Épülettervek/Középület

Víz felett suhanó céltorony – A BIVAK nyertes terve

2017.03.01. 11:13

„Emblematikus, átívelő kecses hajótest. Átütő, működő, légies épület. A nemzetközi gyakorlat szempontjából is követendő kísérlet. Praktikus, jól illeszkedik a pályához, s nem képez akadályt a szélnek.” Íme a BIVAK Evezőspálya céltornya 2016 pályázaton első díjat nyert terve. 

Az MMA Építőművészeti Tagozata és a MÉSZ közösen hirdetett tervpályázatot 40 év alatti építészek számára, ahol egy ideális evezőspálya épített környezetét és területfejlesztési koncepcióját várták a jelentkezőktől. A teoretikus jellegű pályázat keretében az "ideálisra" elképzelt, a jövőben is jól használható Maty-éri kajak-kenu evezőspálya környezetének fejlesztése mellett az ahhoz kapcsolódó létesítmények építészeti megfogalmazását is várta a Kiíró. A működő-, szolgáló- és kiszolgáló építészeti és táji környezetről való közös gondolkodást előmozdítani kívánó pályázat 1. díját a BIVAK vitte el. 



 

Telepítés

A telepítési koncepció külön vendég és sportoló zónára csoportosítja a funkciókat, könnyedebb és átláthatóbb működést biztosítva. A céltornyot, mint a hely emblematikus épületét az osztósziget csúcsán helyeztük el, a tájolási előírásokat betartva.

Céltorony

Az összes funkciót egy szintre csoportosítottuk és lábakra emeltük. 90 méter hosszú, feszes tömeg "suhan" a víz felett, nem befolyásolva a széljárást.

BIVAK 



 

A Bíráló Bizottság zárójelentése

Emblematikus híd építmény, átívelő kecses hajótest. Átütő, működő, légies "épület", gazdag tartalékokkal a megvalósulásig. A nemzetközi gyakorlat szempontjából is követendő kísérlet, de azért tartsuk itthon. A helyszínrajzi telepítése is – a verseny-, a vendég- és sportolói zóna pontos és szigorú lehatárolásával – példaértékű.

"A győztes tervben a céltorony nem felfelé, hanem hosszanti irányba terjeszkedik. Praktikus, jól illeszkedik a pályához, s nem képez akadályt a szélnek. Ilyen jellegű megjelenítést, pályával kapcsolatos gondolkodásmódot még a világ egyetlen pályáján sem láttunk."Petrovics Kálmán, az MKKSZ fejlesztési alelnöke