Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Sziget a parton – A siófoki REED Hotel & Bistro

2023.11.20. 16:51

Magasra tette a lécet a szigorú szabályozási környezet, de jó arányú, emberi léptékű, jól használható és mindemellett környezetére érzékenyen reagáló, azzal játékos kölcsönhatásba lépő épületet eredményezett a híres-hírhedt Palace diszkó helyén megvalósult hotel esetében. Az A Fiúk Építész Stúdió munkáját Gulyás Levente mutatja be.

A volt Palace diszkó súlyos és kétes öröksége nehezedett az egykoron Weiss Manfréd által, gyára dolgozóinak épített üdülő telkére. Az Ezüstpart feltöltésével a tópartról száműzött telek megmaradt központi elhelyezkedése és az ezzel kontrasztban levő szigorú építési paraméterek olyan kihívásokat jelentettek az építészek számára a kis ötcsillagos hotel tervezésekor, amelyek megoldásával végül sikerült a telek által tartogatott csapdákat kikerülniük. Az egykori Balatoni Fejlesztési terv keretében felhúzott patinás Arany- és Ezüstpart sétány építészeti öröksége mára tetszhalott állapotba került, az identitását kereső Siófok jövőképét talán épp itt, a tópart szempontjából másodvonalba került részeken kell keresni.

A balatoni üdülés ékköve

A balatoni strandkultúra egy évszázad alatt végbemenő változásai nagyban meghatározták Siófok alakulásán keresztül a tervezési telket és környezetét. A második világháborút követő, pártállami időkben a város az egyéni és külföldi látogatók helyett a szakszervezeti, vállalati üdültetés keretében várta a nyaralni vágyókat. 1948-ra Siófok a vállalati üdültetés egyik balatoni központja lett, ahova az országos nagyüzemi vagy bányavállalati dolgozók járhattak pihenni. 1956 forradalma és az utána következő változások fontos mérföldkövet jelentettek a szocialista rendszer lakosságot érintő politikájában, a konszolidációs törekvések részeként pedig egyfajta depolitizálódás keretében fontossá váltak a lakosság kikapcsolódását és ezen belül a nyaralást támogató intézkedések. A jelszó a “mindenki számára elérhető nyaralás" lett, a SZOT üdülések keretében egy akkori egynapos szállodai tartózkodás áráért két hétig lehetett az egész családot nyaraltatni a Balatonnál. A valóságban azonban persze sokkal kevesebbeknek adatott meg a nyaralás ezen módja, a nyári főszezonra jutó SZOT helyek száma jóval elmaradt a dolgozók számától, ami sok más akkor igénybe vehető luxuscikkhez hasonlóan többéves várólistákat eredményezett.

A már korábban is létező Balaton Intéző Bizottság (BIB) újjászervezésével 1957-ben új irányt vett a balatoni fejlesztések menete.[1] Megalkották a Balatonkörnyék Regionális Tervet, létrehozták a Balaton főépítésze tisztséget, aki az északi és déli partokhoz rendelve két segítőt kapott maga mellé. Az új törekvések – a korábbinál még egységesebb építészeti kép kialakításán túl – a stílust érintő kérdésekben is ellene mentek a korábbi terveknek, az azelőtt megkövetelt szocialista realista építészet helyett ezúttal – a fiatalokon keresztül – a modern kapott nagyobb szerepet. Többek között a pragmatikus főépítész, Farkas Tibor és déli parti főmérnöke, a külföldi tapasztalattal rendelkező Polónyi Károly közös törekvései eredményeként sikerült az állami törekvésekkel szemben egy olyan fejlesztési stratégiát megvalósítaniuk, amely Polónyi szavaival “a régiót mint élő organizmust" kezelte, amely tájhoz illő, egységes arculatú épületeket eredményezhetett. Ez az irány belesimult a háború utáni kiüresedett modernizmus kritikájában élő nemzetközi építészcsoportok törekvéseibe, így a késő modern városépítészeti átalakításokat a helyi viszonyokra alapozó, az épületek szintjén pedig a modernt a helyi ízekkel keverő építészetet felvillantó balatoni fejlesztési tervet nemzetközi díjjal jutalmazták.

A fontolva haladó, minőségi építészetet eredményező regionális fejlesztések egészen a hatvanas évek végéig tudták tartani a tempót a balatoni üdülésre vágyók számával. Ekkor aztán ahhoz hasonlóan, ahogyan a lakásépítési kényszerre a rekordidő alatt felépülő lakótelepek felhúzásával válaszolt a Kádár-rendszer, a balatoni üdültetés terén is bedobta a lovak közé a gyeplőt az állam. 1968-ban megszüntették a főépítészi tisztséget, akinek – főmérnökei révén – feladatai közt szerepelt a rohamos tempóban felépült házak építészeti minőségének ellenőrzése, és ezután már csak településrendezési elvek mentén tudták követni a gombamód szaporodó tóparti építkezéseket.

Tóból szálloda

A fejlesztések zászlóshajójaként Siófokon zajlott a Balatonkörnyéki Regionális Terv déli parti beavatkozásainak nagy része, Siófokot eszerint nagy tömegek befogadására kellett alkalmassá tenni. 1947-ben a Sió-csatorna Balatoni torkolatánál kialakított új zsilippel elkezdődött a parti rész átrendezése. A zsilip nyugati oldalán Balatonújhely és Széplak Siófokhoz csatolásával létrejött az 1,7 kilométer hosszú Ezüstpart, a nyugati oldalon hasonló módon 4 kilométer hosszan az Aranypart húzódott. Mindkét partszakaszt hidromechanizációs feltöltés keretében, utólag toldották hozzá a szárazföldhöz. A korabeli légifotókon jól látható, hogy a part feltöltése és közben a tóparti szállók építése páhuzamosan haladt egymás mellett.

A zsilip túloldalán, az Ezüstpart rendezésével a LAKÓTERV-et és Márton Istvánt bízta meg a BIB 1958-ban. Márton az aranyparti beépítési mintát követve egy-egy nyolc-tíz emeletes magasházat és hozzájuk tartozóan több, három-négy emeletes alacsony apartmanházat, földszintes éttermet tervezett, egységes kialakításban. A városképi morfológia így a következőképpen alakult: a tóparti, egymástól nagyobb távolságokkal a partra merőlegesen elhelyezett szállodák sávja után helyezkedett el a következő, vasútig tartó rész a különböző századfordulós villákkal, magánházakkal, esetleg kisebb üzemi és vállalati üdülőkkel, a vasút után közvetlenül a középső részen volt található a városi mag a közigazgatási és szolgáltató funkciókkal, a többi vasút túloldalán levő területet pedig a hosszan elnyúló családiházas beépítés uralta.[2]

A telek öröksége

A Weiss Manfréd által, gyára dolgozói számára közvetlenül a Balaton-partra építtetett nagyvonalú koramodern épülethez az út közvetlenül vezetett le a Széplaki sorompótól. Az épület előtt a tó irányába kétoldalról nyárfasor vezette a tekintetet, a telek sarkában levő, kör alaprajzú középső csarnokból a tó felé ölelő L-alakban indultak el két irányba a szálló-, illetve kiszolgáló szárnyak. Ekkoriban egészen másként festett a Balaton partja: a sűrű, nyárfa és egyéb vízparti fajok alkotta liget-sávot mocsaras, nádas rész váltotta fel a sima víztükörig, mely szakaszt a szárazföldről induló, keskeny mólók hidalták át a tóban úszó kis stégekig. Ezen stégek “zászlói" sorakoznak a parton a korabeli légifotókon egy egészen másfajta természethez való viszonyról mesélve. Az ötvenes években aztán az Ezüstpart feltöltésével körülbelül kétutcányi mélységben, négy kilométer hosszan veszik el az itt sorakozó magánházak, villák közvetlen vízparti kapcsolatát, hogy egy modern tóparti szállodasor mentén húzódó széles korzó hátterévé tegyék őket.

A telken található üdülőépületet a rendszerváltásig és ezzel a Szakszervezetek Országos Tanácsának megszűnéséig szakszervezeti üdülőként használták. 1990 után, központi pozícióját kihasználva, szórakozóhellyé alakították az egykori üdülőt, méghozzá nem is akármilyen szórakozóhellyé. A Palace Dance Club 1990-től 2018-ig Siófok, a déli part, de talán az egész Balaton meghatározó helyévé vált, kétes és világraszóló hírnevet szerezve ezzel a Weiss Manfréd épületnek.

Megbízás

Az A Fiúk Építész Stúdiót először 2017-ben keresték meg azzal a feladattal, hogy tervezzen négycsillagos szállodát az egykori diszkó helyére. A programban a szálloda funkció mellett egy, a sétány felé működő étterem is helyet kapott, ami hozzájárulhat az együttes rentábilissá tételében. A telek súlyos öröksége, amely áldás és átok is egyben, sok olyan csapdát tartogatott magában, amelyeket a tervezés előrehaladtával ki kellett kerülnie az építészeknek. Az egyik ilyen a tóparti kilátás, amitől a korábban említett városépítészeti okokból pont olyan messzire került a ház, hogy a tó irányába történő bármilyen nyújtózkodás hiábavaló legyen. Vagy ott van az Ezüstpart gravitációja, ahol a reklámtáblák, formai tobzódás gyártószalagján kihagyhatatlan ziccernek tűnhet, hogy az építész megmutassa, “mit tud". Esetleg a telek története, benne Magyarország legnagyobb szórakozóhelyével, amivel kapcsolatban generációk nőttek fel úgy, hogy életükben legalább egyszer el szeretnének oda jutni, hogy kipróbálják, milyen is lehet “a Palace-ban bulizni".

Az eseménydús előtörténethez képest a megbízói ambíciók ellenpontozásaként a tervezők azonban egy nagyon kötött szabályozási környezettel találták szemben magukat. A tervezés előkészületeinél kellett szembesülniük azzal, mi is tulajdonképpen a megoldandó feladat: az ezüstparti sétány vasút felőli oldalán érvényben levő szabályozásnak köszönhetően hat méteres épületmagassággal, negyven százalékos beépítettséggel tulajdonképpen egy családi házas övezetben kellett egy középületet elhelyezniük. Ez a megkötés olyan pályára állította az építészeket, ahol mind alaprajzi, mind függőleges vetületében körültekintő módon, a rendelkezésre álló térrel takarékosan bánva kellett belakniuk a telket. Ezzel összefügésben a másik nehézség a mind a négy oldaláról utcával határolt telek esetében (amit anno a Palace arénája 2,5 méter magas tömör falakkal orvosolt), hogy így voltaképpen nem alakulhat ki klasszikus értelemben vett “háta" a háznak, ahol a feltöltés zajlik, mivel a beépítés mind a négy arca közel egyenlő fontossággal bír. A takarékos helykihasználás belülről kifele irányuló feladata a másik oldalon egy olyan kihívással ért tehát össze, amelynek keretében kívülről a telek belseje felé történő belátások módjait, illetve mértékét kellett meghatározni.

Viszonyteremtés külső és belső között

A telek alakja a tópartra merőlegesen hosszanti, így a szállodai szobákat magába foglaló legnagyobb tömeg is ezt az irány vette fel a telek keleti oldalához simulva. A külön tömegekből álló későmodern balatoni vendéglátóépületekhez hasonlóan a fő tömegre merőlegesen, azzal áthatásban helyezték el a tervezők az alacsonyabb földszintes étteremrészt az ezüstparti sétányra fűzve, amely így a szobákat magába foglaló tömegből alul a megérkezés helyét, az előcsarnok részt harapja ki magának. Ennek a térnek a végében egy kis mobilfallal leválasztható konferenciaterem található, amely így együtt az ugyancsak leválasztható étteremmel, recepcióval és lobby résszel egy rugalmasan alakítható, ugyanakkor a hétköznapokban, nyitott állapotában átlátható, egységes, nagyvonalú térsort kapunk. Cinkos kikacsintás emellett az ‘50-es évek balatoni építészetére az alacsonyabb fogadó tömeg vasbeton visszahúzott V-oszlopsora, amely a tér teljes hosszában történő megnyitását garantálja. A nagyobb tömeg alsó szinti garázsát és középső szinti szobáit ebből az utcaszinti előtérből félszint eltolással közelíthetjük meg, így az előcsarnok összefüggő, reprezentatív terének magasabb, másfeles szintmagassága miatt a legfelső emeletek padlószintje már egy szintre kerül. A későbbiek során egy wellness egységgel egészült ki az együttes, amit a tervezők egy harmadik, a nagy tömeg másik végéhez csatlakozó kisebb kubusba helyeztek el.

A három részbő álló kompozíció így egy, az eredeti házhoz hasonló, de ahhoz képest fordított irányban L-alakú, ölelő gesztust vesz fel, immár nem a tó fele kitárulkozva, hanem a sétány felől védve, szűrve az együttes belseje felé a belátást. Az átlátások tudatos komponálása fontos eleme volt a minden oldaláról közterek felé néző utcakép kialakításának, ahol olyan egyensúlyt találtak el a tervezők, amelyben miközben a kellő pontokon izgalmas belátásokat enged a ház a belső részekre, meg tudott maradni a rekreációs funkciókat tartalmazó kert intimitása. A szűrés mértékét nemegyszer – a már említett magassági korlátozásból fakadóan csak kis mértékben megengedett, ám talán pont ezért hatásos – függőleges mozgásokkal érték el az építészek. Amíg a sétány felől az étterem nagymértékű megnyitásán keresztül távolabbról ugyan, de van sejtésünk az udvarban történő dolgokról, a wellness szekcióból megközelíthető napozóterasz pont a kellő távolsággal, 1,5 méter magasan van elemelve az utcán sétálók szintjétől. A tóparti rész túloldalára fordulva a garázsba vezető lehajtó által kialakult térrész biztosítja az előbb említett terasz kellő mértékű védelmét, a beépítés keleti oldalán pedig, ahol a fő tömeg szobáihoz tartozó loggia sorok a meghatározók, az alagsori garázs természetes szellőztetését és benapozását szalagablakokon keresztül biztosító kiemelés teremti meg a legalsó szinti erkélyek privát jellegét. A wellness funkció utólagos beemelése a programba nemcsak azért tett jót a háznak, mert a szálló és éttermi funkció kiegészítésével még inkább segíthet a beruházás hosszútávú megtérülésén, hanem mert igazán csak ennek a kívülről zárt, befelé teljesen nyitott kockájával tudott körbe érni az a kettős szerep, melynek keretében a ház belülről ölel, kívülről szűr.

Példamutatás

A korábban említett szigorú szabályozási környezet magasra tette a lécet a tervezők előtt, de a paraméterekkel való megküzdés – a műfajtól nem éppen megszokott módon – jó arányú, emberi léptékű, jól használható és mindemellett környezetére érzékenyen reagáló, azzal játékos kölcsönhatásba lépő épületet eredményezett. Ez a józan önmérséklet különösen megsüvegelendő, ha a fent említett, nyomasztó ezüstparti örökségre gondolunk. Talán csak egy helyen sikerült félrepillantaniuk a tervezőknek a kontextus csábításában. A jelenlegi erős kontrasztokra épülő anyaghasználat kicsit elüt a tömegkompozícióban tapasztalt apró, figyelmes mozdulatoktól, mintha a valamivel kevesebb és egymáshoz közelebb álló anyagot használó kezdeti vázlatok erőteljesebb képet mutattak volna ilyen tekintetben.

Szeretnénk azt gondolni, hogy az emberléptékűség és jó értelemben vett egyszerűség képes lehet példát mutatni és hatást gyakorolni az újkori történelme során túlzásoktól és mértéktelenségtől hangos siófoki nyaralókultúrára. Ez a fajta, a Reed által is képviselt viselkedés ahhoz a korábbi elképzeléshez való visszakanyarodást jelentheti, melyet még Polónyi Károly, a Balaton Intéző Bizottság déli parti főmérnöke hirdetett a Balatonkörnyéki Regionális Terv kapcsán. Az “élő organizmus" koncepció az apróbb elmozdulások, a fontolva haladás stratégiáját tűzte ki célul, a gyors, nagy csapásokban történő, végül gyorsan kifulladó, elértéktelenedő változásokkal szemben. A Balaton Intéző Bizottság leépítése utáni idők változásai szolgáltathatják a példát arra, miért lehet mégis érdemes odafigyelni az ilyen kis mozdulatokkal operáló viselkedésre.

Gulyás Levente

 

[1] Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században, Tarsoly Kiadó Budapest, 2022.

[2] Ez a morfológiai elrendeződés figyelhető meg más, a vasút által szabdalt balatoni déli parti, vagy akár a Velencei-tó déli partján található város, település esetében.