A kaszárnyától az otthontéren át a kertig
Nagykanizsán a Piarista Oktatási Központ fejlesztése új tornateremmel, étkezővel, aulával és a meglévő terek újraértelmezésével közösségi tervezésben készül a dmb műterem irányítása mellett.
A piaristák 300 éve működtetnek iskolákat Magyarországon. Az elmúlt évtizedben a renden belül a pedagógiai innováció eredményeit a Piarista tér 2.0. címmel összegezték, ami egyben szellemi keretet teremt az iskolák építészeti (át)alakítására is. Az országban 8 különböző helyszínen történő fejlesztések során Golda János rendi főépítész vezetésével újfajta térbeli tervezési módszerrel kísérleteznek az építészek. Az a szándék, hogy a helyi közösségek és hálózatok megszólításával aktív gondolkodásra késztessenek minden érintettet: szerzetest, tanulót, tanárt, szülőt, öregdiákot, szomszédot, érdeklődőt. A komplex szemléletű iskolafejlesztéssel a folyamatos szellemi fejlődés és az elfogadás otthonos új térformáit keresik a piaristák mindenfajta testi, mentális, szociális vagy érzelmi szegénység legyőzésére. Nagykanizsán a meglévő iskola komplex átértelmezése és átformálása alapos előkészítés és közösségi tervezés eredményeképpen indulhat meg. A terveket a dmb műterem készítette, az elképzelést Török Dávid mutatja be.
„A ”kegyes atyák” nagykanizsai története sajátosan összefonódott a város laktanyáinak történetével. A piarista szerzetesek 1765-ös letelepedése óta a jelenlegi Sugár úti intézmény - az egykori Frigyes laktanya - a harmadik kaszárnya, amit iskolává, szerzetesi otthonná alakítottak a piarista atyák. Az 1923 októberi beköltözés óta a tervezés alatt álló fejlesztések a legnagyobb egybefüggő átalakítást jelentik a campus életében. Korábban felújításra került a leánykollégium, a rendház és az általános iskola, valamint 2016-ban új óvodaszárnnyal bővült az együttes, azonban az intézmény egészét érintő oktatási és infrastrukturális fejlesztésekre korábban nem nyílt lehetőség. Éppen ezért a 2018-2020 között tervezett fejlesztések a megújulás lehetősége mellett komoly felelősséget is jelentenek a projektben résztvevők számára.
A már említett katonai örökség - mely erősen meghatározza a terület építészeti arculatát - és a jövőbe tekintő fejlesztési tervek egészen különösen inspirálják egymást. Ahogyan az oktatás fejlesztése során elkerülhetetlen szembenézni a 400 éves piarista hagyománnyal, éppúgy az infrastrukturális fejlesztések sem képzelhetők el az épített örökséggel történő számadás nélkül. A jövő lehetőségeit fürkésző tervek mellett a visszatekintés, számvetés kulcsfontosságú a kanizsai fejlesztések esetében. Jan Assmann megfogalmazásában ”az emlékezés nem egyszerűen a múltat rekonstruálja, hanem a jelen és a jövő tapasztalását is szervezi”. (1) A kanizsai tervezési folyamat során a jövő lehetőségeinek keresésével egyidőben folyik a múlt újraértelmezése.
Egy folyamat részei vagyunk. Mi, építészek, a kanizsai iskola tanárai és diákjai, a piarista tartomány vezetősége. A piarista rend nem egyszerűen egy iskola bővítésével bízott meg minket. Felismerve az épített örökség fejlesztésében rejlő lehetőségeket, a tervezési folyamattal egyidőben az iskola pedagógiai programjának megújítását is célként állította. A tanári karral és a szerzetes atyákkal közösen kezdtük formálni mind az oktatásról alkotott elképzeléseinket, mind a bővítéssel érintett épületeket. Alejandro Aravena munkái kapcsán a ”közösségi tervezés”, a jövőbeli felhasználók bevonásával történő koncepcióalkotás fontosságát hangsúlyozza. Véleménye szerint a közösséggel folytatott párbeszéd során ”sohasem a megoldás, csupán a megfelelő kérdés megtalálása a cél”. (2) Valóban. A közös munka eredményét sohasem az egyedi megoldásokban részletekben kell keresni. Legfontosabb feladata az építésre kijelölt terület, valamint a meglévő, védett épületek bővítésével kapcsolatos helyes kérdés megfogalmazása volt.
Az elmúlt egy év története a vágyak, az épített örökség és a jelen lehetőségei közötti egyensúly megtalálásával telt. A kortárs iskolaépítési trendek áramló tereinek ideálját kellett összeegyeztetni a gimnázium poroszos, folyosós-cellás főépületének adottságaival. A kezdeti - mindent átformáló - bővítési hangok szép lassan elhalkultak, a hangsúly a meglévő közlekedők, tantermek megfelelő belső elrendezésének, hangulatának, anyaghasználatának megtalálása irányába tevődött át. Ami messziről nézve veszteségnek tűnik, az közelebbről valójában erény, mert így az épített örökség értékei, a világos, tágas közösségi terek, tiszta átlátható közlekedési rendszer továbbélnek a jövő nemzedéke számára is, míg a belső áthangolódás lehetőséget teremt a jelen vágyainak, a tanterem mint otthontér, ha tetszik, második nappali gondolatának befogadására.
Az újonnan épülő tornaterem és étterem esetében a tendencia igen hasonló: egy új közösségi centrumot magába foglaló központi épülettömeg víziója helyett a hangsúly a kaszárnyaegyüttes pavilonos elrendezéséből adódó legnagyobb érték, az együttest átszövő zöldfelületek, udvarterek újrafelfedezése irányába tolódott el. Az enyhén lejtős terep támfalai közé ékelődő félig földbe süllyesztett tömegek kezdeti koncepcióját felváltotta a meglévő fák, a növényzet iránti aggodalom. A közel egy éves egyeztetési időszak végére már nem egy központi épület helyét kerestük, hanem olyan kisebb léptékű pavilonszerű épülettömegek elhelyezését, amelyek képesek a történeti épülettömegek között kicsit megbújva, a központi kert jelenlétét erősíteni, használati értékét növelni, a meglévő növényzetet megőrizni.
Központi épület helyett udvart terveztünk. Ha tetszik ”piarista tér” helyett ”piarista kertet”. A megfogalmazás persze túlzó, hiszen elsődleges feladatunk mégiscsak az új épületrészek elhelyezése volt, de az idea szem előtt tartása minden helyzetben igen fontos támpontot jelent. Hiszen mi lehetne a mai világban otthonosabb a helyét kereső ember, diák számára, mint egy kert, ahol a tanulás nem kötelesség, hanem az élet természetes része? A kert mindig a béke és a csönd szigete. (3) Míg az építmények az emberi kreativitás, alkotás tanúi, addig a kert sohasem pusztán emberi kéz alkotása. Nemcsak a kereszténységben, keleti civilációkban is ”szakrális tér, az Úr létezésének helye és egyben bizonyítéka is.” (4) Az egész tervezési folyamat szempontjából döntő jelentőségű, hogy saját erőfeszítéseink mellett tudjunk teret engedni a gondviselés teremtő erejének.
A tervezés jelenlegi fázisában az új épületrészek telepítése során az udvarral való kapcsolat, a központi kert határainak biztosítása a legfontosabb építészeti feladat. Komoly kihívás ez, hiszen a meglévő épületek léptékéhez képest az új épületrészek jelentős mérettel bírnak: a tornaterem az intézmény legnagyobb fűtött gyülekezési helye lesz, az étterem - a mindennapos étkeztetés mellett - szintén nagylétszámú közösségi életnek kell, hogy helyet biztosítson. Míg a két új közösségi funkció déli irányból keretezi az enyhén süllyesztett központi udvart, addig a gimnázium épület új pinceszinti aulája keleti irányból zárja le azt. Így a legjelentősebb közösségi funkciókat: a torna- és rendezvénytermet, az étkezőt, és a gimnázium új auláját a központi kert gyűjti maga köré.
Bár az oktatás irányából közelítve jelentéktelen részletnek látszik, a zöldbe ágyazott iskola gondolata miatt nagy jelentősége van a tornaterem és az étkező funkciókat összefogó terepszint alatti mélygarázsnak. Ez a pinceszinti parkoló teremti meg ugyanis annak lehetőségét, hogy a campus területén a gépjármű forgalom teljesen megszüntethető legyen. Az udvar burjánzó növényzetét ma aszfaltozott utak szabdalják, a kert képét parkoló autók látványa csúfítja. A mélygarázs visszaadja azokat a területeket a természetnek, amelyek ma kopott aszfaltburkolatukkal a gépjárművek mozgását biztosítják.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy volt idő, fogékonyság a tervek közös alakítására, együttgondolkozásra, mind a rendi vezetéssel, mind a helyi oktatókkal és diákokkal. A közösségi tervezés alkalmai lehetőséget teremtettek egymás gondolatainak megismerésére, a koncepció kiérlelésére. Reméljük, hogy a kialakult tervek örömet jelentenek majd minden felhasználó számára!
Török Dávid DLA
(1) vö.: Jan Assmann: A kulturális emlékezet, users.atw.hu/elteszociologia/uploaded/files/90.d
(3) vö.: Rob Aben, Saskia de Wit: The Enclosed Garden, Publisher, 1999., ISBN90-6450-349-4, 10.o.
(4) Géczi János: A tudás forrása: A kert, Magyar pedagógia 99.évf.3.szám (1999) 233.o.
Szerk: Somogyi Krisztina
