Emberek/Interjú

Történetiség és kortárs építészet – megújuló épülettömb Budapest szívében

2022.11.09. 14:30

Egy egész háztömböt foglal el Budapest belvárosának talán legnagyobb, jelenleg is futó magánberuházása. A szállodát, lakásokat és vendéglátóhelyeket magába foglaló épületegyüttes műemléki elemeket harmonizál kortárs építészeti megoldásokkal, érdekes technikai részletekkel és sok zölddel. A beruházás részleteiről Szilágyi István projektigazgatóval (Dorottya Investment Zrt.) és Metka Márton műszaki igazgatóval (Market Építő Zrt.) beszélgettünk.

Móré Levente: Honnan indult a projekt?
Szilágyi István
: A Dorottya Investment Zrt. egy, a projekt megvalósítására alapított cég, amelynek tulajdonosai a BDPST Group és a Cretum-csoport egyaránt elkötelezettek az értékek megőrzésében, a magas minőségű megvalósításban és az innovatív megoldásokban. A projekt négy utca (Dorottya utca-Vigadó utca-Apáczai Csere János utca-Wekerle utca) által határolt tömb megújítását jelenti a Belváros szívében, a Vörösmarty téren. A tulajdonosok sok hazai és külföldi, szállodát és vendéglátóegységet tanulmányoztak, majd e tapasztalatok alapján kérték fel a Piero Lissoni vezette, milánói székhelyű Lissoni & Partners építész- és dizájnstúdiót a koncepció kidolgozására. A teljes tömböt magába foglaló multifunkcionális beruházás első koncepciótervei 2016 őszén készültek el, amely szerint a komplexumot alkotó három házat összevontuk egy együttessé és elhelyeztünk benne egy szállodát, lakásokat és éttermeket, valamint a helyszínen már akkor is üzemelő kaszinót.

A részletes tervek elkészítésében a magyar TSPC Kft. működik közre, mint építész- és szakági tervező, míg a Lissoni & Partners Stúdió a koncepción túl a részletes belsőépítészeti terveket is készíti. Hosszú egyeztetések után, 2019-ben hoztuk meg a döntést arról, hogy a Market Építő Zrt.-t választjuk a projekt kivitelezőjének. Mivel műszakilag ez az egyik legbonyolultabb projekt jelenleg Budapesten, mindenképpen olyan kivitelezőt kerestünk, aki képes egy ilyen összetett kivitelezés megvalósítására. A Market Építő Zrt-re több okból esett a választásunk: hazánkban ők a magasépítési piac legnagyobb szereplői; megfelelő szakmai tudással és háttérrel rendelkeznek ilyen bonyolultságú projektek kivitelezéséhez, ráadásul épp projektünk indulásakor fejezték be a Párisi Udvar munkálatait, ami ehhez hasonló műemléki környezetben és magas színvonalon készült el.

ML: Hogyan oszlanak majd meg az épületegyüttes funkciói?
SzI
: A projekt összesen bruttó 35 ezer négyzetméteren valósul meg és három különböző korszak épületeit kapcsolja össze. Az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca által határolt részen helyezkedik el az 1910-1913 között épült egykori Mahart székház; a Vörösmarty tér felől az 1937-38-ban Münnich Aladár tervei szerint épült egykori Futura-ház; a Wekerle utca felől pedig az 1871-73-ban Wéber Antal tervei alapján épült egykori bankszékház.

A terület mintegy kétharmadát teszi ki a 216 szobás Hotel Dorothea Autograph Collection, amelynek üzemeltetéséről a Marriott International szállodalánccal kötöttük szerződést. A szálloda része továbbá két vendéglátóegység: a fedett belső udvari étterem és találkozóhely, valamint a Dorottya utca és Wekerle utca sarkán elhelyezkedő, utcafronti lobby bar. A hotelhez tartozik majd egy spa- és wellnessterület, valamint egy 150 fős konferenciaterem is. Az épülettömbben kialakítunk továbbá 28 darab exkluzív lakást, amelyek szintén a Lissoni & Partners belsőépítészeti tervei alapján az ún. Mahart-ház területén épülnek. A tervek szerint a szállodát és az éttermeket 2023 nyarán nyitjuk meg, míg az exkluzív lakásokat 2023 őszén adjuk át.

ML: Hogyan viszonyultak az épület történeti jellegéhez?
SzI:
Nagyon nagy kihívást jelentett, hogy az épülettömb három, különböző korban épült házból áll, amelyek közül kettő műemléki védettséget is élvez, míg a harmadiknak homlokzati védettsége van. Mindhárom épületet erősen leromlott állapotban vettük át: a XX. század viharos éveiben elvesztették eredeti funkciójukat, többször átépítették őket és ezek a beavatkozások sokszor semmilyen tekintettel nem voltak az épületek értékeire. További nehézséget jelentett, hogy az ún. Weber-ház a birtokba lépésünk előtti állagmegóvás hiánya miatt statikailag életveszélyessé vált és bizonyos területeit csak biztonsági védőfelszerelésekkel vagy gépekkel lehetett megközelíteni.

ML: Milyen elemek maradtak meg az épületekben?
Metka Márton
: Törekedtünk arra, hogy minden értéket megtartsunk. A Mahart-házban ez a díszlépcsőházat és annak ólomüveg ablakait jelenti, míg a Weber-házban a bejárati tér és az oszlopcsarnokokkal kiegészített díszlépcsőház jelenik majd meg eredeti fényében; emellett természetesen rekonstruáljuk az épületek homlokzatait is. A kortárs elemek az épületbelsőben és a tetőkialakításnál jelennek majd meg, ugyanis ezek már semmilyen értéket sem képviseltek.

A különböző elemek megtartása igen komoly technikai megoldásokat igényelt. Például a Mahart-házon sokáig lehetett látni, hogy az utca felől egy 30 méter magas acélszerkezettel tudtuk csak megtartani a homlokzatot. A Weber-háznál ugyanígy kicserélődött a belső szerkezet, de azt nem volt lehetőségünk az utcáról megtámasztani. Az épület több mint húsz évig elhagyatottan állt, ezalatt pedig gombásodásnak indultak a faszerkezetű födémek, amelyek elkezdtek leszakadni, ebből kifolyólag már a bontás sem volt könnyű feladat. Ezért választottuk a sakktábla-módszert: lebontottunk egy kisebb szerkezeti egységet, majd azt visszaépítettük teljes magasságban és folytattuk a bontást-építést a mellette lévővel. Újraépítünk egy négyszintes, öntöttvas szerkezetű kőlépcsősort is, amelyet egyesével, felcímkézve szedtünk szét és szállítottunk el azért, mert a sérült kőelemeket a helyszínen nem, csak szakműhelyben lehet felújítani.

2019 elejétől készítettük elő a projektet annak érdekében, hogy az építési engedély jogerőssé válása után már az év nyarán azonnal elkezdhessük a bontásokat. Mindegyik épület alá volt pincézve és a tömb belső udvarai is beépítettek voltak – sokszor utólagos épületszárnyakkal. Munkánk során jet-grouting technológiával aláalapoztuk az épületeket és megerősítettük vagy kicseréltük az épületek statikai vázát – a beavatkozásokat részletekbe menő statikai vizsgálatok és számítások alapján végeztük. Szükségessé vált egy az utcaszinttől 16 méteres mélységig lemenő, szabálytalan alakú pinceszint kialakítása. A résfalakkal jellemzően négyzetalakú területet szoktunk elzárni, az ide épültnek azonban vagy tizenöt, különböző szögű sarka van, ugyanis le kellett követnünk a megmaradó műemléki elemeket, illetve egy olyan területet is, amely nem része a beruházásnak.
Kvázi centiméterenként követtük a rendelkezésre álló tér határait 80 cm-es résfalvastagsággal, amely szintén elég ritka. A megtámasztásra horgonyok és dúcok bonyolult rendszerét kellett beépítenünk, hiszen a Vigadó utca felé például nem horgonyozhattunk, ugyanis ott épp átfúrtuk volna a kisföldalatti alagútját.

A pincében nem épült parkoló, viszont számos kiszolgálóegység került ide, amelyeknél – ellentétben a legtöbb pinceszinttel, amelyek csak parkolóhelynek készülnek - elvárás volt a porszárazság. A résfal és a belső vasbeton szerkezet között ezért itt egy folyamatos PVC-héjat vezettünk; gyakorlatilag a membránba becsomagoltunk mindent, ami az utcaszint alatt van. Ez egy speciális anyag: a betont melléöntve kémiailag összetapad vele és teljesen meggátolja a vízvándorlást.

Fontos megemlíteni, hogy a Belváros közepén építkezünk, a minimális felvonulási terület pedig óriási kihívást jelent. Külön nehezítő tényező volt, hogy az összes védett homlokzat teljesen zárt. Egyetlen nyílást alakíthattunk ki, amely a majdani árufeltöltő kapuja lesz a szállodának. Ezen a nyíláson keresztül távozott a szükségszerűen elbontott építési törmelék, a kiemelt föld és itt, valamint betonpumpákon keresztül érkezett ide a 18 ezer köbméter beton, amit beépítettünk. Ez nagyjából 2.500 mixer fordulója, amelyeknek mind be kellett araszolnia az Apáczai Csere János utcán keresztül.

ML: Milyen technikai megoldások határozzák meg a belső tereket?
MM
: Talán a legfontosabb, hogy a három épületet egyetlen egységgé fogtuk össze, az így kialakult udvarra pedig rátettünk egy nagyfesztávú üvegfedést. Ez az ún. courtyard egy központi tér, igazi találkozóhely lesz valódi belső kerttel. Gyakorlatilag ide egy városi parkot keltünk életre, amelynek részleteiről jelenleg is rengeteg egyeztetés zajlik. A nagyjából 40 x 40 méteres belső udvar a második emeletre kerül, ahol egy duplafödém rejti el a növénykazettákat és a gépészetet, többnyire teljesen a padlószintbe süllyesztve. Változatos panoráma lesz odafönt, nagyjából hétméteres fákkal, öntözőrendszerrel, speciális világítással.

Az olasz tervezők nagyon ritka osztású fedést terveztek. Specifikum a projektnél, hogy 4,5 x 3 méteres üvegtáblákkal kell dolgoznunk, így közel 15 m2 egyetlen üvegtábla, úgyhogy nagyon kellemes és szellős lesz itt a térérzet. A tető mérete és mozgása miatt feltétlenül szükség volt arra, hogy a három épület egyetlen szerkezeti egységet alkosson, ezért összevasaltuk a dilatációkat a tűzfalak mentén.
Természetesen BIM-ben történik a tervezés, a teljes épületmodell itt különösen segíti az építésvezetők munkáját, hiszen a műemléki jelleg és a kihasznált terek miatt elég bonyolult gépészeti megoldásokat alkalmazunk. Annyira egymásra kerültek a vezetékek és csövek, hogy az már szinte értelmezhetetlen lenne hagyományos 2D-s terveken.

ML: Milyen belsőépítészeti jellegzetességekkel találkozhat majd az ide betérő?
SzI
: Az Autograph Collection egy ún. „upscale lifestyle brand" a Marriott portfóliójában. Mindegyik e körbe tartozó szállodának megvan a saját identitása, narratívája – mindnek van egy története. Ezt egy úgynevezett branding study-ban kell kidolgozni. A Hotel Dorothea branding koncepciójat a Graphasel Stúdió és a BDPST Koncept készítette szoros együttműködésben a Marriott szakembereivel és a Lissoni & Partners kollégáival. Fontos eleme a branding koncepciónak, hogy a szálloda vendéglátóhelyei önálló identitással rendelkezzenek és ne csak a szállóvendégek, hanem minden budapesti kedvelt és látogatott célpontja legyen.
E projekt eredménye egy kivételes találkozóhely lesz Budapest szívében, ahol a vendégnek az érkezésétől a távozásáig különleges élményben lesz része - bármelyik pontját is látogatja meg az épületnek.