Épületek/Lakóépület

Szociális lakások belga módra

2012.01.04. 14:41

A kétévente kiosztásra kerülő, szociális lakások építését elismerő Ugo Rivolta-díjat 2009-ben Kis Péter nyerte, így a 2011-es verseny az ő elnökletével folyt. Tavaly az egyik díjjal az Olivier Fourneau és irodája által tervezett  épületegyüttest jutalmazták. Az otthonok egy régi evőeszköz-készítő üzem felújításával, a társadalmilag lecsúszott nagycsaládok integrálását célozva készültek el – s valószínűleg sokan a kevésbé rászorultak közül is szívesen beköltöznének.

Szociális lakások, Dison, Belgium

Kontextus

Belgiumra és Vallóniára nem jellemző, hogy a II. világháborút követően nagy szociális lakásépítési programok zajlottak volna a területén. Ha hoztak is létre ilyen funkciójú házakat, azok általában kis léptékű, külvárosban elhelyezett projektek voltak.

 

 

 

Megbízónk, a szociális lakások építésével foglalkozó cég olyan meglévő épületek felújítására szakosodott, melyek a városok szegényebb, belvárosi negyedeiben találhatók. Céljuk, hogy szociális lakhatást biztosítsanak a nagy (9-10 főből álló) családok részére.

Ennek összetett okai vannak:

  • Ha a belvárosban alakítunk ki szociális lakásokat, a bérlők útiköltségeit minimalizáljuk;
  • A városok bizonyos területeinek új impulzusra, esetünkben meglévő épületek felújítására van szüksége;
  • Azzal, hogy a felújítások, azaz a lakások területileg szétszóródnak, a bérlők integrációja is diszkrétebben, ezáltal hatékonyabban zajlik;
  • A meglévő, sorházakból álló utcák sűrűsége megkönnyíti az alacsony bekerülési és fenntartási költségű lakások tervezését.

Ebben a konkrét esetben a megbízó kéz a kézben együtt dolgozott a helyi szervezetekkel, hogy zökkenőmentes legyen a környék felújítása. Hat másik, a kerületben elszórtan található épületet renováltak a projekt keretében, új lendületet adva ezzel a felújításoknak.

 

 

 

Helyszín

A tervezés helyszíne egy régi evőeszköz-készítő üzem a belgiumi Disonban. A területen egy parkoló volt az utca és a tér által bezárt szögben, egy átalakításra váró öreg épület, ahol két lakást lehetett elhelyezni, illetve a meglévő üzem, melyet a város működtetett, s ahol fedett piacot kívántak létrehozni a környék számára.

Mivel a megbízó cég felújításokra specializálódott, már a kezdeti pályázati kiírás is a 3 szint magas épület két lakássá történő átalakítására korlátozódott. A szomszédos (parkolónak helyet adó) terület méretei felvetették annak lehetőségét, hogy mégis nagyobb, egy plusz épületet is tartalmazó projektet tervezzünk, azaz két újabb nagycsalád részére tudjunk lakást biztosítani. Ezt a házat a telek sarkába helyeztük, így adva annak plaszticitást és zárva be a beépítési rést. Annak érdekében, hogy a saroktelkekre jellemző sűrűsödést elkerüljük, terveztünk egy felfüggesztett tömeget is, ami a magánkertekből némi kitekintést enged a térre, emellett fedett bejáratot biztosít a négy lakásból háromnak.

 

 

 

Külön figyelmet szenteltünk az intimitásnak: ahol csak lehetett, minden lakást saját bejárattal, terasszal, erkéllyel vagy udvarral láttunk el. A kulturális különbségeket szem előtt tartva az alaprajz olyan egyedi igényeket is számításba vesz, mint a lakóterek és a konyha vagy az éjszakai zóna közötti szeparálhatóság. Csak ilyen kicsi és egyedi projekt esetén lehet az alaprajzi kiosztás ennyire lakásra szabott. Így kívülről az elrendezés elvei nem fedezhetők fel, ezzel a lakásoknak további intimitást, illetve a fő homlokzatnak még szoborszerűbb megjelenést tudunk biztosítani.

 

 

 

Költségek

A különösen szoros költségvetésből (778€/m2 Áfa nélkül) lehetetlen passzív vagy félpasszív épületet tervezni (a K45w/m2k értéket sikerült elérnünk). Ezért, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni az adottságokból, tervezési trükkökkel értük el a jó hatásfokot (például kompaktság, korlátozott megnyitások, tartós, alacsony kezelési költségű anyagok stb.).


Szociális lakások, Dison, Belgium
tervezés tárgya: Egy régi evőeszköz-készítő üzem átalakítása és bővítése négy szociális lakás kialakításának céljából nagycsaládosok részére. (Lakásonként akár 9 fővel).

helyszín: Belgium, Dison, Place Jean Roggeman.
megbízó: Fonds du Logement des Familles Nombreuses de Wallonie.
tervezők: Olivier Fourneau Architects, Liege, Belgium
szerkezettervezés: Bureau d’Etudes Lemaire (B.E.L.), Angleur, Belgium
telek terület: 315 nm
összterület: 673 nm
k érték: 45w/m2k.
bekerülési költség: nettó 525.000 €
bekerülési költség/négyzetméter: 778 € (2007).
tervezés éve: 2004.
kivitelezés kezdete: 2006.
kivitelezés vége: 2007.
fotó: www.sergebrison.com

Kapcsolódó oldal: 

Egy józsefvárosi ház Ugo Rivolta-díja