Épületek/Középület

A megújuló zánkai Erzsébet-tábor II. – A Fórum épületei

2021.09.02. 08:27

A DVM Group tervezésében megújuló „Zánkai Erzsébet-tábor" felújítása befejeződött, a garanciális munkákkal és a 4. ütemű fejlesztésekkel –sportlétesítmények, sportpályák, játszóterek felújításával és létesítésével – folytatódik a megújulás, a folyamatról az Építészfórum tudosít. Korábbi írásainkból megismerhették az egykori Balatoni Úttörőváros történetét, továbbá a felújítás tervezési koncepcióját, jelen írásban pedig a Fórum épületeit mutatjuk be a tervezők tolmácsolásában. 

A MEGÚJULÓ ZÁNKAI ERZSÉBET - TÁBOR

II. RÉSZ: A FÓRUM ÉPÜLETEI

Közösségi épületek

A tábori sportolást, kulturális és étkezési igényeket biztosító fő épületfunkciók a központi Fórum, mint a gyerekváros főtere körül kerültek kialakításra: Központi épület (adminisztráció, szállás), Étterem - Konyha, Sportcsarnok - Színház. Ezen épületeken jelentős átalakításokat terveztünk. Ezen átalakítások a külső teljes megújulásán túl elsősorban funkcionálisan a korszerűsítést, a jelen hatósági követelményeknek való megfeleltetést, kapacitásnövekedésből, funkcióváltozásból adódó igényeket elégítik ki.

A Fórum meglévő épületei mellett egy új Multifunkcionális Sportcsarnok épület létesült, mely a sport funkció mellett lehetőséget biztosít rossz idő esetén nagyobb létszámú rendezvények és más tábori programok lebonyolítására.

Közösségi funkció

Az újonnan létesülő épületeknél és a meglévő épületek átalakításánál elsődleges cél volt a fedett, illetve zárt közösségi terek, közösségi funkciók bővítése, létesítése. Ezek a funkciók biztosítanak további programhelyszíneket és rossz idő esetén alternatív helyszínt a táborlakóknak. Ezek a funkciók a szállásépületek esetében a földszinten kerültek kialakításra. A Fórum területén az új Multifunkcionális Sportcsarnok a sportolás mellett közösségi rendezvényeknek, koncerteknekis helyet tud biztosítani. Esős idő esetén a Fórum rendezvényeinek vagy további tábori programoknak itt lehet helyet adni.

KÖZPONTI ÉPÜLET

Eredeti tervező: Kiss Imre, vállalat: ÁÉTV, 1972

Átépítés tervezője: Krizsán András DLA, 2008-2010.

Előzmények

A tábor legemblematikusabb, legmagasabb épülete a Központi épület, melyet a „lepény" épületrészből, a földszint plusz hét szintes toronyépületből és nyugati oldalon a terepadottságokat kihasználva kétszintes épületszárnyból álló épületegyüttes alkot.

Az eredetileg földszintes, lapostetős „lepény" épületrész a 2010-es években, a MODUM Építésziroda Kft, Krizsán András építész tervei alapján átalakításon esett át, az előregyártott földszint fölötti födém középső szakaszának elbontásával és íves monolit vasbeton zárófödém megépítésével még egy szint alakult ki ezen épületszakaszon.

Az újragondolt homlokzatra halcsontot formázó fehér fém pillérek kerültek, a homlokzati nyílászárókat hőhídmentes antracitszínű alumínium függönyfal szerkezetekre cserélték, melyet helyenként színes üvegfelületek tagolnak. A Krizsán-féle átalakítás utáni új megjelenésével a zánkai Központi épület a tábor jelképévé vált.

Tervezési feladatunk

Feladatunk elsősorban a Központi épület belsőépítészeti átalakítására, valamint a torony épületrész külső és belső átalakítására, megújítására korlátozódott.

A belsőépítészeti átalakítás részeként megújult a földszinti aula és az ehhez kacsolódó kiszolgáló és közösségi terek, illetve a toronyépületben lévő szállás- és irodafunkciók lettek újragondolva. A közösségi terek részeként kialakításra került egy kisebb méretű ökomenikus kápolna, nagyságrendileg 30 fő befogadóképességgel. A kápolna a kialakított mobil válaszfalnak köszönhetően bővíthető, a mellette lévő közösségi teremmel egybenyitható, így a 6 méteres terem 29,45m hosszúvá és 200 fő befogadóképességűvé válhat.

A torony eredeti mészkő homlokzatburkolatának megtartására az állagromlás és az új műszaki követelmények miatt nem volt lehetőség, így a homlokzatburkolati rendszerét újraterveztük. Ezzel együtt indokolttá vált a homlokzati műanyag nyílászárók cseréje, melyet a közel 10 éve megújult alsó „lepény" épületrész homlokzati alumínium függönyfal rendszerével összehangoltan kezeltünk.

Az így megújult torony méltó módon igazodik a korábbi, Krizsán András által újjáalkotott, jelszerű Központi épület összképéhez.

ÉTTEREM - KONYHA

Eredeti tervező: Csizmadia Minka, vállalat: ÁÉTV, 1970

Előzmények

A Konyha és Étterem épület 1969-70-ben épült. Az eredeti épület a lejtésviszonyokhoz illeszkedően az első traktusok kétszintesek, a hátsó, emeleti traktus egyszintes volt. Az épület előregyártott (UNIVÁZ) pillérvázas szerkezetű. A födémek előregyártott körüreges panelekből, illetve helyenként monolit mezőkből álltak.

Az átalakítás előtt a konyha a felső szinten üzemelt és három különálló éttermet szolgált ki, feltöltése az északi homlokzat felől történt. A konyha fölött a nagyobb belmagasságú és kupolás felülvilágító rendszerű terek biztosították a természetes fényt a belső elhelyezkedésű helyiségekben. Az étterem az épület déli oldalára épített széles teraszon és 3 kültéri lépcsőn keresztül volt elérhető. Az alsó szint a nagy alapterület, alacsony belmagasság és mély, sötét belső terek miatt, - az itt megtalálható büfé és vizesblokk kivételével - nagyrészt kihasználatlanul üzemelt.

Tervezési feladatunk

Program

Feladatunk egy olyan konyha és hozzá kapcsolódó fogyasztóterek létrehozása volt, mely korszerű konyhatechnológiával képes kiszolgálni a megnövekedett táborlétszámot. A kiindulási kapacitás 2100 adag volt, a bővítéssel 3700 adag és a személyzet kiszolgálása vált lehetségessé.

Az alsó szinti kihasználatlan funkcióknak és fedett-nyitott területeinek beépítésével az új Étterem - Konyha épület kétszintessé vált. A felső szinten maradt továbbra is a főzőkonyha, a hozzá kapcsolódó üzemi és személyzeti helyiségekkel. Az alsó szinten létrehoztunk egy tálalókonyhát, mely egy teherlift és személyzeti lépcső révén közvetlen kapcsolatban maradt a főzőkonyhával.  Az alsó szinti tálalóhoz 1-1 fehérmosogatót terveztünk. Az épülethez tartozó vizesblokkokat az alsó szintre terveztük, hogy az alsó szinti étterem bezárása esetén is megközelíthetőek legyenek, így a Fórum környezetében lévők számára kívülről is mindig elérhetővé válnak. Az alsó és a felső szinti éttermek légtére szétválik.

Téralakítás

Az épület alsó szinti beépítése szükségessé tette, hogy olyan homlokzati felületeket és nagyobb belmagasságú tereket hozzunk létre, melyek lehetővé teszik egy új étterem működését az alsó szinten.

A déli homlokzatot leárnyékoló 3 lépcső és a terasz elbontásra került, ahogy a középső étterem alatti közbenső födém is. Ezáltal egy új, 2 szint belmagasságú, homlokzattal rendelkező alsó szinti éttermi tér jött létre, mely méretét és kialakítását tekintve akár rendezvénytérként is használható.

A konyha az új konyhatechnológiai szervezéssel elfért az épület hátsó, egyszintes részén.

Az épület középén lévő, felülvilágítókkal rendelkező, nagyobb belmagasságú tere ezáltal felszabadult és éttermi fogyasztótérré vált. A konyha az északi oldalon egy folyosó hozzáépítéssel bővült. A nyugati és keleti oldalon részben föld alatt épültek meg az alsó szinti vizesblokkok és előtereik.

Új közlekedő rendszer

Az összes meglévő lépcső elbontásra került, ahogy a déli homlokzaton a 3 db egykarú külső lépcső és a terasz, a 2db kétkarú belső lépcső és az SZ1 felé vezető külső tereplépcső is.

Az új közlekedő rendszer részei: fő homlokzat felől elérhető az alsó szinti étterem és két új egykarú lépcsővel a felső szinti étterem is. A két éttermi szint közötti belső közlekedés 2db háromkarú lépcsővel valósul meg. A konyhaterek között egy egykarú személyzeti lépcső és egy terehlift épült. Az SZ4 szolgálati szállásépület felé vezető külső tereplépcső is elbontásra került, majd 2 új külső lépcső épült és egy kültéri akadálymentes lift.

SPORTCSARNOK - SZÍNHÁZ

Eredeti tervező: Kiss Imre, vállalat: ÁÉTV, 1972

Felújítás tervezője: Mészáros Norbert, 2009

Meglévő állapot

A tábor központi részén található a sportcsarnokot és a színházat magába foglaló, földszint plusz két szintes épület, mely 1972-ben épült. A színház 500, míg a sportcsarnok 800 fő befogadására képes. A földszinten a fő funkciók és azok kiszolgáló helyiségei kaptak helyet (öltözők, vizesblokkok, stb.). Az első emeleten a közönségterek és fő közlekedők találhatók, innen közelíthetők meg a sportcsarnok lelátói és a színház nézőtere. A második emeleten a gépészet, zsinórpadlás és egyéb kiszolgáló/technológiai helyiségek vannak. A két fő funkciót egy közös előtér köti össze, mely biztosította az átjárást is a központi térről a külső sportpályákhoz és lelátóhoz a földszinten (ez a passzázs a későbbi felújítás során beépült, ezzel szűk és sötét folyosókká változtatva az egyébként is alacsony belmagasságú, fő közönségforgalmat kezelő lépcsőházi előtereket). A meglévő állapotban a sportolni vágyók az épületben található sportpályát a lelátók alatti alacsony belmagasságú, öltözők melletti szűk folyosókon keresztül közelíthették meg. Az emeleten található kiszolgáló funkciók szintén aránytalanul szűk lépcsőkarokon voltak elérhetők mindkét épületszárnyban.

Tervezett átalakítások

Az új tervezési program szerint a régi közös előtér utólagosan beépített edzőterme bontásra került, a födémek áttörésével egy modernebb, nagyvonalúbb, részben dupla légterű színházi aula jött létre, egybefüggő terekkel. A színház raktár kibővült a véghomlokzat bontásával és az épületrész toldásával, valamint a nézőtér alulról is akadálymentesen megközelíthetővé vált egy új homlokzati megnyitással. Megfelelő méretű menekülő lépcsők kerültek a meglévők helyére.

A két fő funkció szeparálásának érdekében a sportcsarnok saját, új, visszafogottabb léptékű előteret kapott egy újonnan tervezett épületrészben a ház északi oldalán, a meglévő kontúrt megnyújtva.

A meglévő állapotban az épület egy zord, kevés áttöréssel rendelkező térfalat képezett a Fórum tere felé. A tervezési koncepció célja a homlokzatok könnyedebbé tétele, tagolása volt. Ennek érdekében (a fő funkciókat követve) a ház tömege a középső előtérnél felszakad, transzparenssé, átláthatóvá válik, valós gyalogos és vizuális kapcsolatot teremtve az atlétika stadion irányába. A köztes tömegek kiugró konzolos szakaszai - az első emeleti közlekedők mentén – színes, mozgatható árnyékoló lamellákat kaptak, az eredeti, hetvenes évekbeli homlokzati kialakításhoz hasonlóan (a későbbi fejújítások során tűnt el ez az építészeti elem). Ezek eltérő nézőpontokból különböző színkódokká állnak össze, így a téren sétáló szemlélőt mozgásra ösztönzik, interakcióba lépnek és játékra hívnak.

A sportcsarnok földszintjén fórum felőli bejárathoz közel eső térrészben a közbenső födém áttörésével a színház előtérhez hasonló nagy belmagasságú egybefüggő előtér készült, recepcióval, ruhatárral. Ezen a szinten helyet kaptak még különböző kiszolgáló helyiségek: nagyméretű vizesblokkok - melyek a téren tartott nagy létszámú rendezvények esetén igénybe vehetők –, akadálymentes vizesblokk és öltöző, egészségügyi helyiség, takarító szertár, sportszertár.

Az emeleten lévő funkciók: a sportcsarnok lelátót kiszolgáló vizesblokk, technikai helyiségek (hangosítás, világítás), közösségi tér, takarító szertárak és raktárok. A második emeleten a meglévő gépészeti bővítésével kellett helyet biztosítani a nagyméretű újonnan betervezett szellőző gépeknek.

A színház épületrész színpad felőli oldalán, a meglévő kontúrt megnyújtva a földszinten nagyobb raktárat alakítottunk ki. A meglévő lépcsőházak elbontásra kerültek, a tervezett új lépcsőkarok a földszintről az első emeletig vezetnek. Az első emeleten a csatlakozó terek bővültek, nagyobb méretű színház öltözőket és raktárakat alakítottunk ki.

A Sportcsarnok földszinti, lelátó alatti öltözők és vizesblokkok korszerűsítése és használhatóbbá tétele az alaprajzi elrendezés módosításával és bővítésével lett kezelve. Új falazott szerkezetű válaszfalak készültek, új padlóburkolatok és szaniterek, korszerű gépészettel. A sportpályán új sportpadló készült. A meglévő lelátó nézőtéri férőhelyei megújultak.

Az emeleten a meglévő folyosók homlokzati parapett falai és nyílászárói elbontásra kerültek, teljes belmagasságú függőleges árnyékoló lamellákkal ellátott függönyfal épült helyette. A Színház előtérben a födém áttörésével és az acél pillérek bontásával egybefüggő tér alakult ki. Az emeletre vezető meglévő lépcsőkarok megmaradtak.

A színház nézőtéri ülőhelyek újakra lettek cserélve, az eredeti elrendezés megtartásával, az első sorokban akadálymentes nézőtéri hely kialakításával. A nézőtéri padlóburkolatokat cseréltük, a meglévő falburkolatok felületkezeléssel megmaradtak. A színpadtechnikát az átalakítás is érintette, elsősorban a hang- és fénytechnikai berendezések újultak meg.

A földszinten a nézőtér melletti öltöző sáv a fórum felől elbontásra került, új akadálymentesen megközelíthető bejárat és egy kisebb oldalsó előtér alakult ki a helyén. A meglévő hőközpont megmarad. Az öltözők a túlsó oldali sávba kerültek az emeletre és a földszintre, a meglévő válaszfalak bontásával, korszerűbb és bővített elrendezésben, korszerű gépészettel ellátva.

Az emeleten a színháztér melletti sávokba kerültek a kiszolgáló funkciók, a nézőteret kiszolgáló vizesblokkok és közösségi terek. Az előtér falához csatlakozó, 2. szinti gépészeti térbe vezető kisméretű lépcsőház megmaradt.

MULTIFUNKCIONÁLIS SPORT- ÉS RENDEZVÉNYCSARNOK

Telepítés, illeszkedés, szomszédos épületek

Az új épület elhelyezését nagymértékben meghatározta a szomszédos épületek elhelyezkedése. Az épület helyén egy vasbetonszerkezetből épített színpad állt, mely teljesen elbontásra került. Az új sportcsarnok telepítésénél az előtető vonala igazodik az étterem és színház-sportcsarnok épületének homlokzatsíkjához, keretként összekapcsolva a Fórum meglévő épületegyütteseit. Az Étterem - Konyha épületéhez tereplépcsővel kapcsolódik az épület részét képező büfé egység, míg a Színház - Sportcsarnok irányába kertészeti elemekkel gazdagított részűvel kialakított tereppel történik a csatlakozás.

Funkció

Az épület rendeltetése multi sportcsarnok sportesemények és rendezvények szervezésére, valamint az ezeket és a fórum forgalmát kiszolgáló büfé.

A csarnoktér lehetőséget biztosít labdajátékokra, mint kosárlabda, röplabda, kisméretű futballpálya. A pályát kiszolgáló kapuk és eszközök mozgathatóak, hogy a funkciót mindig az adott igényhez lehessen igazítani. A terület alkalmi jelleggel teret ad megnyitóknak és rendezvényeknek is. A célra elbontható mobil színpad elhelyezésére is van lehetőség, melyek tárolását a sportpályákról nyitható ajtóval, acélszerkezetre és akusztikai panelbetétekkel leválasztott szerelt tárolóterek biztosítják.

Az új Sportcsarnok épületébe integrálva került elhelyezésre egy büfé-üzlethelyiség, ami nem csak a rendezvények idején működik, teljes nyitva tartassál a táborlakók rendelkezésére áll. Az üzlettérben gondolákra kihelyezve forgalmazható minden szükséges termék: pipere áru. édességek, papíráru stb., az üzlettérből elérhető hűtőből italok, üdítők, ásványvizek, gyümölcslevek stb., valamint jégkrémek az itt elhelyezett hűtőládából. A büfé kiszolgáló pultja mind az üzlettér felé, mind a külső vendégtér felé nyitott, kétirányban szolgál ki.

Anyaghasználat

Az épület félig a terepszint alatt helyezkedik el, a fórum területe fele nyíló homlokzatokkal. A homlokzatok a földszinten táblás fémkompozit lemezburkolattal burkolt, az emeleten antracit áttört felületek és polikarbonát falak határolják, melyet szintén fehér színű kompozit alumínium lemezzel burkolt attikatömeg zár.

Következik:

A következő részben a zánkai gyerektábor megújult szállás - és kiszolgáló épületeit, valamint a strandi területek fejlesztéseit mutatjuk be.

A megújuló zánkai Erzsébet-tábor III. – Szállás és kiszolgáló épületek, Balaton-parti épületek, kikötő, strand 

Előző cikkek:

Közép-Európa legnagyobb úttörőtábora – A Zánkai Gyermekváros múltja

A megújuló zánkai Erzsébet-tábor I. – Tervezési beszámoló

 

 

Csécsei Ákos


Szerk.: Paár Eszter Szilvia