egy másik szakma.

Gunther Zsolt

Az angol szöveget fordította: Garai Péter