Nézőpontok/Kritika

TURI – Kőhalmy Nóra építész recenziója Turi Attila munkásságáról megjelent könyvről

2020.08.13. 14:39

Megjelent Turi Attila Ybl-díjas építésznek és alkotótársainak a munkáiból készült album. A Pesti Vigadóban 2019. decemberében megnyílt kiállítás anyagára alapozó kötet puha kötése, nagy mérete és alakja a – szintén a Kós Károly Alapítvány által kiadott – Visegrádi építésztáborok 1981-2001 című könyvhöz hasonlatos. A könyv a napokban kerül a boltokba.

A könyv borítóján az építész neve alatt egy homlokzati részletről készült fotó látható, mely a könyv vaskos terjedelemből is kiindulva sugallja, hogy az olvasó alapos és részletes tudósítást kap az életműről. Belelapozva ugyanez az érzés erősödik: az épületek témák szerint csoportosított bemutatását a munkák rövid leírásánál jobb oldalra helyezett, könyvjelzőszerű sötét szürkéskék színű sáv indítja, ahol azonos pozícióban mindig egy részletfotó látható. A könyvet tervező Vízvárdi András és Andorka Tímea ezzel a képi szerkesztéssel hitelesen vetíti előre a könyv szerkezetét: a 38 munkáról készült részletfotó egyben kijelöli azt a részletekre is kiterjedő látásmódot, ami a könyvet jellemzi.

A könyv az életművet sokrétűen mutatja be: Erhardt Gábor: Bevezető tanulmány / Turi Attila építészete című fejezete után a megépült munkák bemutatásán belül a középületek és a családi házak kapták a legnagyobb hangsúlyt, de szó esik Turi főépítészi munkásságról és a Visegrádon szervezett alkotótáborokról is. Az eddigi életmű értelmezése személyes nézőpontú, hosszú és részletes bevezető tanulmány, amelynek  épületbemutatásai, a könyv további részében, Dénes Eszter által írt fejezeteiben helyenként megismétlődnek. Az épületbemutatók így két különböző nézőpontból származnak, mélyítik az ismereteket. A könyvbe beemelt különböző idézetek, melyek közül sok magától az építésztől származik, tartalmasabbá és személyesebbé teszik a kötetet. Ezek a szövegrészletek esetenként olyan erősek, hogy nem is lenne szükség hozzájuk fűzött magyarázatra, hiszen önmagukban véve is elgondolkodásra késztetik az olvasót.

Az olvasás során leginkább három gondolat ragadott meg. Az egyik Turi Attila építőanyag választásaihoz kötődik. Ez részben saját kutatásomhoz is kötődik: a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában elindított tanulmányom során a monolitikus téglaépületeket vizsgálom. A kortárs monolitikus téglaépítészet témájában csak nagyon kevés irodalom található, magyar nyelven megjelent munka különösen kevés, így keresem a téglaépítészeti témakörben megjelenő könyveket. Turi Attila – mint az organikus építészeti iskolához tartozó építészek általában – előszeretettel használja a téglát, igaz jellemzően burkoló rétegként. A lényegi szó számára a kézművesség, amelynek megjelenítésére mind a fát, a követ, a téglát és a vakolt felületet egyaránt alkalmazza, sokszor egymással keverve. Az építőmester munkájának jelentőségéről egyik előadásában így fogalmazott: „Ott marad a munkás keze nyoma. Még a hibában is." 1 

A másik fontos, többször előforduló téma a részletek képzése. Turi alapvetése, hogy a lakókat vagy a látogatókat a ház léptékéhez kapcsolni kell és ez, – az emberi kéz méretéhez illeszkedő anyagok használatán kívül – a kisebb részleteknek az egész épülethez való viszonyán érezhető.

A könyv és az életmű harmadik, kiemelendő gondolat főépítészi tevékenységéhez fűződik, azon belül számomra a könyv fontos hangsúlya a budakalászi krumpliveremből átalakított, így megmentett kápolna, mely apró léptéke ellenére képes a helyidentitás erősítésére. Az egykori főépítész ezzel erőteljesen megtámogatta az élő közösség kialakulását: „...kicsinység ugyan, de ... érezhetően megváltoztatja egy közösség viszonyulását a környezetéhez." 2

Tartalmas, szemléletes könyv jelent meg tehát a Kós Károly Alapítvány kiadásában. Turi Attila munkásságáról 10 éve már megjelent egy kötet, ehhez képest a mostani, 315 oldalas album gazdagon dokumentálja az elmúlt évtized történéseit és a feladatok, anyagok és építészeti megoldások különbözőségében rejlő sokféleségét olyan közérthető módon mutatja be, hogy nemcsak az építészek, de  a szakmán kívüli olvasók számára egyaránt értékes olvasmánnyá válik ez az építészeti album.

Kőhalmy Nóra

építész, a BME Építőművészeti Doktori Iskola hallgatója

1: Keddi kaleidoszkóp: Sulyok Miklós beszélgetése Turi Attila építőművésszel, 2018.01.30.

2: DÉNES Eszter, DÉNES György, KASSAI-SZOÓ Dominika, KEDVES Zsófia, LUKÁCS Péter, TURI Attila: Településképi Arculati Kézikönyv, Budakalász. 2017

 

 

A könyv kapható a Libri és a Líra könyvesboltjaiban és a FUGÁban

Terjedelem: 315 oldal, puhakötés

Kiadó: Kós Károly Alapítvány

Megjelenés: 2020 június

Nyelv: magyar

ISBN 978-615-00-7321-7

 

Szerk.: Somogyi Krisztina