Emberek/Interjú

10+1 – Vesztergom Ádám

2022.07.08. 18:36

"A jó kommunikácó és a bizalom a legfontosabb." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Vesztergom Ádámmal, az Arch-Studio vezetőjével és tervezőjével készítettünk interjút. 

Vesztergom Ádám a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán végzett 2005-ben. Több neves építésszel és építész irodával dolgozott együtt, és indult tervpályázatokon. A Junior Príma díj elnyerése és egy egyéves svájci kitérő után, 2012-ben vette át az Arch-Studio építész iroda vezetését. Munkáik mind léptékében, mind funkcióban rendkívül széles skálán mozognak. Családi házak, kisebb középületek tervezése mellett továbbra is sok pályázaton indult: a Kossuth téri irodaház 1. díja további meghívásos pályázatokat hozott magával, melyek egyike volt az épp átadás előtt álló Balatonakarattyai Oktatási és Konferenciaközpont. Az iroda több belsőépítészeti díjat is nyert (Év irodája díj az ACG és az IncepTech irodájával). Legnagyobb léptékű munkája a jelenleg kivitelezés alatt álló egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciója a Budai Várban, melyet volt tanárával és mesterével, Makrai Sándorral tervezett.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Arányérzék, kreativitás, következetesség.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

2006-ban, nem sokkal a diplomázásom után túrát szerveztem a barátaimmal Svájcba, hogy élőben láthassam Zumthor ikonikus termálfürdőjét Valsban. Úgy éreztem, ez az épület megtestesíti mindazt, amit az egyetemen az építészetről, építészeti eszközökről, anyaghasználatról, környezethez, funkcióhoz való viszonyulásról tanultunk, és azt a tervezői hozzáállást, amit azóta is magaménak érzek.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Az építésznek mindig nagy segítség, ha van mihez viszonyulni. Ugyanakkor meg is kell fogalmaznunk, hogy azzal mi a célunk. Fel kell ismerni a múlt értékekeit (ami általában szubjektív), és ennek megfelelően megtartani, kiemelni, vagy ellenpontozni, de legalábbis valahogy reagálni rá. Legyen ez akár egy rendkívül alázatos, vagy egy markánsabb reakció. Az is egy felismerés, ha valahol nem találunk értéket, de tanulsága annak is van. A lényeg, hogy a tervezés után ne csak egy, hanem minél több szempontból jó épület valósuljon meg, akár új építésről, felújításról, rekonstrukcióról, vagy bővítésről van szó. Hiszen építészként ez a feladatunk, ezért küzdünk.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Mindig ami épp elkészült, vagy amin dolgozom. A Balatonakarattyai Oktatási és Konferenciaközpontot hamarosan átadják, itt a változatos funkciók (közösségi terek, oktatási pavilonok, hotel, étterem) és a különleges adottságú helyszín volt inspiráló. A Pénzügyminisztérium épülete még épül a Budai Várban, de már lehet érzékelni az új, kortárs épületrészek viszonyát a műemléki szárnyakhoz. Különleges lehetőség volt, hogy a rekonstrukciós épületrészeknél a Fellner-féle „rendezői változat" valósulhasson meg. Bízom benne, hogy ha elkészül ez az építész szakmát is megosztó projekt, a döntéseink minket fognak igazolni.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Számomra a siker azt a felemelő érzést jelenti, mikor a megálmodott terek megépülnek, és bennük sétálva átélhetem, hogy az épület még izgalmasabb, még jobb lett, mint amire számítottam. Az már csak hab a tortán, mikor ezt a megbízó is visszaigazolja. Általában úgy, hogy most már tényleg érti (és nem csak elhiszi) mindazt, amiről a tervezés során beszéltem.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

A legfrissebb projekt, amin dolgozunk, egy alacsony intenzív, szövetes beépítés Budapest 12. kerületének zöldövezeti részén, ami teljesen más szempontok szerint illeszkedik a környezetéhez, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná. Ha sikerül végig vinni, egyedülálló lesz, de remélhetőleg mintául szolgálhat majd más beruházásoknak is, mivel egy társasházas sűrű beépítést emel fel egy családi házas minőségi szintre ugyanannyi beépített alapterülettel, maximális privát szféra biztosításával és rengeteg zölddel.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Az elmúlt 1-2 év nagy volumenű projektjeinek kiviteli terveinek és művezetéseinek kifutása után, az utóbbi fél évben nagyon sok kreatív, koncepcionálós feladatunk volt. Több országos és meghívásos pályázaton is indultunk (és nyertünk többnyire). Remélem, hogy ezek beérnek, és valós projektekké válnak. A nyárra még két pályázat van betervezve, amiken Makrai Sándorral, volt mesteremmel dolgozom együtt. Rendkívül jól kiegészítjük, és inspiráljuk egymást. Az irodában egy nagyon agilis, fiatal, kreatív csapat van kialakulóban, nagyon sokat köszönhetek nekik.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

A jó kommunikácó és a bizalom a legfontosabb.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Park Chan-wook összes filmje, de ha aktuális, friss filmet kell mondanom, akkor az a Severance című sorozat 1. évada lenne.

 

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen?

Herzog & de Meuron. Rendkívül inspiráló az a kreatív és innovatív hozzáállás, ami mindegyik munkájukat áthatja, nincs két egyforma, egy kaptafára készülő. Folyamatosan meg tudnak újulni, és haladni a korral. Ezt én is nagyon fontosnak tartom.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Láris Barnabással.

Szerk.: Sütöri Laura