Közélet, hírek

A főváros csak kevesebb fa kivágásával támogatná a Gellért-hegyi Sikló építését

2021.08.12. 16:30

Az irtásról szóló hírek már júliusban napvilágot láttak, a főváros azonban most bejelentette: csak minimális fakivágással támogatná a projektet. Ugyan a fejlesztői kommunikáció a lehető legkörnyezetbarátabb módról számolt be a régóta napirenden futó elképzelésekről, ennek ellenére a Citadellát és a Rácz-fürdőt összekötő beruházásnál elkerülhetetlen lesz egyes fák eltávolítása.

A fejlesztő vállalat az építéssel kapcsolatos hatástanulmányban 94 fa kivágására rendelkezik érvényes engedéllyel, 35 fát ezekből az egészségi állapota miatt is ki kell vágni – számolt róla be többek között a Újbuda Hírek. A hatástanulmány kitér arra, hogy a tervezési helyszín tájkép- és természetvédelmi területen található. Körülbelül egy 20 méter széles sávon tüntetnék el a növényzetet, ám a Gellérthegyi Sikló Kft. pótolná a kivágott egyedeket, az előnevelt új fák helyét pedig az illetékes hatóságok és a terület kezelői jelölhetik ki a jövőben. 

A projekt a turistabusz-forgalom kiváltására jönne létre. Átlagosan naponta kb. 350-400 jármű váltakozását szüntetné meg, mely jelentős környezeti terhelés alól szabadítaná fel az egész városrészt, mindemellett a Citadella buszparkolójának felszámolásával új zöldterület is kialakulna.

A terveket a KÖZTI Zrt-től Pottyondy Péter, Tóth Balázs és Miklós Zsófia jegyzik. Az új állomás óránként 1000 fő feljutását biztosíthatja majd a Tabánból a Gellért-hegyre és létrejön egy új fogadóépület is, melyben kávézó és jegypénztár működne majd, de a sajtóban megjelent terveken egy íves panoráma kilátó is látható. A koncepciót részletesen az Építészfórumon is szeretnénk bemutatni a közeljövőben. 

A tervek ellen petíciót is indítottak, a Fővárosi Közgyűlés pedig még nem hozott döntést az ügyben, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azonban leszögezte, hogy bár a kormány kiemelt beruházássá emelte a projektet, egy fejlesztő sem Újbudához, sem Budapest más részeihez nem nyúlhat úgy hozzá, hogy azt a fővárosi önkormányzat nem hagyta előzetesen jóvá. Kijelentette, hogy a projekt támogatására akkor kerülhet sor, ha az közberuházásként valósul meg, kevesebb fa kivágásával jár, és teljes egészében kitiltják a turistabuszokat a Citadella környékéről.

A fejlesztő közleményét a tervezett beruházásról az alábbi linken érhetik el. 


Forrás: MTI/ujbudahirek.hu