Nézőpontok/Vélemény

Ybl MSc - monstre kiállítás öt év diplomáiból

2017.04.12. 11:49

Kiállítás nyílt a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon 2013 és 2017 között végzett hallgatók diplomamunkáiból a MÉSZ Ötpacsirta utcai székházában. A tárlat a Magyar Építőművészek Szövetsége és a SZIE között márciusban induló együttműködés első momentuma, április 21-ig tekinthető meg.

A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékáni irodájában, Ybl Miklós íróasztalánál kötötte meg ünnepélyesen az együttműködési megállapodást a MÉSZ nevében Krizsán András elnök és Markó Balázs, a Kar dékánja. Most, egy hónappal később a Kós Károly teremben nyílhatott meg az építész MSc képzés diplomaterveinek kiállítása. Az idei munkák mellett az elmúlt négy év összes terve látható, teljes képet adva az egyre sikeresebb képzésről.

Összesen százharmincnyolc kiállított terv reprezentálja az YBL oktatási célját. Markó Balázs bevezető gondolatai után Kiss Gyula szakfelelős megnyitó beszédében dicsérő szavakkal köszöntötte a diplomázott hallgatókat, méltatta az eredményes, közös munkát:




A redemptio vagyis megváltás szóval jelölik a magyar történelemben a jászkun kerület önmegváltását, amelynek során 1745-ben pénzért visszavették a török háborúk után 1702-ben elvesztett korábbi kiváltságaikat. Több éves gyűjtésből sikerült összeszedni az 575900 aranyforint összeget, amely az akkori Magyarország éves költségvetésével összemérhető nagyságú volt. Ez mai számokkal és mai árfolyamon 17000 milliárd - igaz nem arany - forint.

Tehát Mária Terézia 1745-ben aláírta a redemptioról szóló diplomát, amely visszaállította a szabad jászok és kunok örökös kiváltságait. Ekkortól a jász kerületek vezetését ismét neves Jászkapitányok végzik, jelesül Almásy Ignác (1751–1840) jászkapitány, több vármegye főispánja, ülnök, kamarás, alkancellár. És az elágazó Almásy családfán feltűnik Almásy Kálmán (1815–1898) nagybirtokos, lovassági százados, titkos tanácsos. Nos, ő az, aki megbízást ad Gottberg Antal tervező építész és vállalkozónak, hogy ide, erre a szent helyre egy palotát építsen. Tegnap volt 140 éve, hogy 1877. április 6-án kiadták az építési engedélyt és a ház már novemberre készen is állt.




Így, hogy tudjuk, hogy hol is vagyunk: a magyar építészet ezen szent helyén még mélyebben átérezzük a megtiszteltetést, hogy itt lehetünk. Köszönet érte a Magyar Építőművészek Szövetségének, aki ma kezelője a palotának. És szeretettel üdvözöljük az Építész Kamarát is mely osztozik az épület használatában.

Tisztelt YBL Mesterszakot végzett Kolleginák és Kollégák, tisztelt jelenlévők: hölgyeim és uraim!

Tegnap ünnepelhettük mesterünk, Ybl Miklós 203. születésnapját, ma meg itt állhatunk az Ybl-MSc végzett diákjainak monstre kiállítása előtt. Mi ezzel tisztelgünk a mester, az építész szakma, és egy picit magunk előtt. Tehát legyen ez egy megemlékezés a mesterről, Ybl-ről, aki sokat ügyködött akkori iskolánk 1879-es elindításáért és 65 éves korától évekig fő vizsgabizottsági elnöke volt. Ugyanakkor legyen ez az ünnep a fiatal frissen diplomázott Ybl-s építész generációé.




Végeztetek. Másfél év alatt, és majd mindenki. Pedig nem volt könnyű, nem adtuk könnyen a mesterdiplomát. Terveztünk nagy házat, várost, szerkezeti csomópontot és energetikát. Nem sorolom számos szebbnél különösebb tantárgyunkat. De ami remélem, átjött mindenkinek, aki végigjárta a kurzust, az az a szellemi nyitottság és ebből fakadó sokszínűség mely okos, megengedő és elfogadó gesztusával volt hivatott mai építészetet oktatni, illetve segíteni az építészhallgatókat saját hangjuk megtalálásában.

A diplomák kedvesek, bájosak és magas színvonalúak, de ami a lényeg: megvédettettek, méghozzá neves, a szakma minden pillanatnyi rezdülését magukon viselő, néha egymással is perelő nagy építészek előtt. Gratulálok hozzá!

Tisztelettel köszöntöm az építész szakma immáron teljes jogú tagjait, a kiállítókat. Kívánom Önöknek, Nektek, hogy szép ívű pályát fussatok be amelyhez minden alapotok megvan, hiszen itt végeztetek az Ybl-ben.
Mondom az Ybl-ben mely iskola 1879-es alapítása óta egy sajátosan egyedi, de magas minőségében mindig is megkérdőjelezhetetlen tudást adott diákjainak. Az iskolai forma változhat, a társadalmi rendszerek változtak, de az az elhivatottság és szakmaszeretet mely az Ybl-t élteti és működteti, hitem szerint örök. Frank Lloyd Wright szavaival élve: »Mindig megtörténik, amiben hiszel; s a hited teszi azt megtörténné.« Én a kiállított munkák alapján hiszem, hogy képesek vagytok megvalósítani magatokat, álmaitokat és mint építész: mások álmait. Menjetek és váltsátok meg újra és újra az országot! Váltsátok meg a világot! Hajrá Ybl!




Kiss Gyula DLA megnyitó szavai után hallgatónk, Deák Andrea énekelt, megadva az esemény „alaphangját”. A kiállítás rendezéséért külön elismerés jár Papp Lindának és Fórizs Lajosnak, akik a kari HÖK segítségével, komoly munkát végeztek. Köszönet érte!

A kiállítás április 21-ig tekinthető meg a Kós Károly teremben, egyben keretet adva az YBL Kar nyílt bemutató előadásainak, melyekre mindenkit szeretettel várunk április 19-21 között.

Mizsei Anett