Technológia

Biztonságos rögzítés homlokzati szigetelőanyagokhoz

2021.12.07. 13:50

2014-ben készült el az Archikon építésziroda tervei alapján a Nívódíjjal és a FIABCI-díjjal is elismert százlakásos passzívház Budapest XIII. kerületében, amelynek a kivitelezése során süllyeszthető fischer SV II Ecotwist dübeleket használtak.

A Zsinór és a Jász utca sarkán épült, magyar és közép-európai léptékben is úttörő passzívház egy hagyományos, függőfolyosós rendszerben értelmezte újra Nagy Csaba és Pólus Károly tervezők. Az épület megfelel a német „Darmstadt Passivhaus Institut" minősítési rendszer által előírt „passzívház" kritériumoknak. A három épületrészből álló komplexumban összesen 100 darab 40-60 négyzetméteres, erkélyes lakást terveztek. Az épületet 30 cm vastag hőszigeteléssel rendelkező termikus burok veszi körbe, amely nem tartalmaz hőhidat, a hőveszteség ezáltal elenyésző mértékű.

Az épület hőenergia-szükségletét talajszondás víz-víz hőszivattyúk biztosítják, valamint a kivitelezés során energiatakarékos villamos berendezéseket, készülékeket és világítótesteket építettek be. A vízszintes közlekedő rendszer az épületek által körbefogott belső udvar köré szerveződik pillérekkel és hidakkal tagolt oldalfolyosóval. A vertikális közlekedőegység az épületek között kapott helyet, így a lakások bevilágítása természetes fénnyel történik, az egyes helyiségek pedig átszellőztethetők. A szigetelés rögzítéséhez 162 mm hosszú fischer TermoZ SV II ecotwist dübeleket használtak, amely univerzális és költséghatékony megoldást nyújtott a kivitelezés során. 



Minden szigeteléssel elbír

A fischer SV II Ecotwist dübel legfontosabb előnye, hogy minden építőanyagnál egységes rögzítési mélységben, illetve bármekkora vastagságú szigetelőanyaghoz és teherhordó szerkezethez alkalmazható, amivel jelentős költségeket, időt és tárolási helyet takaríthatunk meg. A biztonságos tartást az ETA engedély garantálja. A százlakásos passzívház kivitelezésénél a 400 mm vastagságú szigeteléshez rövidebb, 162 mm hosszúságú fischer TermoZ SV II ecotwist dübeleket használtak, amelyek jelentősen csökkentették a teljes szigetelési rendszer bekerülési árát.

Az SV II Ecotwist dübel egy szürke szárból, csavarból és egy szigeteléstartó tányérból áll, ami finoman becsavarodik a szigetelőanyagba. Így nem a homlokzati felületen fogja meg a szigetelőanyagot, hanem mélyen a szigetelőlap belsejébe tekerhető be és 70 mm-rel a teherhordó falazat előtt áll meg. Ideális megoldás lépésálló homlokzati szigetelőanyagok (100 - 400 mm-ig), pl. polisztirol táblák, homogén ásványgyapot táblák biztonságos rögzítésére beton, üreges tégla, tömör könnyűbeton és pórusbeton esetén. 

A fischer SV II Ecotwist dübel működését és innovációját az alábbi videó szemlélteti: