10+1 – Rigó Bálint

"Egy jó feladatnál... a megbízóim bizalmából, a tervező és kivitelező partnerekkel való együttműködésből erőt tudok meríteni, tanulni építészetről, építésről, az emberekről és végső soron magamról." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Rigó Bálint építésszel készítettünk interjút, aki 2011 óta él és dolgozik Bázelben és Budapesten. 

Rigó Bálint 2010-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén. Egyetemi évei alatt ösztöndíjasként spanyolországi és amerikai tanulmányutat tett, valamint a lausanne-i ETH-n volt vendéghallgató. Holczer Veronikával, Kovács Zsófiával és Hakkel Mártonnal közösen készített Nyitás című rövidfilmjük a TDK-Konferencia Építőművészeti szekciójának 1. díjában részesült. 2022-ben a BME Építőművészeti Doktori Iskolában védte meg a TÉRSŰRŰSÉG – A sűrítés problematikája a kortárs svájci építészetben című DLA-dolgozatát. Publikációi az éppen aktuális építészeti feladatok és élmények lenyomatai. Ezek az írások, ideértve doktori iskolai tevékenységét és disszertációját is, a magyar és a svájci kontextus személyes közelítési illetve egyesítési kísérleteinek tekinthetők. 

Szakmai tapasztalatára többek között a Narmer Építészeti Stúdióban tett szert, ahol Vasáros Zsolttal készített kiállításterveket. 2011 és 2014 között Raeto Studer mellett dolgozott Bázelben. Ebből az időszakból meghatározó számára az Oekolampad közösségi ház műemléki felújítása és átalakítása, a schmerikoni tóparti étterem-pavilon, valamint az iskolákra és más középületekre kiírt pályázati tervek. 2015 és 2021 között a Herzog & de Meuron építésziroda munkatársa volt, ahol a Meret Oppenheim toronyház, illetve a Zürichi Gyermekkórház Kutatási Épületének homlokzattervező csapatát vezette, emellett a müncheni Paketposthalle és Elementum multifunkciós beruházások tervezési feladataiban vállalt szerepet. 2022-től, a Häring faépítő vállalat munkatársaként kimondottan fából való építéssel foglalkozik. 

Tervezőirodai munkája mellett a diákévekre nyúlik vissza munkakapcsolata Hakkel Mártonnal, akivel a pécsi városfal területrendezésére kiírt ötletpályázatra beadott munkájukkal 3. díjat nyertek. 2017-ben a svájci Ins városának közösségi ház tervpályázatán vettek részt. Édesapjával, Rigó Istvánnal szoborpályázatokon, modellépítési illetve bútortervezési feladatok kapcsán működik együtt. Önálló tervezői munkái inspirációs forrást és kísérleti terepet is jelentenek számára: az Alsó Törökvész úti lakásfelújítás egy egykori szanatóriumban, a vályogból készült óbányai Illatosház állagmegóvása, vagy aktuálisan a Basa Péter és Vadász György által jegyzett szigligeti nyaraló átalakítása és újjáépítése.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Hálózat, vízió, valóság.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Azt hiszem, én a tájakra vagyok különösen érzékeny. Azt olvastam egy helyen, hogy a táj mindig személyes, vagy közösségi projekció eredménye. A lélek tükre, projekciós felülete. Eszerint a tájat mindig egyfajta filteren keresztül látjuk. Petőfi Az Alföld című verse ennek a gondolatnak a költői megfogalmazása. Bennem is egyes tájak, helyek az otthonosság érzését keltik: Baranya dombjai, a Mecsek vagy a Villányi-hegység. Helyek, ahol a kisgyerekkoromat töltöttem. Bázel környékéhez, ahol jelenleg élek, szintén bensőséges a viszonyom: a Vogézek, a Fekete-erdő hegyvidéke, vagy a Jura-hegység lejtői. A kérdésre röviden válaszolva: táj, hely és épület – mind az emberi környezet eltérő léptékű elnevezései. Mindhárom esetben a térről van szó, amiben létezünk. 

Ha arra keresem a választ, mi vezetett az építészet felé, akkor a tájra, illetve a környezetre való érzékenység nagy szerepet játszott benne. Ez persze nem volt tudatos. A szakmai munkám viszont arról is szól, hogy amit lehet, tudatosítsak: azokat a tartalmakat, amik bennem megérzés szintjén vannak jelen, igyekszem megoszthatóvá tenni másokkal.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

A kereskedelemben újabban kategorizálják a fogyasztókat aszerint, hogy milyen gyorsan reagálnak a trendekre. Én eszerint a hátsó harmadba tartoznék. Okostelefonom például elég későn lett. Illetve kezdetben óvatos vagyok azzal, ha valami divatos.

Szeretek megfigyelni, megérteni. Azt, ami van. A jelent. Ehhez idő kell. Hogy ez miért van? Úgy nőttem fel, olyan környezetben, hogy a jelent el tudtam jónak fogadni. Talán ezért van, hogy a változás, vagy építészeti szóhasználatban mondhatom alkotásnak is, nekem sosem kontextus nélküli dolog. Főleg az épített környezet esetében viszont a jelen nehezen értelmezhető, mert amit látunk, érzékelünk, az a múlt, ami már megépült. Ezért én azt gondolom, hogy amit újként alkotunk, az mindig is hordozni fogja a meglévő bennünk lévő lenyomatát. A kérdés, ami engem inkább foglalkoztat, hogy hogyan folytonosítsuk az épített környezetünket.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Ha szerencsém van, akkor mindig az aktuális a legizgalmasabb, hiszen azon gondolkodom, azzal foglalkozom a legtöbbet. Ez egy ideális eset, építészként oda kell figyelnem, hogy mibe kezdek bele, hiszen a legtöbb esetben évekig elkísér egy-egy tervezési feladat.

Egy Balaton-felvidéki építkezésemet emelném most ki, amit még 2019-ben kezdtem tervezni, és mostanában fog elkészülni. Ez egy méretében kis feladat, de rendkívül izgalmas mind építészként, mind emberként. Egy jó feladatnál, és ez ilyen, a megbízóim bizalmából, a tervező és kivitelező partnerekkel való együttműködésből erőt tudok meríteni, tanulni építészetről, építésről, az emberekről és végső soron magamról. 

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek?

Számomra minden olyan dolog siker, amiről nem gondoltam volna, hogy sikerülhet, de mégis belevágtam, sokszor nem is tudatosan, vagy átgondoltan. A legszebb sikereim mégis azok, amikre mások hívják fel a figyelmemet. Például, hogy évekkel ezelőtt ezt vagy azt mondtam, és hogy az milyen jó volt. Vagy egy-egy elejtett szó, tanács, viselkedés, amivel másoknak esetleg utat mutathattam, vagy segíthettem. Ezek mindig nagyon meglepnek, és igyekszem elraktározni őket a nehezebb időkre. A sikeresség érzése nekem azt jelenti, hogy nem cserélnék mással, illetve teljesen a helyemen vagyok és azok vesznek körül, akikkel jó együtt lennem. Amikor megvan ez az együttállás, akkor sikeresnek érzem magam.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben?

Nagyon izgalmasnak tartom azt a törekvést, mely újrafelhasznált építőanyagokkal igyekszik csökkenteni az építés ökológiai lábnyomát. A körkörös, vagyis az anyagok körforgására épülő építőipar mint távlati cél nagyon is szimpatikus nekem. Csodálattal tölt el, ahogyan korábban megmosolygott elvek lesznek megkerülhetetlen tervezési témává – például, hogy adott épület a teljes életciklusa alatt mennyi szén-dioxiddal terhelheti a környezetét, az építőanyag előállítását és a lebontás utáni újrahasznosítást is beleértve. Néha az az érzésem, hogy visszamegyünk az időben, illetve visszatalálunk egy egyszerűbb és logikusabb gondolkodás felé.

Az újrafelhasználás kapcsán sokszor gondolok a gyerekkoromra. A kilencvenes években a környezetemben mindenki talált és használt dolgokból épített, használt ruhákban járt. Ez akkor a pénztelenségből is fakadt, de volt benne – így gondolom ma – valami szolidság is, annak a tudattalan tudása, hogy mi az elég, illetve minek hol van a helyi értéke. Amikor most előírják, hogy újrafelhasznált építőanyagokat kell beépíteni, illetve a tizenévesek turkálóból öltözködnek, mosolyognom kell, de azért nagyon is örülök. Itt, ma egy nagyon tudatos, a környezetért való tenni akarásból fakadó önkéntes lemondásról, a fogyasztás visszafogásáról van szó. Ez tetszik.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Az építészet, ha elég nagyvonalúan szemléljük, olyan tágas tér, amit nem lehet egy élet alatt bejárni. Most érzem úgy, hogy nem is szeretnék mindenhova eljutni, de vannak dolgok, amik konkrétak, közeliek és nagyon foglalkoztatnak. A fát fantasztikus építőanyagnak tartom, ezért elszegődtem egy csapathoz, akikkel faházakat tervezünk: többlakásos lakóegyütteseket. Ezzel a feladattal építészként és magánemberként is jól tudok azonosulni. A lakáshiány nagy probléma, fából építeni a klímaváltozás szempontjából az egyik legelőnyösebb építési mód, mindemellett egyszerűségre és költséghatékonyságra törekszünk, hogy a kevésbé tehetőseknek is lehetővé tegyük a saját lakáshoz, házhoz jutást. Idővel szeretném a saját utamat járni, illetve egy olyan közeget teremteni, ahol hasonlóan gondolkodók együtt dolgozhatunk.

 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Egy nem építész barátom fejébe vette, hogy saját kezével épít egy kápolnát. Azzal a gyermeki bizalommal és lelkesedéssel, ahogy hitt ennek a megvalósulásában, úgy hallgatott az én véleményemre is minden egyes alkalommal, amikor alkalmunk adódott erről beszélgetni. Ez a bizalom ad nekem építészként erőt, de egyúttal felelősséget is. Talán ez az üzenet: hogy ennek a bizalomnak igyekezzünk megfeleleni, illetve üzenet a megbízók felé: a bizalmától szárnyakat növeszt az építész.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál?

• Christopher Alexander: A Pattern Language című könyvét mindenképp érdemes időnként kézbe venni. Végigolvasni még nekem sem sikerült.
• A Birdman című film nagy hatással volt rám egyszerűségével, villámgyors tempóváltásaival és a főszereplővel, aki valamiképp a gravitáció és a földi nehézkedésen való felülkerekedésről álmodik.
• Bach kantátája Advent első vasárnapjára: Schwingt freudig euch empor, BWV 36.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Az elmúlt évtized volt nekem az az időszak, amikor ez a kérdés foglalkoztatott. Hat évet töltöttem a Herzog & de Meuronnál, akiknek a munkáit diákkorom óta nagyra értékeltem és értékelem ma is. Most leginkább a saját út felkutatása és kialakítása foglalkoztat. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Ritter Dániellel.

Szerk.: Sütöri Laura