Épülettervek/Középület

A Barabás-villa felújítása és bővítése

2001.05.04. 13:06

A kulturális és művészettörténeti jelentőségű beruházás, amely a millenniumi program része - várhatóan négyszázmillió forintjába kerül az Önkormányzatnak. Tervező: Basa Péter

A XII. kerületi Önkormányzat 2000-ben döntött véglegesen a villa felújítása mellett. A tervezésre kiírt pályázatot Basa Péter építész nyerte.

A rekonstrukció a melléképületek egy részének ill. a főépület toldásainak bontásával kezdődik. A bontási munkákat a pályázatnyertes MASZER Rt. végzi.

A harmadik, a kivitelezési pályázat kiírására az építési engedély beszerzése után kerülhet sor.

A kulturális és művészettörténeti jelentőségű beruházás, amely a millenniumi program része - várhatóan négyszázmillió forintjába kerül az Önkormányzatnak.

Barabás Miklós, a XIX. század kiemelkedő festőművésze 1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. sz. alatti szőlőskertet, melyen már akkor is állt egy présház és egy pince. A festő 1840-ben saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát. 30 évig lakott a négyoszlopos, portikuszos 1+3+1 tengelyes épületben, melyet időközben bővített egy újabb helyiséggel. 1870-ben eladta a házat, mely ezt követően többször cserélt tulajdonost. Az épületegyüttes az új tulajdonosok igényének és ízlésének megfelelően változott. Az eredeti villaépület a toldozgatások eredményeként felismerhetetlenné vált. A folyamatosan romló állapotú épületben 1990-ben, a kiürítést megelőzően hat család lakott.

Jelenleg több helyen a gerendadúcolás tartja az épület. A Városmajor utcai kerítésoszlopokat vasalat védi az összeomlástól.

A kovácsoltvas kapu mögötti előkertben valaha kovácsoltvas szökőkút állott, melyet az 50-es években elvittek.

A villa felújítási tervének készítésekor nagy segítséget jelentett az a Barabás-akvarell, melyen a művész saját villáját és annak kertjét örökítette meg. Az épület ábrázolását olyan pontosnak találta a tervező, hogy a többi azóta már megváltozott részlet ábrázolását is hitelesnek fogadta el.

Az alapkoncepció az volt, hogy az eredeti épületrészek – a villa és a vincellérház- maradjon meg, minden egyéb későbbi bővítmény elbontandó. Az újra előtérbe kerülő klasszicista villaépület igényes kertészeti foglalatba kerülne, s az új építmények is a lehető legszerényebben visszahúzódva, inkább csak kertészeti elemek részének tűnnének. A terepviszonyoknak és az új funkciók jellegének köszönhetően ezek jelentős részét a tervező a föld alatt helyezte el. Mindezek eredményeképpen az új épületekből csupán két beüvegezett pergola érzékelhető.

A klasszicista villaépületben időszaki kiállítások rendezhetők, pincéjében étterem működne.

A vincellérházba ill. az annak folytatásaként épülő nyeregtetős épületrészbe borászati ill. helytörténeti gyűjtemény kerülne.

A Városmajor utca 42.sz. felöli oldalra kerülne a kerti lugas-szerű kávézó. A tűzfalat egy arra szerelt és növénnyel befuttatott farács takarná.

A tervek szerint a villaépület mögötti teraszról egy előcsarnokon keresztül juthatunk majd a 70 fős rendezvényterembe, melyből kívülről csak az üvegcsarnok üvegteste látszódna, maga a terem a terep emelkedéséből fakadóan földtakarás alá kerülne.

A terv a kert megjelenésére is nagy gondot fordít. A rendezvényterem fölött kialakítandó tetőkertbe kerülne Barabás Miklós mellszobra.

A 3594 m2-es ingatlan Városmajor utcai kerítésének falazott részei nagyon rossz állapotban vannak, de a kovácsoltvas kapu még megmenthető.

A tervek szerint az előkertben az eredeti kovácsoltvas szökőkút mása fogadná az érkezőt.

A felújított Barabás-villa várhatóan 2002 második felétől várja majd a látogatókat.