Helyek/Infrastruktúra

A HungaroControl Zrt. új Légiforgalmi Irányító Központja

2013.03.22. 13:31

2013. február 27-én avatták fel Európa egyik legkorszerűbb légiforgalmi irányítóközpontját, a HungaroControl Zrt. ANS III. épületét, amely Kalmár László, Zsuffa Zsolt és munkatársainak tervei alapján valósult meg. A 2007-ben tartott pályázaton I. díjat nyert koncepció igazodik a Nagy Tamás tervezte ANS II. elrendezéséhez, megjelenését pedig egy különleges kerámia árnyékolórendszer határozza meg.

Az épület telepítésekor a Nagy Tamás tervezte ANS II. épületének szerkesztését vettük alapul. Házunk a 2004-ben átadott, mintaértékű irodaház tömbös-udvaros elrendezésének folytatását és egyúttal befejezését is megkísérli. Az ANS II. épület térbeli rendszerét is folytató nyugati épületszárnyban főleg irodákat alakítottunk ki. Az épület fő funkcióját kiszolgáló kétszintes irányító központ nagyméretű terét és a közvetlen kapcsolatot igénylő technikai kiszolgáló helyiségeket a meglévő épülettől távolabb eső szárnyba, az épület központjába helyeztük. Az épület teljes felső szintje biztosítja a HungaroControl Zrt. igazgatósága számára az irodákat és tárgyalókat. A harmadik emeleti tetőkert tagolja az épülettömeget, és nemcsak barátságos látványt, hanem kellemes mikroklímát is biztosít a dolgozóknak.

Az ANS II. igényes építészeti megjelenése erős hatással volt a tervezett épületre is. A környezet nem igényelt új építészeti karaktert, inkább a meglévő erősítésére lehetett szükség. Az új épület harmonikus viszonyra törekszik, nem ellenpontoz, ugyanakkor a reprezentáció elvárásait is megpróbálja teljesíteni. A homlokzat kialakítása karakterében hasonló, részleteiben viszont határozottan eltérő az ANS II-től, többek közt a funkcionális különbözőség miatt. Egyrészről szerettünk volna valamiféle innovációt behozni az épület megjelenésébe, amely a funkcióból adódó technológiai frissességet közvetítheti, másrészt viszont komolyan igyekeztünk kötődni a szomszéd épület karakteréhez. Az innováció ellenére mindenképp el akartuk kerülni a hűvös high-tech jelleget, inkább szépen öregedő házat igyekeztünk tervezni. A homlokzatokon vízszintesen végigfutó egyedi, kerámia, árnyékoló lamellasor anyagában egyértelmű utalás a szomszédos téglahomlokzatra, színvilága is megegyezik a bővítendő épületével, áttörtsége pedig szándékunk szerint, emlékeztethet az ottani „üvegtollak" könnyedségére és rétegzettségére is.

A kerámia árnyékolórendszer megvalósítására a német NBK Ceramic tűnt megfelelő partnernek, mert ők a többi európai gyártó 30 cm-es elemhosszával szemben eleve 120 cm hosszban tudtak üreges kerámia elemeket gyártani, és később további fejlesztésre lehetett őket sarkallni. A tervezés két éve alatt az elemméretet sikerült 180 cm-es hosszig fejleszteni, a háttér tartószerkezet ritkításával pedig biztosíthatóvá vált a megjelenésben elvárt légies könnyedség. Az ehhez kifejlesztett egyedi rögzítőrendszer gyártmányterveit már közösen a kivitelezővel, az építkezés során véglegesítettük. A tervezés tehát nem fejeződött be a rajzasztal mellett, a részletek még alakulhatnak a kivitelezés közben is, sőt sok esetben ott dőlnek el a helyszínen. A kommunikáció és együttműködés tehát kiemelt jelentőségű eleme a folyamatnak, az épülethez, és az épüléshez vezető útnak.

Zsuffa és Kalmár Építész Műterem