Közélet, hírek

Védett épület és diákhotel fejlesztésével indul az új Tokaj-Hegyalja Egyetem

2021.07.29. 10:06

Az Eszterházy Károly Egyetem sárospataki kampuszát is felölelő új intézmény innovatív képzéseket ígért a térségnek, valamint az oktatás mellett infrastrukturális fejlesztéseket is. A július 26-án megjelent Közbeszerzési Értesítőből az is kiderült, hogy pontosan milyen munkálatok valósulhatnak meg a közeljövőben a beruházás részeként.

Korábbi híradásokban többször is szerepelt az idén megalakult Tokaj-Hegyalja Egyetem, amely várhatóan már idén megnyithatja kapuit hivatalosan is. A tervek szerint a korábbi Eszterházy Károly Egyetem sárospataki kampuszán elérhető szakokat viszi tovább az intézmény, emellett pedig több új képzés is indul majd, például szőlész-borász, turisztikai-vendéglátóipari, valamint más a kulturális örökség kutatását művelő tevékenységek, illetve a későbbiekben vállalkozásfejlesztési szakkal és továbbképzési programokkal egészülhet ki a képzés.

Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos az egyetem leendő épületében tartott sajtótájékoztatóján májusban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál tudósítójának azt is elárulta, hogy az oktatás mellett infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek, így például több felújítást a jelenlegi kampuszon, de tervben van egy újabb kampusz megépítése is a szomszédos telken. 

Az új intézményhez kapcsolódó említett, ám korábban kevésbé részletezett munkákról most újabb információk derültek ki a Közbeszerzési Értesítő 2021/142-es számában (2021.07.26.) megjelent Tokaj-Hegyalja Egyetem kampusz fejlesztésére kiírt közbeszerzés leírásából. A kiírás szerint az ajánlattételi szakaszban, nyílt, uniós eljárás keretében augusztus 6. 12 óráig várják a kritériumoknak megfelelő ajánlatokat. A három főbb pontból álló beruházás magában foglalja az oktatási főépület rekonstrukcióját, belsőépítészeti és infrastrukturális korszerűsítését, a Furmint Hotel diákhotel épület felső két emeletének befejezését, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetem kampusz épületegyüttes és környezetének figyelembevételével egy koncepcióterv készítését a további fejlesztésekhez.

A fejlesztéssel érintett főépületek az 1909-es évben épültek, a műszaki paraméterek dokumentáltsága nem teljes körű. A rekonstrukció az épület szerkezet részleges statikai vizsgálata mellett a tetőszerkezetre, nyílás-zárókra és belső kialakításra vonatkozik, az oktatáshoz szükséges bútorokkal és berendezésekkel együtt. A főépület két szint, együttesen nettó 3200 négyzetméter. A Lechner féle építészeti érték fennmaradásával egy modern – a jelen és jövő igényeit kielégítő- oktatási épület átalakításáról és felújításáról szóló tervprogramban a következő igények és szempontok szerepelnek: külső kubatúra megtartásával, energiahatékony, világos, funkcionalitásában jól használható, színvonalas technológiákat alkalmazó épületté váljon. (Az oktatási épülethez csatlakozó könyvtár és tornaterem, valamint az ún. ’igazgatói lak’ a jelen fejlesztési területhez nem tartoznak hozzá.)" - írja az ismertető.

A belsőépítészeti tervezésnél a műemlék jellegű belső elemek tervei (például: fazettás födémburkolat, ablakok stb.) és bútorozási terv elkészítése a feladat az oktatási portfóliójához igazodó funkciók átgondolásával. A kiírás szerint a tantermek belső átalakításánál törekedni kell a minimális falbontásra, de kitérnek a várható bontási területekre is:

- főbejárat/ portánál lévő torony, kilátópont földszintről történő megközelíthetőségének megoldása pl. lifttel (akadálymentesítés)
- földszinti nagy terem átalakításával aula -tér alakulna ki
- központi épületrészhez csatlakozó hosszú szárny (ún. sötétfolyosó) végében lévő speciális terek átalakításával az épületrész világossá, átláthatóvá válna. Régi bejáratának funkcionális visszaállításával további bevilágítási lehetőséget lehet nyerni.
- tartószerkezeti szakvéleményre az aula kialakításnál felmerülő falbontásnál és a lift elhelyezésnél indokolt - kiemelten szükséges az épület rossz állapotú tetőszerkezetének, burkolatának helyreállítása, tetőn keresztüli beázásoknak megszűntetése, homlokzat javításával - mindeközben a homlokzaton érdemi változás nem történik.

A nyertes pályázó feladata a Tokaj-Hegyalja Egyetem oktatási főépületének rekonstrukciója, belsőépítészeti és infrastrukturális korszerűsítéséhez belsőépítészeti koncepcióterv egyeztetése és elkészítése, településképi terv, valamint építési és kiviteli tervdokumentáció elkészítése. Az intézményhez kapcsolódó kiírásból az is kiderül, hogy a Furmint Hotel épületének felső két szintjét felújítják, diákhotellé alakítják és az ehhez kapcsolódó tervezői szolgáltatás ellátása szintén az eljárás része.

A Furmint Hotel épülete a 90-es évek elején készült. A hotel földszint, első és második emeletét 2015-ben újították fel, azonban a harmadik, negyedik emeletet nem állították helyre. Ezeken a szinteken a mai kornak megfelelő, európai színvonalú kollégiumi szobák kialakítását tervezik, 40 fő számára a közbeszerzés részeként. A meglévő kiviteli tervdokumentáció adaptációjával tető és tetőszerkezet helyreállításával a beázások megszüntetése is cél. A beruházás nem terjed ki a 2015-ben megújult szintekre. Ezek alapján a Furmint Hotel diákhotel épület felső két emeletének befejezésével további kollégiumi férőhelyek biztosítása a cél, amelyhez az építési- és kiviteli tervdokumentáció elkészítését várják.

A jelenleg tervezett kampusz területe és épületei a Sárospatak belterület 253/3 helyrajzi számon elhelyezkedő oktatási főépület, könyvtár, tornacsarnok, kollégium, a Hotel Furmint, és a tanári lak. Az egyetem tulajdonában álló 249. hrsz. ingatlan is a kampuszhoz tartozik. A hirdetmény szerint további bevonható területek a 253/1, 252/4, 251, és 250, amelyekhez az építési koncepciótervek, a helyszínrajzi és telepítési koncepció, a koncepcionális alaprajz és a funkciótisztázó alaprajzok felvázolása is a beruházás részét képezik a hosszútávú fejlesztések lehetőségének megalapozásához.