Közélet, hírek

Üdvözöljük az Építészfórum új honlapján!

2019.10.25. 10:02

A mai nappal elindult az Építészfórum új honlapja. Ezzel új korszak kezdődik az Építészfórum történetében. Az volt a célunk, hogy hosszú időre maradandó, kortárs és progresszív felületet hozzunk létre, platformként a diskurzusra, vonzó helyszínként a publikálásra és értékes archívumként a jövőnek.

A lap 19 éves történetében ez a harmadik teljes arculatváltás, amely egyben a tartalom új szempontok szerinti rendszerezésével is együtt járt. Az új honlap tartalmi struktúráját a szerkesztőség tagjai dolgozták ki. Grafikai arculatáért a SUBMACHINE szakemberei, Rubik Ági és Polgárdi Ákos feleltek. Az oldalt a Leogroup fejlesztette.

Az új tartalom tíz főrovatra épül, ezekhez részben régi, részben új alrovatok kapcsolódnak. Ezáltal új hangsúlyok jelennek meg a lapban, amelyeket szeretnénk a közeljövőben értékes anyagokkal feltölteni. A terveink között szerepel a saját videós és podcast tartalmak elindítása is, az új honlapon erre is lehetőség nyílik.

Arra törekszünk, hogy a közel két évtizedes archívumból minden cikk elérhető maradjon – sőt, azok is újra elérhetővé váljanak, amelyek a régi honlapról eltűntek. Ez nem fog azonnal megtörténni; a cikkek végleges rendezése várhatóan több hónapos munkát jelent még a szerkesztőségnek.

Fontos, hogy az új honlappal új központi e-mail címünk is lesz: ezentúl a szerk(kukac)epiteszforum.hu címen leszünk elérhetőek az eddigi editors(kukac)epiteszforum.hu helyett. Erre a címre, de személyesen is örömmel fogadjuk a visszajelzéseket, észrevételeket az új honlappal kapcsolatban.

Lelkesen, a mindennapi működés biztosítása melletti sok-sok túlórával készültünk erre a napra. Reméljük, Olvasóink éppolyan gyorsan megszeretik majd az új honlapot, ahogy mi.

Tartsanak velünk a jövőben is!

Az Építészfórum kollektívája