Pályázatok/Magyar

Öt templom fesztivál hallgatói pályázat

1/4

tervezési helyszín

tervezési helyszín

tervezési helyszín

?>
?>
tervezési helyszín
?>
tervezési helyszín
?>
tervezési helyszín
1/4

tervezési helyszín

tervezési helyszín

tervezési helyszín

Öt templom fesztivál hallgatói pályázat
Pályázatok/Magyar

Öt templom fesztivál hallgatói pályázat

2015.10.28. 10:42

11. alkalommal rendezik megy Győr-Újvárosban az Öt Templom Fesztivált, melyhez kapcsolódóan hallgatói tervpályázatot írnak ki. A pályázat célja a Győri Görögkatolikus (Rác) templom udvarának építészeti "berendezése". 

Öt templom fezstivál
Győr-Újváros
Templom udvar
Hallgatói ötletpályáza

"Synagoga és ecclesia, zsinagóga és egyház nélkül nincsen európai kultúra, nincsen Európa. Öt templom, öt gyülekezet, két vallás, két testvér, egy gyökér, egy hagyomány, egy Isten. Egy térben, valóságosan és jelképesen is, Győrben, az ősi város egy boldog és boldogtalan időket egyaránt megélt utcájában. A liturgia ünnep, az élet művészet, a templom közösségi hely. Sokféle fesztiválról, ünnepről hallunk, de kevés a valódi Ünnep, ahol művészet, közösség és a szent okokból élni akaró élet egyszerre van jelen. Az Öt Templom Fesztivál ilyen ünnep. Akkor van rá a legnagyobb szükségünk, amikor az alkotóerő megszűnni, a derű, az öröm kiveszni látszik."
/Heidl György/


1. A tervpályázat tárgya, célja

2016 májusában tizenegyedik alkalommal rendezik meg Győr-Újvárosban az Öt Templom Fesztivált.

A fesztiválhoz, a Karzat Színház Nonprofit Kft. további rendezvényeihez (pl. Öt Templom Advent) valamint a Győri Görögkatolikus Egyházközség évközi és ünnepi szertartásaihoz kapcsolódó tervpályázat célja a Győri Görögkatolikus (Rác) templom udvarának építészeti "berendezése" oly módon, hogy minél sokoldalúbban lehessen használni, kihasználni az előzőekben felsorolt események, élethelyzetek idején.

A Kiíró a Bíráló Bizottság ajánlását figyelembe véve a következő, 2016-os fesztiválra – a kiválasztott pályázat szerzőjének/szerzőinek bevonásával – meg kívánja valósítani az udvar 'berendezését'. A megvalósítás szándéka mellett a Kiíró és a Bíráló Bizottság legalább olyan fontosnak tartja az ország építészhallgatóinak pályázatban megjelenő szellemi párbeszédét és ennek bemutatását. Az Öt Templom Advent keretén belül az összes beadott – a kiírás feltételeinek eleget tevő – tervpályázat kiállításra kerül.


2. A tervpályázat kiírója és lebonyolítója

Karzat Színház Nonprofit Kft.
9025 Győr, Budai Nagy Antal u. 11.
Széchenyi István Egyetem, Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar - Épülettervezési Tanszék
9026 Győr, Egyetem tér 1.


3. A tervpályázat jellege, formája

Nyilvános, titkos hallgatói ötletpályázat


4. A tervpályázaton való részvétel feltételei

A tervpályázaton rész vehet Magyarország valamennyi felsőfokú építészképzésben* résztvevő hallgatója, illetve azok a végzett építészek, akik diplomájukat 2015-ben védték meg.

A pályázaton történő indulással a pályázók maradéktalanul elfogadják a tervpályázati kiírásban foglaltakat.

A pályázaton való részvétel a pályázat kiírás szerinti benyújtásával jön létre. Előzetes regisztráció nem szükséges.

Az egy pályázatban részt vevő személyek száma nincs korlátozva. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat. A pályázók részt vehetnek több pályázat elkészítésében, akár különböző csapat összetételben is. Fontos azonban, hogy minden pályamunkát önállóan, külön postai feladással kell benyújtani. Egy csomagban több pályamunka nem lehet!

* – Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar
– Debreceni Egyetem Műszaki Kar – Építészmérnöki Szak
– Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar – Építészmérnöki Szak
– Széchenyi Isván Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar – Építész és Építészmérnöki Szak
– Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – Építőművész Szak
– Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar – Építész és Építészmérnöki Szak
– Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Kar, Alkalmazott Művészeti Intézet – Építőművész Szak


5. A tervpályázat lebonyolításának menetrendje

– A pályázati kiírás közzététele, kiadásának kezdete: 2015. október 26.
– Helyszíni szemle időpontja, helye: 2015. november 02. 14:00
Görögkatolikus (Rác) templom főbejárat
9025 Győr, Bálint Mihály utca 54.
– A pályázattal kapcsolatos kérdések határideje: 2015. november 04.
– A kérdésekre adott válaszok határideje. 2015. november 06.
A pályázatok postára adásának határideje: 2015. november 30. 24:00 óra
– Eredményhirdetés 2015. december 12. az Öt Templom Advent rendezvényén


6. A tervpályázat díjazása

A tervpályázat díjazására bruttó 300.000,- Ft pénzdíj, valamint értékes könyvcsomagok állnak rendelkezésre, melyet a Bíráló Bizottság a beérkezett pályaműveket figyelembe véve oszt szét a díjazott tervek között. A pénzdíjat a jogszabályok szerinti levonások terhelik.

Minden díjazott tiszteletjegyet kap az Öt Templom Advent 2015-ös és az Öt Templom Fesztivál 2016-os rendezvényeire.

Az időközben érkező felajánlások révén további díjak és különdíjak is kiadhatók.


7. A Bíráló Bizottság tagjai:

Elnök: Czigány Tamás építész
Társelnök: Polgári László parókus
Szakmai titkár: Dimény Gábor építész
Tagok: Pál Kálmán képzőművész
Getto Tamás építész
Göde András építész
Szabó Levente építész


8. A tervpályázati kiírás és mellékletei

A tervpályázati kiírás és mellékletei kizárólag elektronikus úton tölthetők le www.ottemplom.hu weboldal "PÁLYÁZAT" pontjáról.

A letölthető pályázati anyag tartalma:
– tervpályázati kiírás (pdf)
– digitális rajzok a tervezési területről (dwg, pln_ArchiCAD18)
– lehetséges megközelítés a Kossuth utca felől (pdf)
– fotó dokumentáció
– címzéslap a postai feladáshoz (pdf)
A kiadott pályázati anyag kizárólag a pályázat céljaira használható fel!


9. Kérdések, válaszok

A tervpályázattal kapcsolatos kérdéseket 2015. november 04-ig e-mail-ben lehet feltenni a palyazat@karzat.hu címen.

A kérdéseket a Bíráló Bizottság írásban válaszolja meg, a válaszok 2015. november 06-tól a www.ottemplom.hu weboldal "PÁLYÁZAT" pontja alól tölthetők le.

A kérdésekre adott válaszokkal a kiírás módosulhat, a válaszok a kiírás szerves részét képezik.


10. A tervpályázatok beadása

A tervpályázatokat kizárólag postai úton lehet feladni.
A postára adás határideje: 2015. november 30. 24:00 óra.
A küldeménynek legkésőbb 2010. december 4-ig meg kell érkeznie a címzéslapon megadott címre (célszerű az időgarantált csomagként való feladás). Magyarországon hivatalosan működő gyorsposta v. csomagküldő szolgálat igénybe vétele megengedett.

A postára adásnak maradéktalanul biztosítania kell a titkosságot.
Csak a mellékletként kiadott címzéslap használható, melyet kinyomtatva a csomagra kell ragasztani.
Feladóként minden postai bizonylaton a címzéslapon szereplő feladót kell szerepeltetni.

A csomagolás módjának biztosítani kell a sérülésmentes megérkezést.
A késve feladott vagy késve érkező, valamint a titkosságot sértő pályázatokat a Bíráló Bizottság a pályázatból bírálat nélkül kizárja.


11. Tervezési program

Az Öt Templom Fesztiválhoz, a Karzat Színház Nonprofit Kft. további rendezvényeihez (pl. Öt Templom Advent) valamint a Győri Görögkatolikus Egyházközség évközi és ünnepi szertartásaihoz, rendezvényeihez és a parókus családjának mindennapjaihoz szorosan kapcsolódó tervpályázat célja a Győri Görögkatolikus (Rác) templom udvarának építészeti "berendezése" oly módon, hogy minél sokoldalúbban lehessen használni, kihasználni az előzőekben felsorolt események, élethelyzetek idején.

Az udvar berendezésének tervezési programját két eltérő használat határozza meg.



tervezési helyszín
2/4
tervezési helyszín





– Az Öt Templom Fesztivál és egyéb rendezvények:
A Fesztivál során alapvetően két funkciót tölt be az udvar: fogadó és várakozó hely a templomba szervezett programokra érkezőknek (a templom befogadóképessége 160 fő), illetve önálló programhelyszín is.

A templomba szervezett események során a beléptetés, jegyértékesítés a déli, oldalsó bejáratnál, a jegyértékesítés mobilan kihelyezett asztalnál történik. Jó volna megoldani a jegyértékesítők és a munkatársak eső elleni védelmét.
Az udvaron önálló programként koncertek, színházi és bábszínházi előadások, jótékonysági- és kézműves vásárok zajlanak. Ezekhez a programokhoz szükség lenne egy fix, vagy mobil lefedésre, mely alatt elhelyezhető egy ugyancsak fix vagy mobil színpad. Ezeken a rendezvényeken 50-60 ember szokott egyszerre részt venni, számukra biztosítani kell valamiféle nézőtér helykijelölést.
Az udvari rendezvényeket kiegészítendő szükség lenne egy mobil büfé/nyári konyha (Egyházközösségi rendezvények) kialakításra (akár tervezhető elem) vagy elhelyezhetőségére, valamint vízvételi- és minimális méretű illemhely kialakítására. Az illemhely akár a paplak utcai szárnyának folytatásaként is elképzelhető.

A Fesztivál idején lehetőség nyílhat az udvar Kossuth utca felőli megközelítésére is a kiadott helyszínrajzon jelölt útvonalon a szomszédos telken keresztül.

– A Győri Görögkatolikus Egyházközség szertartásai, rendezvényei:
A szertartásrend szerint évente tizenkét alkalommal van körmenet. Ilyenkor a templom mindkét bejáratát egyszerre használják. A körmenetek alkalmával a négy égtáj felé evangéliumot olvasnak, ehhez világítás szükséges mind a négy oldalon.



tervezési helyszín
4/4
tervezési helyszín




Húsvétkor pászka szentelés van a déli bejárat előtti téren. (Kb. 25-50 kosárnyi helyre és ugyanennyi család részére állóhelyre van szükség.)
Szent György ünnepén búzaszentelés van a déli bejárat előtti téren.
Búcsú és elsőáldozások alkalmával vendéglátás, szeretet lakoma van a déli bejárat előtti téren. Ilyenkor mobil asztalok kihelyezése szükséges.
Jó időben szervezett Egyházközösségi rendezvények, családi napok alkalmával ugyancsak praktikus lenne egy mobil nyári konyha használata, mellette asztalok, padok elhelyezése.

Rendezvényeken kívüli időszakban két fedett parkolóhely kialakítása szükséges az udvarban.

Fontos figyelembe venni, hogy a parókus családja a templom udvarhoz kapcsolódóan éli mindennapjait; ezért is szükséges megtartani az udvar észak-nyugati sarkában, az L-alakú paplak folytatásaként egy olyan intim udvarrészt, kertet, melyet rendezvények estén is zavartalanul használhat a család; ehhez kapcsolódóan célszerű lenne megoldani a paplak udvar felőli homlokzatának közvetlen belátás elleni "védelmét" akár mobil, akár fix módon, mely ugyancsak az intimitást segíti.

A cél, hogy a templom udvar kialakítása, berendezése, újragondolása mindhárom használati mód esetében színvonalas, a kortárs építészet eszköztára által formálva tudjon választ adni az előzőekben felsoroltakra. Alapvető szempont továbbá, hogy az udvar kialakítása megfelelő módon alkalmazkodjon a műemlék templomhoz, annak szűkebb és tágabb környezetéhez, a hely, a Görögkatolikus Egyházközség és az Öt templom Fesztivál szellemiségéhez.


12. Beadandó munkarészek

A pályázatot 1 db álló formátumú A1 (59,4 cm x 84 cm) méretű lapon kell benyújtani, 5 mm vtg. habkartonra kasírozva. Ezen az egy lapon plakátszerűen, szabadon választott technikával, kiállításra alkalmas formában kell elkészíteni a pályázatot.

A pályázó feladata eldönteni, hogy az adott kereteken belül, hogyan mutatja be tervét, gondolatait, de fontos, hogy a terv értelmezhető és elbírálható legyen (a "laikus" kiállításlátogató számára is). Mindenképpen szükséges, hogy a templom udvar berendezése, környezetéhez (szomszédok, utca) való viszonya, a tervezett elemek paraméterei, kialakítása olvasható legyen és követelmény valamilyen formában (rajz, látványterv, makettfotó stb.) a templom udvar térbeli ábrázolása is.
Műleírás külön nem adható be, de a tervlapon magyarázó szöveg elhelyezhető.

– A pályázati tabló beadandó CD adathordozón is, pdf formátumban.
– A pályázathoz mellékelni kell lezárt szabvány, átlátszatlan fehér A4-es borítékban a pályázó(k) adatait:
név, lakcím, telefon, e-mail és az oktatási intézmény megnevezése,
továbbá több szerző esetén az esetleges pénzdíj százalékos megosztását. Amennyiben a százalékos megosztás nincs feltüntetve, a pénzdíj a szerzők között egyenletesen kerül szétosztásra.

A tervlapot, a CD-t és a lezárt borítékot semmilyen módon nem szabad megjelelölni, a szerzőket feltüntetni, vagy személyükre utalást tenni. Jelige használata nem megengedett.

Egy csomagban csak egy pályamunka adható be.


13. Zárójelentés, a pályázatok nyilvánosságra hozása, pályázat utáni kezelése

A lezárt borítékokat a pályázat bírálata után nyitja fel a Bíráló Bizottság. Minden boríték – a nem nyert pályázatoké is – felbontásra kerül. Minden beadott – a kiírás feltételeinek megfelelő – pályázat kiállításra kerül az eredményhírdetés - díjátadó rendezvényen az Öt Templom Advent programsorozat keretében a szerzők feltüntetésével.

A Bíráló Bizottság a pályázatról összefoglaló zárójelentést készít és a díjazott munkákról külön értékelést ad. A zárójelentés az eredményhirdetést követően a www.ottemplom.hu weboldal "PÁLYÁZAT" pontja alól tölthető le.
A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot további kiállításokon, illetve egyéb módon (pl. médiák-ban való közzététel) bemutassa és népszerűsítse.

A teljes tervpályázati anyag a kiíró tulajdonába kerül, a beadott pályázatokat nem adjuk vissza.

A pályázó azzal, hogy pályázatát benyújtja, fenti feltételeket elfogadja.



A Kiíró és a Bíráló Bizottság
Győr, 2015. 10. 19. 




Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.