Megférhet-e egymással a kiforrott, következetes, egyedi karaktert mutató építészet és a névtelen, de arányos szövetet képező mintaházak világa? Milyen szerepe van a mintaterveknek a kockaházak metamorfózisában? Perényi Tamás véleménycikkében saját mintaterveinek példáján keresztül keresi a választ ezekre a kérdésekre.
Egy elfeledett film
Zolnay Pál 1975-ben forgatta A ház c. filmjét, melyben a magyar falvak építészeti összképét markánsan átalakító kockaházakról beszélgetnek, vitáznak az Ybl Miklós Főiskola hallgatói és frissen végzettjei, ill. a házépítők. Vágóképként láthatjuk az új, sátortetős házakkal beépített utcákat, a régi hosszúházak bontását, és az építészek által tervezett, a kockaházak alternatívájaként kínált terveket és maketteket.
A film narrátora (valószínűleg maga a rendező) igyekszik semleges maradni, de kérdései egyértelműsítik véleményét: az új, szinte egyforma épületek megszüntetik a hagyományos, változatos utcaképet és ezáltal a település történeti karakterét. Nem búsonganak azonban a főiskolán, a tervezőasztal mellett, hanem felkeresik a leendő házépítőket és azokat, akiknél már folyik a munka, a régi házak bontása. Az építők mindegyike kockaházat kíván új otthonául, az építészek a saját szépen kidolgozott, makettekkel is támogatott alternatív, nyeregtetős terveiket mutatják, melyeket ingyen rendelkezésre bocsátanák, ha az építtetőkben lenne elég elszántság a tervek cseréjére.
A házépítők mindegyike nagyon udvarias volt: alaposan megnézték a terveket, de egyikőjük sem fogadta el azokat. Volt, aki a már megépült új kockaház-szomszédokhoz való igazodással indokolta az elutasítást, volt, aki jelezte, hogy a család mindenképpen modern épületet szeretne és ez számukra egyértelműen a kockaház. Volt, aki mosolygott és azt mondta, hogy épp most bontják a régi oldalhatáros parasztházukat és nem akarnak egy hasonlót a helyébe építeni.
Az építészek helyzete kilátástalanná vált, csalódottságukban kijelentették, hogy csak hosszú távú szemléletformálással lehet a házépítőket rávenni arra, hogy értékelni tudják a történeti formákat és hasonló véleményük legyen az építészeti szépségről, mint a tervezőknek.
Zumthor
Peter Zumthor sokat idézett, „A szépség kemény magva" című, ma már 30 éves esszéje nem véletlenül vált az építészeti diskurzusok egyik tartósan levert cölöpévé. Az írás távolságot tart a különbözőképpen értelmezhető építészetelméleti vitáktól és az építés szubsztanciáját keresi:
„… ne akarjunk épületekkel érzelmeket kelteni, de engedjünk hozzájuk érzelmeket. Maradjunk sziklaszilárdan a tárgynál, a megalkotandó dolgok lényegénél, és bízzunk benne, hogy majd kibontakozik épületünk saját ereje, hogy nincs szüksége művészies körítésre, elég, ha szabatosan, jól kigondoljuk helyének és rendeltetésének megfelelően."
„…nemrégen kifejlesztettük egy hegyvidéki gyógyfürdő tervét, anélkül, hogy először egy olyan szellemképet fogalmaztunk meg volna magunkban, melyet aztán később hozzáidomítottunk volna az építési feladathoz, hanem ehelyett megpróbáltunk válaszolni olyan alapvető kérdésekre, melyek a helyre, az építési feladatra és az építőanyagokra vonatkoztak…" (M. Gyöngy Katalin fordítása)
A Zumthor által felkínált út lehetőség: ne szemléletformálással, ráhatással, kényszerítéssel próbáljuk akaratunkat az építtetőkre átplántálni. A stilisztikailag előregyártott formák rendezgetése helyett a szerző olyan építészetet kíván létrehozni, mely a dolgokból indul ki és oda is tér vissza, azaz tervezési metódusa nem egy elvont világban, hanem a kézzelfogható tárgyakban gyökerezik.
Mintatervek
Az előre elkészített, adaptálható tervek ellentmondanak a zumthor-i alapelvnek, miszerint az építészeti valóság kulcsa a hely és a cél pontos értelmezése. A mintatervek csak a célt ismerik, de a helyet nem: némi változtatással bárhová lerakhatók. A helyhez való illesztés az adaptáló építész feladata, persze csak akkor, ha talál olyan ajánlott tervet, ami az adott telekre megfelelő lehet.
Nem akarom az ellentmondást feloldani, de a Zumthor által megfogalmazott vezérfonal csak az egyedileg tervezett házak töredékénél tud érvényesülni; lehetetlen elvárás, hogy mindegyik egyedi családi ház magas színvonalú legyen, sőt az elmúlt évszázad gyakorlata azt mutatta, hogy ezen házak zöme jobban rombolta a települések folyamatosan változó, mégis egységes arculatát, mint a különböző korokban megjelenő típus- és mintaházak együttese. Jól megférhet egymással a zumthor-i vagy akár más elveket valló, kiforrott, következetes, egyedi karaktert mutató építészet és a névtelen, de arányos szövetet képező mintaházak világa. Persze rendkívül fontos, hogy az ajánlott tervek minősége – a hely ismeretének hiányában is – magas színvonalú legyen, ennek záloga a tervező építész személye.
Szintén a mintatervek története mutatja, hogy a különböző korok neves építészei, akik egyedi alkotásokkal vívták ki az elismerést, elhivatottságot éreztek ajánlott tervek készítésére is: elég csak Kotsis Iván vagy Weichinger Károly két világháború közötti mintaházterv-katalógusaira utalni. (Csak zárójelben: az említett építészek egyedi házai és a típusként ajánlott terveik szinte alig különböznek egymástól. Nem érezték fontosnak, hogy az egyedi megbízásra készült terv különleges, a környezetéből kirívó, vagy azt meghatározó legyen.)
A praxis
A több százezer magyarországi kockaház többsége funkcionálisan, szerkezeti elemeit illetően és energetikailag is avult állagú. Felújításuk, átalakításuk gazdaságilag megkérdőjelezhető, még sincs más út: a bontás és új ház építése a legtöbb bent lakó család számára még a kedvező hitelfeltételekkel is elképzelhetetlen.
Adott tehát egy cél (a kockaházak tovább élésének biztosítása a megváltozott igényszint és a feltételezett anyagi erőforrás figyelembevételével) és a munka tárgya (maga a kockaház).
A mintatervek legújabb generációjának megteremtéséhez a kormány két éve tervpályázatot írt ki, az egyik altéma a kockaházak átalakítása, bővítési lehetőségeinek bemutatása volt. A pályázat – és ezzel együtt a mintatervek léte – komoly vitát generált, számunkra a részvételt a fentebb leírtak alapozták meg (a többes szám Perényi Flórát és Andrei Durloi-t, ill. Winkler Márkot jelenti, a kiviteli terv fázisban pedig Siavash Dadpour-t; a látványterveket a Lechner Tudásközpont készíttette).
A kockaházak politikai-társadalmi szerepéről, szociológiai megközelítéséről, építészeti megjelenéséről számtalan tanulmány, disszertáció, film, képsorozat jelent meg, mi elsősorban a bent lakó építők igényeit tekintettük kiindulópontnak. 4 féle terv készült a különböző mértékű funkcionális igényektől függően, de mindegyikben igyekeztünk a lehető legkisebb beavatkozást végezni a meglévő épületen. Úgy véltük, hogy a ház minél több elemét érinti a változtatás, annál kisebb az esélye, hogy a beruházás gazdaságosan befejezhető legyen. Azt is reális igényként láttuk, hogy a bent lakók az átalakítás során nem tudnak kiköltözni a házból. Célként fogalmaztuk meg, hogy az épület tömege az utcafronton a lehető legkisebb változtatást szenvedje el, így az utcakép nem fog kaotikussá válni.
1. javaslat: a kockaház tömege, befoglaló mérete nem változik, csak a belső tér. Olyan családot képzeltünk el, ahol nem a bővítés a cél, hanem cellás belső kialakítás helyett egy levegősebb téri helyzet megteremtése. Opcióként egy kerti pergolás pavilon is építhető.
2. javaslat: bővítés csak a földszinten, egy nappali térrel. A kockaházak legfőbb hiányossága, hogy hiányzik egy egyben is kezelhető nappali-étkező-konyha tér. A meglévő szobák kiválóan alkalmasak hálónak és a kisebb terek is be tudják tölteni funkciójukat a felújítás után is.
3. javaslat: hasonló a 2. változathoz. Itt a földszinten egy plusz tároló (kamra) kapott helyet, de bemutattuk a tetőtér beépítésének lehetőségét is. Ez már nagyobb beavatkozás, a tető módosítását igényli, így lehetőség van a sátortető helyett oromfalas kialakításra.
(A beregi árvíz után a vályogházak összeomlottak, a sátortetős kockaházak megmenekültek. A vályogházak helyett hagyományos oromfalas házak épültek és a kockaházak lakói azt kérdezték, van-e lehetőség, hogy az ő házaiknál is megváltozzon a tetőforma.)
4. javaslat: marad az eredeti kontúr, minimális hozzáépítéssel, de a tetőtér beépítésével.
A kockaházak átalakulása – ha nem is olyan gyorsan, mint az építésük – folyamatos ütemben halad és újból radikálisan meg fog változni az utcakép. A kockaházakat lehet szeretni vagy viszolyogni tőlük, de alacsony magasságukkal, az időközben megnőtt fák közé bebújt tömegükkel egy másfajta, de mégis egységes képet mutattak. Félő, hogy az átépítések ezt az egységet is megszüntetik, de nem teremtenek új harmóniát.
Láthatunk szép példákat egyedi átépítésekre, melyek magas szintű építészeti megoldásokat mutatnak, de a mintaterveknek fontos szerepük lehet abban, hogy a kockaházak metamorfózisa után is a beépítés szövete arányos, az utca felé mutatott arca elfogadható legyen. Hasonlóképpen fontos lenne, hogy az építészek ugyanazzal a figyelemmel és energiával forduljanak a jellemzően az (alsó) középosztály által lakott kockaházak átalakításához, mint az egyedi tervekhez.
Perényi Tamás
Szerk.: Hulesch Máté, Winkler Márk
