„Újratervezés” a Városligetben

Mónus János újabb írásában olyan javaslatot fogalmaz meg amelyben a Városligetet békén hagyva, a Hősök terének felélesztésével, új kulturális-múzeumfejlesztési funkciók telepítésével tenné nyüzsgővé a területet.

Vissza kell térni azokhoz a városfejlesztési elvekhez, amelyek érvényesüléséhez megfelelő hátteret sajnos képtelen volt szolgáltatni közeli és távolabbi múltunk, Budapesten.

A városi hálózatok értelmezése, fejlesztése nem volt alapkövetelménye építéseinknek, helyettük kényelmesebb volt vagy a spontán fejlődésben (az öntörvényű tőkeerőben), vagy a centralizált (államvezérelt) beruházások mindenhatóságában hinni, azért, mert mindkét esetben mellőzhető volt a fáradságos, unalmasnak tűnő elemzés, az igénymeghatározás, a módszerkeresés. Megszoktuk, hogy új beruházásaink helyét csak ki kell találni (vagy a pénz, vagy a politikai elhatározás szorításában).

Nem voltak és napjainkban is egyre kevésbé vannak adataink arról, hogy városi rendszereink milyen fejlesztéseket igényelnek (kényszerítenek), milyen volumeneket és sebességeket kívánnak azok megvalósulásai.

A rendszerelvűség életidegennek minősíttetett (a tőke és a hatalom által egyaránt), az ilyen gondolkodás a felgyorsult jelenhez méltatlannak tűnő.
Gyanítom, hogy a tudatlanság mára már cinizmusra váltott, nem tudom elhinni az érzéketlenség, a szűklátókörűség napjainkban tapasztalt, eddig soha nem látott magaslatait, összekacsintások nélkül.

A Városligetet érintő Múzeumi Negyed elképzelés sajnos ebbe a sorba illik (ugyanúgy, mint a megvalósult dél-pesti Millenniumi Városrész).
Esetünkben nem új múzeumok építése a helyesen értelmezett feladat, hanem egy több mint száz éve megkezdett városszerkezeti fejlesztés befejezése a Hősök tere – Városliget térségében, nevezetesen a belváros felől észak-kelet felé irányuló sugárutunk (most éppen Andrássy út) tervezett másik végpontjának hangsúlyát megteremteni (mely a millenniumi évek múltával elveszett).
A végpont, a Hősök tere (két múzeuma ellenére) túlnyomórészt élettelen, mintha álmát aludná, félve attól a ritka zajtól, áramlástól, mely politikai rendszereink változásainak előszele (vagy éppen fennmaradásának görcsös erőpróbája) szokott lenni.

Tehát e térségben elsőrendű feladat a Hősök terének (a végpontnak) életét, méltó nyüzsgését (dinamikáját) megteremteni, ennek eszközeit megtalálni. Ehhez szinte bármilyen nagyságú pénzt hozzárendelni, városrendezési szempontból indokolt és erkölcsös, ha az valóban a térség intenzitását növeli, akkor fejlődésnek minősíthető.

Ennek a térnek kívánatos „sűrűsödése” igazán akkor válhat városias izgalommá, ha a Városliget épületek (építmények) által, még a jelenleginél is érintetlenebb marad (bontások révén). A zöld, a szabad tér, a víz ritka kincs, a városnak nem megtűrnie, hanem használnia kellene.

A kontraszt (a sűrű és az érintetlen között) igazi városias helyzet.
Ebben a térségben mindent szabad, csak langymeleg unalmat terjeszteni nem (azaz továbbra is ásítozó Hősök teréhez elszórt, koncepciótlan, ilyen-olyan arcú épületekkel teletűzdelt Városligetet „felzárkóztatni”).
A teret használni kell, (meglévő múzeumi adottságai miatt) leginkább új kulturális-múzeumfejlesztési funkciók telepítésével, centralizáltan, a Városligetet békén hagyva, a kiváló adottságra (a kisföldalattira) szervezetten, parkolókkal a Dózsa György út mentén zöldfedésű térszint alatt.
Így lehet mégis múzeumi negyed a két meglévő múzeum közvetlen fejlesztéseként (természetesen a térszint alatt) új,földalatti megállóra fűzve, rengeteg kapcsolódó szolgáltatással.

Nyilvánvaló, hogy ez a „sűrítmény” új, helyre szabott teóriákat igényel a múzeumi hagyományokhoz kapcsolható kultúraterjesztést illetően.
Véleményt, álláspontot fogalmazó építészként, természetesen leghatékonyabbnak a rajzot (vázlatot) érzem. Közrebocsájtott elképzelésem természetesen felületes, részletezettség nélküli, de talán gondolatközvetítésre alkalmas.

(Amúgy szerintem inkább rajzolnunk kellene, mint írni és írni, hosszan, unalmasan és a másik ellenében. A rajz mégiscsak a konstruktivitás eszköze, szakmánkban).

Mónus János
építész