Emberek/Interjú

10+1 – Vincze László DLA

2021.10.08. 19:18

"Irigylem másoktól azt a tudást, érzéket, amivel idejében fel tudják ismerni a helyes stratégiát, meddig van értelme alkut kötni." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Vincze Lászlóval, a Vincze & László Építésziroda vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Vincze László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén diplomázott. Szakmai tapasztalatára többek között Janáky István műtermében (IPARTERV), az OTTHONTERV-ben és a MAKONA Kisszövetkezetben tett szert. 1990-ben megalapította többedmagával az AXIS, 2000-ben pedig a Vincze és László építészirodát. Oktatói pályafutását külsős munkatársként kezdte, majd 2002-ben főállású státuszt kapott a BME Lakóépülettervezési Tanszékén adjunktusi beosztással. Vezető oktatói, docensi kinevezését 2006-ban szerezte meg. Tervezőként olyan munkákat jegyez, mint a szerencsi Jézus Szíve Római Katolikus Templom, a Mozsár Péterrel tervezett Villa Azúr Apartmanház Siófokon, a budapesti DC Offices irodaház, a Káli-medencében megépület Majorsági Központ, valamint számos családi és társasház szerte Magyarországon. Az Ybl Miklós díjas építész emellett grafikával, fotográfiával, fénykalligráfiával és oktatófilmek készítésével is foglalkozik.  

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Kultúra. Etika. Holnap. 

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Agrippa-féle Pantheon Rómában. Majd 10 éve a képernyővédőm a kupoláról készített fotóm. Üres tér, az ég felé nyitva, káprázatos fény, levegő, márvány és beton. Nem lehet meghaladni. A szakrális építészetben az égi és a földi összekötése tematizálja a formát, sűríti és irányítja az opeionon felfelé megnyíló teret. Évekkel ezelőtt Nagy Toncsitól kaptam a Pantheon márványpadlójáról a bejárati kapuzat ellenfényében készített fotót. A kő hullámosra kopott, de volt egy mélyebb sáv ott, ahol ki-bejárt a nép, a megcsúszott fényben anyagtalanná vált a tér, odafent és lent megnyíltak a csatornák. 


 
Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

A régi értelmezi az újat és fordítva. A jó építészet képes pontosan képet rajzolni az adott kor tudásáról, újító, merész, kísérletező, provokatív és felelős, mint ahogyan a művészet maga is. Ha nem ezt teszi akkor gyenge, olcsó, anonim vagy éppen archaizál, hamisít, újra feltalálja a Horthy barokkot és ideje sincs kételkedni. 

A 60-70-80-as évek építészetét nem lerohasztani, hanem rendbe kellene tenni, a jobbakat kiemelten védeni. Kerényi József egyedülálló kecskeméti könyvtárépületét első lendülettel bontásra ítélte a Zeneakadémia, mint tulajdonos. A védők és a tulajdonos vitájából alku született, lebontják, de a homlokzatot visszaépítik. Keserű alku. A Kossuth téri rapid módon eltakarított MTESZ-székház értékét, jelentőségét a tulajdonos időben definiálta: ronda. Ezzel Pintér Béla munkásságát, a 70-es évek építészetét is értelmezni gondolta, holott ahhoz éppen nem ért, nem érti. Sokan példálóznak a Budai Vár rekonstrukciója kapcsán új, német és európai archaizáló esetekkel, így a II. háborúban földig bombázott Drezdával is. A fal bontása, az egyesítés a szabadság szimbolikus emlékműveként Frauenkirche újjáépítésében testesült meg. Éveken keresztül gyűlt a pénz támogatók, civilek, mozgalmak és intézmények adományai által. Az újjáépítés egy erős társadalmi konszenzusra, akaratra alapozódott, nem megosztó, hanem egyesítő volt, rendkívüli, lenyűgöző történetté gazdagodva. A Frauenkirche mellett, körül az elpusztult barokk polgárváros archaizáló újjáépítése ellenben nagyon is megosztó, ellentmondásos. A Nemzeti Hauszmann Program propagandája az európai példákra hivatkozva nem csupán tényeket közöl, hanem tényeket hallgat el. Az építési ügyek titkosítása végképp az értékteremtés, a megértés káoszához, az egyre elmélyülő bizalomtvesztéshez vezet. Nemzeti megbékélés titkosítva.


 
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Sokra vagyok büszke, hasonlóan sokra emlékszem vissza szorongással. A szerény értékekkel bíró munkák mindegyike a mecénás és az építész gyenge összhangjából fakad. Rossz házasság. Irigylem másoktól azt a tudást, érzéket, amivel idejében fel tudják ismerni a helyes stratégiát, meddig van értelme alkut kötni.   
 
Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Minden olyan alkalom, amikor a sablonoktól el tudok térni, kreatív tudok lenni sikernek élem meg. Ha ez másokkal megosztható, megvalósul egy szellemi kooperáció, akkor végképp boldog vagyok. Egyébként egy siklásból szépen előkészített és lendületben tartott jibe nagyobb siker, mint a munka dicsősége. Azt is sikernek élem meg, ha egy zavaros, zűrös, kiemelt beruházó meghívóját vissza tudom adni. 

 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Az értékvédelem, műemlékvédelem intézményeinek felszámolásával a politikai akarat helyettesíti az örökségvédelmet, a szakmai érveket épp úgy, mint a közoktatásban és az egyetemek alapítványosításában, a közvagyon felosztásában. Makovecz Imrét sokat idézik megbölcsült követői, aki a ház és közösségépítés társadalmi és kulturális folyamatát az építészet drámájának nevezte. Egy ellenségképekre épülő és megosztott társadalomban nincs egészséges építészeti kultúra, ízlés. Ott vagyunk, ahol 40 éve kezdtük. Drámai a helyzet ma igazán az, még akkor is, ha épülünk, szépülünk várat és nemzeti lovardát építünk. Kinek a dicsőségére? 
 
Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

A bontás előtt, majd a bontás alatt a Szentháromság téri Jánossy-Laczkovics volt diplomata házban bruttó 15 000 Ft-os belépővel ismeretterjesztő építészeti sétát szervezni a BÉK, az MMA, a MÉSZ, a MÉK elnökségének, továbbá minden érdeklődőnek 3 kreditpontért. Számozott nemzeti védősisakot a Várkapitányság biztosít.


 
Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Olvassák el, tekintsék meg, és hallgassák végig az alábbi szubjektív válogatást!

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Könyv: Rajk László – A tér tágassága
Film: Thomas Vinterberg – A vadászat
Zene: Asaf Avidan – In a Box II – Different Pulses


 
Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

A szlovén OFIS alapítóival, Rok Oman és Špela Videčnik építészekkel. Munkásságukkal az európai kultúrába mélyen beágyazva sikerült arcot adni a szlovén kortárs építészetnek. Rendkívüli, amit a hagyományokra építve a modern építészetben elértek, könnyed eleganciával építve szociális lakást, és reprezentatív tereket.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Holényi Gézával.

Szerk.: Sütöri Laura